Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #6439 Re:2016-05-04 20:06hvg.hu Az igazságügyi minisztérium vizsgálja, hogy kell-e törvényt módosítani a Quaestor-károsultak miatt, miután azok egy része kevesebb kártérítésre számíthat, mint a többiek. Hozzávetőlegesen május közepétől kezdheti meg a Quaestor-károsultak kifizetését a Kárrendezési Alap, de az igazságügyi tárca vizsgálja azt a sajtóban megjelent problémát, miszerint több esetben a kárrendezésre jogosulttól a hozam levonása nem történt megfelelően - derül ki Trócsányi László igazságügyi miniszternek Szabó Tímea LMP-s képviselő irásbeli kérdésére adott válaszából. Korábban a Világgazdaság arról írt, hogy az új kártalanításról szóló törvény alapján már le kell vonni a kifizetendő összegből a 2008. január 1-je óta elért hozamokat, ezért azok, akik akkor tették be a pénzüket Quaestor-kötvényekbe, és évente 6-8 százalékos hozamot kaptak, eleve arra számíthatnak, hogya névérték csupán 50-60%-át kapják meg. Trócsányi most azt írta, kivizsgálják, hogy a felmerült probléma jogszabály-módosítást igényel-e, illetve hogy jogszabály-módosítással rendezhető-e. A Kárrendezési Alap a károsultaknak küldött értesítésben egyébként tételesen nem részletezik az ellenérték megállapítása során figyelembe vett tételeket, de a kárrendezésre jogosultak jelezhetik, ha részletesebb tájékoztatásra van szükségük. A kárrendezés során kifizetendő ellenérték meghatározása viszont több körülményből tevődik össze, de mivel ez nem egy kötelezően igénybe veendő lehetőség a befektető számára, ezért az ellenérték meghatározásakor a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. A cél az, hogy a Kárrendezési Alap által fizetendő ellenérték és a befektetési vállalkozás által a befektetőnek jóváírt hozamok összege adja ki a befektető által teljesített "tőkeösszeget", vagyis a befektetett pénzt, de mivel a befektetési vállalkozás által jóváírt hozamok nem tényleges gazdasági tevékenységből fakadtak, azt a cégcsoport nem a működése során termelte ki, hanem a későbbi befektetők befizetéseiből fedezte, ezért a hozam fiktív, így a jóváírt hozamokat tőketérülésként minősítik. Trócsányi azt írta, arról, hogy pontosan milyen összegű kárrendezést kaptak a jogosultak, nem rendelkeznek információval. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6606 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1260 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
342 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
261 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
441 Létrehozva: 2024-12-09
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1759 Létrehozva: 2024-09-29
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
202 Létrehozva: 2025-01-02
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53214 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
159 Létrehozva: 2025-01-01
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
421 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
100 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01