Meg kellene már érteni, hogy az AB után már nem lesznek újabb lehetőségek közösen küzdeni. Ezt a néhány hetet kellene még kihasználnunk arra, hogy hetente tüntetünk az AB-nál.

Igen, csütörtökön és NEM HÉTVÉGÉN van a demonstráció, mert akikre nyomást akarunk gyakorolni, azok hétköznap dolgoznak.
Igen, csütörtökön és NEM HÉTVÉGÉN van a demonstráció, mert a média is hétköznap dolgozik többségében.

Ezentúl már minden alkalommal min. 200 embernek kell ott lennie az AB előtti tüntetéseken, hogy eredményt érjünk el. Ha ezt nem sikerül összehozni, akkor senki ne nagyon reménykedjen abban, hogy hozzájut a pénzéhez.

600 napja kitartóan küzdünk, ne adjuk már fel, ne bukjunk már el!!!!!
Nyernünk kell, de ez Rajtunk is múlik! Gyertek el minél többen!

Köszönjük!

TUDNA VALAKI SEGÍTENI A KÖZJEGYZŐ ELÖTTI NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉBEN

A SEGÍTSÉGET ELŐRE IS KÖSZÖNÖM

TUDNA VALAKI SEGÍTENI A KÖZJEGYZŐ ELÖTTI NYOMTATVÁNY KITÖLTÉSÉBEN

A SEGÍTSÉGET ELŐRE IS KÖSZÖNÖM

3.

A T2 Technikai számla a Bróker rendszerben. A T2 Technikai számla tehát nem egy speciális, elszámolási célú technikai számla volt, hanem valójában egy ugyanolyan ügyfélszámla, mint a többi, csak éppen nem volt külső ügyfélhez rendelve, és egyébként titkos is volt. Azok látták csak a Quaestor Értékpapírhoz (QÉP) tartozó back officeban, és azok kezelték, akik erre jogosultságot és utasításokat kaptak a cég vezetésétől. Ezt a T2 számlát eleinte az ügyfelek értékpapírjainak ellopására használták. A módszer az alkímia és a tolvajlás fura keveréke volt. Megnézték, milyen értékpapírokkal rendelkeznek az ügyfelek. Néhány kattintással létrehoztak („jóváírtak”) egy ilyen értékpapírt a T2 Technikai (5/2014) számlán, mondjuk egy magyar állampapírt. Az ügylet másik oldalán egy jövőbeli utalás volt, általában az adott év végére időzítve. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a T2 számlán a semmiből létrejött egy állampapír, aminek értékét egy későbbi, még meg nem történt utalás fedezte. Ezt az állampapírt a T2 számláról átvezették egy ügyfélszámlára – de nem akármelyikre: a Quaestor fő cégének, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadónak a Quaestor Értékpapírnál vezetett számlájára. Ez ugyanaz a számla, a 7/737, amiről a Quaestor vezetői felvették a készpénzt. Innen megvette a Quaestor Értékpapír, az állampapír átkerült a KELER megbízói számláról a KELER saját számlára, ahonnan aztán az állampapír másodpiacon értékesítették, főleg bankoknak. Máshogyan fogalmazva, a brókercég megvette az értékpapírt saját anyacégének nála vezetett számlájáról, majd eladta a piacon. És már kész is: pénz a semmiből, amit költhettek a Quaestor veszteséges projektjeire, de felvehette azt Tarsoly Csaba is készpénzben, akár. Valahogy így néz ki a folyamat egyben.

