Mentsük meg a természettudományokat a szakgimnáziumokban!
Vendég |
/ #1152016-04-25 18:49Leendő kémia-fizika szakos tanárként nem csak azt vallom, hogy a középiskolában igen is van helye a természettudományoknak, de azt is vallom, hogy szinte ugyanannyira az alapműveltséghez tartozik, mint a magyar irodalom vagy történelem. Lehet, hogy nem a legkönnyebb tantárgyak közé tartoznak, de szerintem ezen még nem igazán gondolkodott el senki. Már szinte így sincs idő semmit sem normálisan megtanítani, de nem az lenne a megoldás, hogy ki is vegyék a közoktatásból. Valamint az is rossz attitűd, hogy egyes tárgyak más tárgyak rovására legyenek népszerűsítve. Jelenlegi oktatás sajnos ott tart, hogy lassan azt se tudjuk, mit kell leadni az órán, azt meg már nagyon régen el is felejtettük, mi is a cél vele, mit akarunk elérni, miért kell tanítanunk. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5707 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1719 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8243 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
895 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
687 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
Számodra is fontos a szentesi kórház?
522 Létrehozva: 2025-02-10
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
465 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
372 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
332 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
262 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1975 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02