Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Lukrécia Vendég |
/ #4886 Re: Hihetetlenül tűzálló és vastag a bőr a büdöskomcsik ocsmány pofáján2011-11-04 14:30#4884: - Hihetetlenül tűzálló és vastag a bőr a büdöskomcsik ocsmány pofáján Szerénke, egy vaknyúl kapirgál az utca végében. Szereptévesztésben van, ugrálni már nem tud. Mint az eltévedt kutya, ugatja a holdat és arról papol, amit a FITYISZ-szemináriumon hallott. Megint nem érti, amit leír. Ha értené, nem írná le. Még mindig nem jutott el az agyáig, hogy a 8 év negatív ellenzéki magatartás 80 %-ban bűnös a 2010-re kialakult helyzetért, amit pedig rátettek a 1,5 év alatt, az meg is ásta a sírjukat. Álmodozik arról, hogy mi lett, volna, ha az MSZP kormányzása alatt következik be a vörösiszapo katasztrófa. Ha az ő kormányzásuk alatt következett volna be, akkor pl. elszámolnának azzal a rengeteg adománnyal, pénzzel, amit a lakosság adott össze a károsultak megsegítésére. Abból éppen úgy, mint a Ft bedöntésekből valakik nagyon jól jártak és az egyik sem MSZP-s volt. A 100-as listán 37.helyen lévő Csipak Péter építési vállalkozó vállalta, hogy egy családnak felépíti 6 hét alatt a óz új házát, a FITYISZ-esek mondták, hogy kijelölik a személyt és adja oda a pénzt, mondta, hogy nem, ő épít és 6 hét múlva kulcsra készen átadta a családnak a házat, a katasztrófa után 2 hónappal. Ez természetesen egyeseknek nem tetszett, megtalálták az utat a cseszegetéséhez, aminek még nem tudni, mi lesz a végeredménye. Mindenesetre megint egy ember, aki szembe mert velük szállni és megint egys ember, akit mindenáron büntetni fognak ezért. Ha Gyurcsány nem döngölte volna földbe a csúti géniuszt 2006-ban a TV vitában, akkor most más lenne a helyzet. De földbe döngölte és a géniusz nem felejt. Borzasztó dolog, amikor valaki csakis saját sértettségből akar revansot venni. Sok ilyet ismerünk, mind sértett, kishitű, gonosz emberek. Én alapból menekülök a fajtájuktól. |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5914 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1752 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8265 Létrehozva: 2024-06-21
Számodra is fontos a szentesi kórház?
1022 Létrehozva: 2025-02-10
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1009 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
962 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
699 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
566 Létrehozva: 2025-01-22
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
489 Létrehozva: 2025-02-06
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
341 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
337 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
322 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
273 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2013 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
188 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
166 Létrehozva: 2025-02-02