A folyamatot a mindennapokban irányító Kámory Ferenc így foglalta össze dologot 2015. október 14-i tanúkihallgatásán: „A [T2-re] jóváírt állampapír nemlétező állampapír volt. (...) Amikor át lett vezetve a T2-ről az adott állampapír a 7/737 QPT számlára, akkor a QPT-nek keletkezett állampapírja, tehát mintha valamilyen forrásból szerzett volna állampapírt.” – magyarázza Kámory. Amikor átvezették a értékpapírokat a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó QÉP-es számlájára, akkor a T2 egyenlege negatívra váltott, hiszen a későbbre beírt, jövőbeli utalás még nem érkezett be (ezeket a későbbre beírt utalásokat általában év végén továbbgörgették a következő évre). A T2-n lévő mínuszból lehetett látni, hogy mennyi értékpapír hiányzott arról a megbízói számláról, amin valójában az ügyfelek értékpapírjainak kellett volna lennie, és amihez tilos (lett volna) hozzányúlni. Vegyünk egy példát: az ügyfeleknek összesen száz állampapírjuk van. Ebből huszat „jóváírnak” a T2 számlán, aztán „átvezetik” a QPT 7/737-es számlájára, onnan pedig eladják a piacon, Tarsoly Csaba pedig elkölti az érte kapott pénzt. Mi történik? Odakinn, a valóságban, például a KELER-ben vezetett számlán 100-ról 80-ra csökken a Quaestor megbízói számlán lévő értékpapírok száma. A Quaestoron belül a Bróker rendszerben viszont mintha mi sem történt volna, továbbra is számon tartják, hogy száz állampapírja van az ügyfeleknek, és az ügyfél is ezt látja, ha megnézi a számláját a Quaestor rendszerében. A T2 Technikai számlán viszont van mínusz húsz, pontosabban hiányzik onnan húsz darab – hiszen „átvezették” onnan a QPT számlájára. De volt egy olyan variáció is, hogy rögtön olyan állampapírokat adtak el az ügyfeleknek, amik nem is léteztek. Egyszerűen jóváírták a belső Bróker rendszerben („átvezették” a T2 számláról a QPT számlájára, a QPT pedig eladta a nem létező kötvényt a QÉP-nek, aztán a QÉP eladta az ügyfélnek). Az ügyfél úgy láthatta, hogy megvan, ha kikérte az értékét a brókercégtől, akkor megkapta, de valójában a KELER-ben nem volt ott az értékpapír. Ez azért fontos, mert ez adott mintát a későbbi fiktív kötvényes csaláshoz. Bizonyos állampapírokat többször is elloptak. Előfordult például, hogy egy ügyfél által vásárolt államkötvénnyel rendszeresen kereskedtek a piacon: az ügyfél tudta nélkül eladták, újra megvették, nagy nyereséggel újra eladták. A Quaestor Értékpapír egyébként nagy ügyfeleivel, az önkormányzatokkal és takarékszövetkezetekkel nagyrészt háromhónapos repó ügyleteket kötött. Az ügyfelek így rövid hozamot kaptak, elsőre meghatározott áron. A befolyt pénzből viszont a QÉP állampapír-kereskedője – Kámory Ferenc – hosszú lejáratú kötvényekkel spekulált. Évi százmillió forint körüli nyereséget ért el a QÉP ebből a kereskedésből. Az ilyen ügyletek összértéke az évek alatt megközelítette az ezermilliárd forintot. Az értékpapírok sikkasztásának trükkös módszere miatt azt sem lehet tudni pontosan, hogy kitől lopták el azokat a konkrét állampapírokat, részvényeket, amiket elloptak. Hiszen az ügyfelek ömlesztve kezelt közös zsákjából lopták ki őket, azok egyenként nem voltak felpántlikázva tulajdonosaik nevével. Azt viszont tudjuk, hogy 2009 KÖRÜL MÁR CSAK 3-4 MILLIÁRD VOLT MEG A QÉP ÁLTAL KEZELT 22 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKŰ ÁLLAMPAPÍRBÓL, A TÖBBIT ELLOPTÁK. A QÉP vezetői gyakorlatilag a saját pénzügyi pufferükként gondoltak az ügyfeleik vagyonára. Májer és Kámory a nyomozás során lefoglalt emailjeikben a legnagyobb természetességgel hivatkoztak „szabad keretként” vagy „szabad készletként”, „mozgástérként”, „tartalékként” az ügyfelek még ellopható értékpapírjaira, vagy azok hiányára. Májer 2001-ben így figyelmeztette Tarsolyékat: „a [Kámory] Fecó nem vett vissza hanem még jobban az áp-ból finanszírozzuk magunkat!”. Három évvel később, 2004-ben Kámory

