Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt


Vendég

/ #5688 A Mazsihisz követeli a Gyurcsányék által ígért pénzt

2011-11-22 21:20

"A holokauszt-túlélőknek járó támogatás azonnali kifizetésére szólította fel a kormányt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A közlemény szerint a magyar kormány a mai napig nem fizette ki a Gyurcsány-kormány által 2007-ben kötött szerződésben vállalt, a holokauszt-túlélőknek járó 4,2 millió dollárt.
A fizetési határidő óta csak Magyarországon csaknem ezer jogosult halt meg, így ők már nem részesülhetnek ebben a juttatásban.

A szervezet felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul intézkedjék a holokauszt túlélőknek 2011-ben járó összeg átutalásáról, és ezzel "állítsa helyre Magyarország szavahihetőségét, és tekintélyét".

Mesterházy Attila a Mazsihisz vezetőivel tárgyalt

A Mazsihisz elnökével, Dr. Feldmájer Péterrel és a szervezet ügyvezető igazgatójával, Zoltai Gusztávval folytatott megbeszélést Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető és Steiner Pál országgyűlési képviselő.

A magyarországi történéseket értékelve az MSZP vezetője elmondta, a párt minden körülmények között kíméletlenül és kérlelhetetlenül fellép az antiszemitizmus bárminemű megnyilvánulása ellen, küzd a rasszizmus és a kisebbségeket megbélyegző politika ellen, alapvetőnek tekinti kultúrájuk védelmét, hagyományaik megőrzését, a zsidó örökség gondozását.

A megbeszélésen résztvevők megállapodtak abban, hogy - figyelemmel kísérve a jelenlegi politikai és közéleti helyzetet - félévente rendszeres találkozót tartanak, amelyen konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki az egyre nyilvánvalóbbá váló, a magyar zsidóságot ért sérelmek és problémák kezelésére. Az MSZP ebben felhasználja nemzetközi kapcsolatait is, és a maga eszközeivel mindent megtesz a világ közvéleményének korrekt tájékoztatása érdekében.
"

Szerintem ezt inkább fizesse ki Gyurcsány! Még akkor is marad neki 6 milliárd forintja. Miért is az Orbán-kormánnyal szemben követelődznek ezek a zsidók, vajon miért nem a Gyurcsány-Bajnai-kormányt nyüstölték?