Quaestor károsultak megmentéséért

4.

mert a bankoknál valamennyire elvárás, hogy átvizsgálják azt a céget, aminek hitelt adnak. A Quaestor pénzügyesein nagyon nagy volt a nyomás ezen a téren, ezt tükrözi például, hogy mire hivatkozott a gazdasági vezető, később vádlottá váló F. Edina, amikor fel akart mondani 2011-ben: Kámory így beszélt erről egyik tanúkihallgatásán. Pedig a körülményekhez képest nagyon is komoly sikereket értek el. A kétezres évektől kezdve a fél magyar bankszektor adott különböző méretű hiteleket a Quaestor-csoport cégeinek. Igaz, látva a Quaestor számait, bizalmatlanok voltak: a bankok általában megkövetelték, hogy Tarsoly Csaba a személyes vagyonával is kezességet vállaljon a hitelekért, ettől függetlenül tény, hogy a „nem szalonképes mérlegek” miatt nem riadóztatták a bankok a felügyeletet, vagy ha igen, a felügyelet nem reagált.Kiemelkedően nagy pénzt adott 2005-ben és 2008-ban az állami MFB a győri ETO projektekre (két részletben több mint hatvanmillió eurót, jó 17 milliárd forintot) és 2006-ban MKB a Duna Cityre (több mint ötmilliárdot, ezt egy külön projektcég kapta, így el lehetett tüntetni a QPT mérlegéből). Ezeken – a mezei devizahitelesekhez hasonlóan – elég nagyot buktak 2008 után a forint gyengülése miatt, igaz, az MFB-vel 2010 után többször is sikeresen megállapodtak a kamatfizetés felfüggesztéséről. Milliárdos nagyságrendű likviditási hiteleket adott a CIB, a Raiffeisen, az Unicredit és a Soltvadkerti Takarékszövetkezet is, és még több százmilliós nagyságrendűt az OTP, az Erste és több takarékszövetkezet (Orgovány, Zirc, Pilisvörösvár).De ennél is sokkal többre lett volna szükség a cég pénzigényének kielégítésére. Ezért váltani kellett egy másik trükkös pénzszerzési modellre.