úgy fogalmazott egy Tarsolynak írt emailben, „az Ép. [az értékpapírcég] nem tud már sajnos nagy eredményeket felmutatni, 3 állampapirból 2 hiányzik”. Májer 2008 augusztusban azt írta a vezetőknek, hogy „a QÉP áp állomány kritikus szinten”, amivel szintén a megbízói számlán lévő, lerabolható állampapírokra célzott. „A helyzet katasztrófális, minden határon túl mentünk, megbizói szlán 20 helyett 3mrd maradt, 2009.06.03-án szó szerint kivégeztek minket, annyi pénzt vittek el” – írta Kámory 2009 június 11-én, szintén Tarsolynak. „Jelenlegi helyzetünkben az m en 3,3 mrdft áp van, maradt... amiből 1,8 mrd portfol [portfólióban kezelt vagyon], vagyis a »mozgásterünk« 1,5 mrd” – ezt Tarsolynak és Kámorynak írta Májer 2009 június 29-én.Részvényekből is elég sok hiányzott, ezeket hasonló technikával, a T2 számlán átvezetve tulajdonították el. Ez még nagyobb kockázatot jelentett a cégnek, mivel trükközni kellett a Mol- és OTP-részvények osztalékfizetésénél: a részvénytársaságok név szerint a tulajdonosoknak fizetik az osztalékot – a brókercégen, ez esetben a QÉP-en keresztül –, és erről igazolást is adnak nekik, ami szükséges például az adóbevalláshoz. Az ellopott, nem létező részvények esetében viszont természetesen sem osztalékfizetés, sem igazolás nem volt. A problémát úgy oldották meg a QÉP-ben, hogy kiszámolták és kiutalták az osztalékot a hiányzó részvények esetén is, az ügyfeleknek pedig azt mondták, hogy „technikai probléma” van az igazolásokkal. Érdekes módon az ügyfelek közül kevesen panaszkodtak erre a problémára, és őket is sikeresen megnyugtatták a cégnél. Sose lett botrány.

Keller Emília

Érdekes módon nem csak a T2 számlát használták szabálytalan pénzügyi műveletek elfedésére: volt egy másik is, Keller Emíliáé. Ez egy cinikus vicc volt. Keller Emília valós személy, aki egyben a Quaestor egyik befektetőjének a lánya, és a cég korábbi munkavállalója. A Quaestor pénzügyesei egyszerűen fogták az ő Quaestornál vezetett számláját, és rendszeresen több milliárd forintnyi befektetési jegyet vezettek át rajta. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy Keller Emília neve a végét elharapva egyezik azzal, hogy KELER M, ami KELER-nél vezetett megbízói számla rövidítése: „keler-emm”. Vélhetően nagyon jól szórakoztak, amikor kitalálták, hogy Keller Emília számláját fogják használni a KELER M számla megkavarására. Már 2000-ben voltak fura ügyletek Keller Emília számláján, de 2008-ig csak száz tranzakciót végeztek rajta. 2009 augusztusában viszont nagyon beindultak, 2015 márciusig közel négyezer műveletet csináltak ezen a számlán. Keller Emíliát magát is meghallgatta a rendőrség tanúként, ő azt mondta, egyszer a 2010-es évek elején kapott emailt a számláján történt tranzakciókról, de nem foglalkozott vele: „azt gondoltam, hogy az édesapám számláin lévő pénzmozgásról szóló egyenlegeket kaptam meg, amit a Quaestor tévedésből küldött meg nekem.” Később . amikor egy vidéki Quaestor irodánál járt, megkérdezett egy ottani alkalmazottat, hogy mégis miért vannak milliárdos mozgások a számláján. Erre az irodista rögtön rávágta, hogy adminisztrációs hiba történt. Az emaileket megtartotta a postafiókjában, de a Quaestor-botrány kitörésekor azok egyszerűen eltűntek onnan.

