Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #4602 Re: Re: Re: Re: Minden lehet!2011-10-25 13:03#4600: - Re: Re: Re: Minden lehet! Na, így terjed a pletyka, vagy így emlékeznek egyesek. Mások meg, mint én is, úgy emlékszem, hogy Jusztra nem tudtak semmit rábizonyítani, igaz, begyűjtötték a vadászpuskáit, közvetlen azután, az előző Orbán kormány idején, amikor valami nem Viktornak tetszót szólt a TV-ben. Jött is az ejnye-bejnye 24 órán belül. Én még emlékszem arra is, hogy valamelyik újságban le kellett adni, hogy valótlant állítottak, amikor Juszt Lászlót meggyanúsították.... A legkisebb betűkarakterrel le is adták, nehogy per legyen ebből is. Nagyítóval kellett megkeresni, de Juszt megtalálta és másnap megvásárolt egy egész oldalt az akkor még megjelentetett KURIR-ban, ahol az egyik sarokban kinyomtatták a FIDESZ bocsánatkérését, a teljes lapon pedig Juszt László nyílt levelét és válaszát, miszerint a helyreigazítást és bocsánatkérést elfogadja. Emlékszünk? Én igen. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5936 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1758 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8272 Létrehozva: 2024-06-21
Számodra is fontos a szentesi kórház?
1056 Létrehozva: 2025-02-10
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1010 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
963 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
699 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
566 Létrehozva: 2025-01-22
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
498 Létrehozva: 2025-02-06
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
343 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
340 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
327 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
275 Létrehozva: 2025-02-05
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2016 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
188 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
167 Létrehozva: 2025-02-02