Az Oktatói Hálózat petíciója

Nos, én kb. 12 éve jöttem rá, hogy nincs mire, kire várni: kerekes székes barátommal közösben vettem egy benzinmotoros fűkaszát – neki cserébe ingyen nyírtam a telkét –, és egyetemi nyelvtanári munkám mellett elkezdtem kiépíteni a kaszabizniszt. Az erről szóló emlékirataimat az „Im-igyen szóla Kasza Gyurka” című opuszban várhatjátok Kasza Blankástul, Kasza Nóvástul. 10-12 kertet kaszáltam, megkerestem a nyári sörrevalót, nem kellett a családot megrövidíteni – még számlát is adtam (kiváltottam az egyéni vállalkozói bárcában az „egyéb művészi tevékenység” számot, mert a fűkaszát a közmunkás argó már akkor „gitár”-nak hívta – igen, a damil miatt). Amikor az allergiától már kiköptem a tüdőmet, kapcsolati tőkémet felhasználva elmentem mozijegyszedőnek, büfésnek és filmszállítónak egy újonnan indult art moziba. Istenem! Gyönyörű időszak volt! Napi 2-3 néző, napi 600-1500 Ft plusz összejött! Aztán jött a többi – újság-, könyvszerkesztés, most egy másik iskola, és ha ennek is vége lesz, megyek a Hajtás Pajtáshoz 50 évesen, mert fő az egészség! Ahhoz elég sokat próbáltam, hogy szakaszolható legyek, nem vettem részt mozgalomban, de azért kiváltam, elvegyültem s egyebek.

Ja, ez szerintem sem okés, nem azért írtam…