A kamukötvények

A megoldásra már 2000-2001 körül rátaláltak. A cég ekkor pengeélen járt, miután az orosz válság utáni helyzetben a lyukak betömésére elloptak rengeteg ügyfél-értékpapírt. A nagy ötlet az volt, hogy a korábban sikerrel végigvitt első kötvényprogramot folytatják, és a fiókrendszeren keresztül megszólítják a lakossági megtakarítókat. EZ FONTOS MODELLVÁLTÁS VOLT: TAKARÉKSZÖVETKEZETEK ÉS ÖNKORMÁNYZATOK NÁLUK ELHELYEZETT ÉRTÉKPAPÍRJAINAK ELLOPÁSA HELYETT FŐLEG KISBEFEKTETŐKRE MENTEK RÁ. A Quaestor Ingatlan Kötvényt 2001-ben bocsátották ki. Tízmilliárd forint értékben lehetett jegyezni belőle, erre kaptak engedélyt. Az ügyfeleket úgy tájékoztatták, hogy a kötvények megvásárlásával a Quaestor ingatlanprojektjeit fogják finanszírozni – ugyanazokat, amikre egyébként a nagy bankhiteleket is felvették. Ami elsőre elég hihetetlennek tűnhet, az az, hogy amikor 2011-2013 körül lejártak ezek a tízmilliárd forintos árfolyamon kibocsátott kötvények, akkor 65 milliárd forint adóssága lett belőle a Quaestornak. Hogy lehet ez? A magyarázatnak két eleme van. Az egyik az, hogy a kötvényeket úgy találták ki, hogy vállalták, az év végén magasabb értéken – jellemzően a jegybanki alapkamat plusz két százalékos kamattal megnövelt árfolyamon – visszavásárolják őket, de ha marad az ügyfél, akkor az árfolyammal megnövelt érték kamatozik tovább. Ezt hívták lehatáridőzésnek, a kötvények árfolyama ebben a rendszerben kamatos kamattal emelkedett. Ha évente tíz százalékos átlagkamattal számolunk, akkor egy ezer forintos névértéken kibocsátott kötvény tíz évvel később simán 2600-as árfolyamon forgott. A másik magyarázat pedig az egész Quaestor-csalás második fele. TELJESEN ILLEGÁLIS MÓDON, TITOKBAN, SOKKAL TÖBB KÖTVÉNYT BOCSÁTOTTAK KI, MINT AMIRE ENGEDÉLY VOLT. A kötvények piacra dobásának elég kötött szabályai vannak. Kell egy kibocsátó – ez esetben a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó –, egy forgalmazó – a Quaestor Értékpapír – és egy jegyző, tehát aki először megveszi az értékpapírt. A jegyzési időszakban érkeznek be az ajánlatok, és amikor beérkezett elég, és az ügyfelek átutalták a pénzt a jegyzési számlára, akkor a forgalmazó jelez a KELER-nek, az pedig intézkedik, és létrejön az értékpapír. Ezt hívják „megkeletkeztetésnek”. A lejegyzett értékpapírok kapnak egy kódot, és megkezdik létüket, ami egészen lejáratuk napjáig tart (akkor vissza kell fizetni az ügyfélnek a hozammal megnövelt tőkét). Ennek kijátszásához megint csak a T2 számlát használták, nagyjából ugyanúgy, mint amikor olyan állampapírt adtak el, ami nem létezett. Csak itt a saját, QPT-s kötvényt teremtették meg egy kattinttással: létrehoztak egy Quaestor-kötvényt a T2 számlán, onnan átvezették egy másik számlára, és onnan eladták az ügyfeleknek. Ezzel kijátszották a kötvények jegyzésére vonatkozó, elég kötött szabályokat. Ezek a T2-ről átvezetett, majd az ügyfeleknek eladott kötvények valójában nem is léteztek, a KELER-nél vezetett megbízói számlán nem voltak ott, a mérlegben sem szerepeltek. Hiába játszották el, hogy a kötvény létezik, valójában egy papírfecni értékű dologért cserébe szívták fel a kisbefektetők pénzét. Őket már azzal is megtévesztették, hogy a kibocsátott kötvények jelentős része hamis volt, hiszen emiatt nem lehettek tisztában a Quaestor eladósodottságával, így a valódi kockázatokkal sem. A Quaestoron belül szemérmesen „megkeletkeztetésre váró állományként” utaltak rájuk – mintha nem lenne semmi gond, csak éppen nem volt idejük megkeletkeztetni, de persze ami késik, nem múlik –, a sajtóban „fiktív kötvényeknek” nevezték a Quaestor-ügy kirobbanása után, az egyszerűség kedvéért mi nevezzük őket kamukötvénynek. Szóval hogyan lesz 10 milliárdból 65 milliárd? Az ezer forintos árfolyamon kibocsátott kötvények árfolyama a lejárat idejére 2300-2700-ra emelkedett, és nem csak tízmillió darabot bocsátottak ki belőlük, hanem 25 millió darabot. Máshogyan megfogalmazva, tízmilliárd helyett összesen 25 milliárd volt a kötvény kibocsátáskori névértéke, és ez az árfolyam a kamatos kamat miatt a 2,5-szörösére emelkedett. A kettőt össze kell szorozni, és ki is jön, hogy 2011-re már egy 65 milliárd forintos adósságtömeg nehezedett a QPT-re.

