Nyílt levél Colleen Bell amerikai nagykövet asszonynak
Vendég |
/ #715 Re: Re:2015-10-30 14:58Kedves Bernadett! Azon kevesek közé tartozom, akik végig olvasták Colleen Bell előadásának szövegét. Természetesen az Ön petíciójának szövegét is. Azért írom ezt, mert meggyőződésem, hogy akik az Ön petícióját aláírták, azok nem csak Colleen Bellét, de Felső Bernadettét sem olvasták végig. Megítélésem szerint a Nagykövet asszony nem avatkozott be Magyarország belügyeibe! Előadásának első részében dícsérte és üdvözölte a Magyar - Amerikai kapcsolatokat üzleti, politikai, katonai és befektetési szinten egyaránt. Nagykövetként és barátként beszélt. Csak úgy, mint előadása második részében, amikor a negatív észrevételeiről tájékoztatta közönségét. Az általa elmondottak, jó és rossz észrevételek egyaránt, igazak. Nem ferdített és nem túlzott semmiben, sem dícséretében, sem kritikáiban. Én a magam részéről tisztelem mindenki pártállását és politikai hovatartozását. Gondolom már tudja, nem egy oldalon állunk. Ha elfogult és elkötelezett volnék az Orbán kormány irányába, tiszta szívvel akkor sem írnék alá egy petíciót, ami egy Nagykövettől megtagadja, illetve a belügyekbe való beavatkozásnak tekinti a (személyes, nem kormánya álláspontját tükröző) észre vételezéseit, önmagára nézve pedig természetesnek tartja mindezt. Amikor végig olvastam az Ön írását, azon tűnődtem kedves Bernadett, vajon egy állam Miniszterelnökének, Kül, vagy Belügyminiszterének, esetleg a Miniszterelnökséget vezető miniszternek mennyivel van több joga kritizálni más államokat és azoknak vezetőit, mint , mondjuk egy Nagykövetnek?! Mert nagyjaink, a fentebb említett tárcák képviselői ezt nap mint nap megteszik, Külügyminiszterünk pedig a nyíltan, sértő megjegyzésektől sem riad vissza. Ha viszont ragaszkodunk a tényekhez, akkor Orbán Viktornak, Szijjártó Péternek, Pintér Sándornak és Lázár Jánosnak is küldjünk egy petíciót, hasonló érzékenységgel, hasonló szövegezéssel és kérjük ki magunknak a politikushoz, diplomatához nem méltó viselkedésüket, ugyan csak a Magyar emberek nevében! Maradok tisztelettel: M. Gy. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8001 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1359 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
849 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
530 Létrehozva: 2025-01-22
Adják le Megtévesztve 2.évadát
365 Létrehozva: 2025-01-25
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
352 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1248 Létrehozva: 2021-07-09
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
292 Létrehozva: 2025-01-01
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
268 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
219 Létrehozva: 2025-01-29
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
521 Létrehozva: 2024-11-21
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
182 Létrehozva: 2025-01-17
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
117 Létrehozva: 2025-01-23
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4432 Létrehozva: 2023-04-02