Követeljük vissza Dési Jánost az Újságíróklubba!
Abigail |
/ #112 Még megmenthető2011-11-03 22:56Én szeretem Isten népét és meggyőződésem,hogy Németh Sándor nem tudott - valószínűleg ma sem lát tisztán - az ATV-nél történő belső folyamatokról, mert megbízott azokban, akikre bízta az ATV vezetését. Én is sajnálatosnak tartom az irányváltást, hiszen Isten emberei csak addig maradhatnak biztonságban, míg a Kősziklán - Jézus Krisztus és az Ő kijelentéseihez való hűségben - élik meg a kihívásokat. " Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni! Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni! " /118. Zsoltár/ A Hit Gyülekezete csak Istenre tekintve kezdte küldetését és az országunk jövője szempontjából sem mindegy, hogy vajon így is folytatja-e ? Vissza kell térni az Alapokhoz ! Sándort és feleségét úgy ismerem, akik meg tudják alázni magukat Isten és emberek előtt is, ha tévedtek, vagy rosszul ítéltek meg valamit. Tévedni emberi dolog. Nem tudom elképzelni, hogy Sándor Dési kirúgásával egyetértett. Az ATV-n belül régóta mozgolódik egy olyan mag, akik a Hit Gyülekezete lejáratásában érdekeltek. Ha Sándor a közelükben van, akkor eljátsszák a legszentebb keresztényt, ahogy pedig Isten embere kiteszi a lábát, már folyik is tovább az akna munka - értsd : fidSS megosztás, karaktergyilkosság, stb. Sándor sajnos sok mindenben teret engedett nekik és hagyta magát meggyőzni általuk. Németh Sándor a nevét adta és ez által egyben felelősséget vállalt a Hit Gyülekezetéért. Ezt nem teszi senki, ha tudja, hogy ebből kára lehet. A naivitására építettek a hamis "barátok" újból, csak már ravaszabb taktikával, mint annak idején Bartusék és Piszterék. Ez (? ma ?) Magyarország ! Én hiszem, hogy az ima ereje nemzeteket megváltoztató erővel bír ! ...és persze fontos, hogy tegyünk is az igazságtalanság ellen ! Hallgatni és passzívan tűrni a gonoszságot is bűn! A forradalom és a polgárháború nem megoldás, ide természetfeletti bölcsességre van szükség ! A dán királynak a II. világháború idején adott ilyen bölcsességet Isten és ezzel a nácizmus sem tudott mit kezdeni. A bibliai purim története is egy kilátástalan helyzetből való fordulatról szól ! Egész Magyarország ilyen fordulatért kiált ! Én is és egész családom is nagyon szereti Dési Jánost és mindazokat a gondolkodó és kétkezi munkából élőket, akik értékeket adnak ennek az országnak !!! Az ilyen emberek megbecsülést érdemelnek ! Isten keményen fogalmaz a Malakiás 3-ban : "...Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura. ..." |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1110 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21