Akit csak lehetett, rábeszéltek arra, hogy ne vegye ki a pénzét, hanem hátáridőzze le a kötvényt, tehát későbbi magasabb kamatok reményében tartsa a pénzt cégnél. Ez a módszer elég jól működött, csak kevesen akarták kivenni a pénzt – ilyen jól kamatozó alternatívát nehezen találtak volna a piacon –, így az adósság továbbgörgetésével nem volt nagy probléma. De közben továbbra is hiányoztak az ügyfelek állampapírjai, a kötvények visszafizetése is reménytelen volt. Meg hát a cégcsoport mindennapi működését is meg kellett oldani valamiből.

Ekkor, tehát 2006 körül jött a zseniális ötlet, hogy a következő kötvényprogram sorozatait ne a központi cég, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó bocsássa ki, azt Májerék is sejtették ugyanis, hogy az agyonadósodott cég nem kaphatna MNB-engedélyt egy új kötvényprogramra. Legyen inkább egy új, tiszta lappal induló cég a kötvény kibocsátója. Ez lett a

QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA,

egy tízmilliós káefté. Elképesztő, hogy ez a trükk átment a pénzügyi felügyeleten, hiszen a kibocsátott kötvények fedezetét ugyanúgy a Quaestor-cégcsoport eszközei (likvid vagyona, céges részesedései, ingatlanjai) adták, amit a korábbi kötvényadósságok és az időközben felvett bankhitelek is terheltek.

A Quaestor pénzügyi varázslói csavartak még néhányat a dolgokon.

Létrehoztak egy valóságos piacot a saját kötvényeiknek. Most már nem az ügyfelek vásárolták meg először (jegyezték) a Hrurira által kibocsátott papírokat, hanem egy másik Quaestor-cég, a Quaestor Invest (QI). A QI számláján lévő papírokat aztán megvásárolta a brókercég QÉP, ami forgalmazóként eladta az ügyfeleknek. Azt mondták az ügyfeleknek, azért bonyolítják így az ügyletet, mert így egyszerűbb a jegyzés, nem kell a szokásos köröket lefutni, tehát egyenként megállapodni az ügyfelekkel és megvárni a jegyzési időszak végét, hanem a QI megveszi elsődlegesen, a kisbefektetők pedig már csak a másodpiacon vehetik meg. Sokkal egyszerűbben, tömegesebben lehetett teríteni a kötvényeket. Azt is vállalta a forgalmazó Quaestor-brókercég, hogy bármikor visszavásárolja a kötvényeket az ügyfelektől.

Sőt, mind a négy nagy Quaestor-cég részt vett az értékesítésben: a fő cég, a QPT úgy, hogy a QÉP függő ügynökeként, a fiókhálózaton keresztül eljuttatta a kisbefektetőkhöz a kötvényeket.

A kötvényeket a Hrurira Kft. bocsátja ki, az elsődleges jegyző, tehát aki legelőször megveszi a kötvényeket, a Quaestor Invest, eredetileg ez a cég fizeti ki a kötvényeket a Hrurirának. Amikor a QI átutalja a pénzt a QFH-nak, és lezárul a jegyzési időszak, akkor jeleznek a KELER-nek, hogy megtörtént a jegyzés, a KELER pedig megkeletkezteti a kötvényt. A QI-tól aztán megveszi a Quaestor Értékpapír, amely forgalmazóként – a QPT-s fiókhálózaton keresztül – kapcsolatba kerül a kisbefektetőkkel, és a másodpiacon értékesíti nekik a kötvényeket. Ha pedig a kisbefektetők visszaváltanák a kötvényeiket, akkor visszaveszi tőlük.

Így lett volna, ha a Quaestor betartja a szabályokat. De ez nem így volt, továbbra is 1:3, később 1:4 arányban bocsátottak ki valódi és kamukötvényeket.

Ezt szinte pont ugyanúgy csinálták 2007-től kezdve, mint korábban, a 2001-2003 között kiszórt Quaestor Ingatlan kötvények esetében, csak most a Quaestor Invest QÉP-nél vezetett számlájára vezették át a T2-n jóváírt, valójában nem létező, „megkeletkeztetésre váró” kötvényt.