Ne tűrjük tovább!

Az egész életem arról szólt, hogy dolgoztam a jobb élet reményében. A kormányok jöttek, mentek, igérgettek, de sorsom jobbra-fordulása elmradt, csak nem akart jönni az a sok jó, amivel kecsegtettek. Pedig tettem érte, dolgoztam, tanultam, gyerekeimet tisztességgel felneveltem, diplomás emberek, "hasznos állampolgárai" a nemzetnek!Vagyonom nincsen, számlám hónapról hónapra kiürül, nem nyomorgunk, de szerényen, beosztással élünk! Támogatjuk ebből a kevésből is gyerekeket, igaz már megszürjük, hogy mit váltunk ki győgyszereink közül a patikában. Abban a korban vagyunk, amikor a kicsit tőlünk nyugatabbra élő kortársaink gondtalanul élvezik megérdemelt pihenésüket, igyekeznek regerálódni, hogy minél tovább élvezhessék hátra lévő idejüket szeretteik körében. Mi meg kinlődunk, ahogy eddig is! Közben az igérgetők degeszre tömték magukat, kilopták a jóhiszemű emberek szemét is, így már sokan látni sem látják a valóságot. Azt, hogy kisemmiztek bennünket, "kisembereket", ahogy gúnyosan neveznek több millió magyar állampolgárt! 

Nekem az életemben sok jó már nem jöhet, és egyre nagyobb az esély, hogy a gyermekeim is erre a sorsra jutnak! Látom keserűségüket, tehetetlenségüket, melybe belesüllyedtek! Nemzetünk egy elátkozott nemzet, aljas, tolvaj, cinikus vezetőivel együtt! A sors általában az elkövetett bűneinkért megfizet nekünk gyarló embereknek.De akik ide juttatták nemzetünket, meddig élhetnek büntetlenül?! Meddig várjunk?! Mit veszíthetünk?! A csillogó szemű, ártatlan unokáink jövőjét beáldozzuk ezeknek a szemeteknek?!  Nem! Nem! Nem! Elég volt!