Nincs az a pénz, ami elég lenne

Az ügyfelek értékpapírjainak módszeres fosztogatása nem volt elég, a cégnél már az ezredforduló környékén is tudták, hogy ez örökké nem fenntartható. Már csak azért sem, mert a hiányzó állampapírok után nekik kellett kigazdálkodni a kamatot, ahogy a hiányzó részvények után is az osztalékot, ami egészen költségessé tette ezt a fajta finanszírozást, amellett, hogy teljesen illegális volt. Mivel nem voltak nyereséges projektjeik, ezért esélyük sem volt arra, hogy betömjék a lyukat, visszalopják a hiányzó értékpapírokat. Elég lett volna, hogy néhány nagyobb ügyfél úgy döntsön, inkább kiveszi az értékpapírokat, és pillanatokon belül kiderült volna, hogy azok egyszerűen nincsenek ott. A cég nagy erőkkel ráment arra, hogy bankhiteleket szerezzen. Ez nem volt könnyű,

4.

mert a bankoknál valamennyire elvárás, hogy átvizsgálják azt a céget, aminek hitelt adnak. A Quaestor pénzügyesein nagyon nagy volt a nyomás ezen a téren, ezt tükrözi például, hogy mire hivatkozott a gazdasági vezető, később vádlottá váló F. Edina, amikor fel akart mondani 2011-ben: Kámory így beszélt erről egyik tanúkihallgatásán. Pedig a körülményekhez képest nagyon is komoly sikereket értek el. A kétezres évektől kezdve a fél magyar bankszektor adott különböző méretű hiteleket a Quaestor-csoport cégeinek. Igaz, látva a Quaestor számait, bizalmatlanok voltak: a bankok általában megkövetelték, hogy Tarsoly Csaba a személyes vagyonával is kezességet vállaljon a hitelekért, ettől függetlenül tény, hogy a „nem szalonképes mérlegek” miatt nem riadóztatták a bankok a felügyeletet, vagy ha igen, a felügyelet nem reagált.Kiemelkedően nagy pénzt adott 2005-ben és 2008-ban az állami MFB a győri ETO projektekre (két részletben több mint hatvanmillió eurót, jó 17 milliárd forintot) és 2006-ban MKB a Duna Cityre (több mint ötmilliárdot, ezt egy külön projektcég kapta, így el lehetett tüntetni a QPT mérlegéből). Ezeken – a mezei devizahitelesekhez hasonlóan – elég nagyot buktak 2008 után a forint gyengülése miatt, igaz, az MFB-vel 2010 után többször is sikeresen megállapodtak a kamatfizetés felfüggesztéséről. Milliárdos nagyságrendű likviditási hiteleket adott a CIB, a Raiffeisen, az Unicredit és a Soltvadkerti Takarékszövetkezet is, és még több százmilliós nagyságrendűt az OTP, az Erste és több takarékszövetkezet (Orgovány, Zirc, Pilisvörösvár).De ennél is sokkal többre lett volna szükség a cég pénzigényének kielégítésére. Ezért váltani kellett egy másik trükkös pénzszerzési modellre.

A kamukötvények

A megoldásra már 2000-2001 körül rátaláltak. A cég ekkor pengeélen járt, miután az orosz válság utáni helyzetben a lyukak betömésére elloptak rengeteg ügyfél-értékpapírt. A nagy ötlet az volt, hogy a korábban sikerrel végigvitt első kötvényprogramot folytatják, és a fiókrendszeren keresztül megszólítják a lakossági megtakarítókat. EZ FONTOS MODELLVÁLTÁS VOLT: TAKARÉKSZÖVETKEZETEK ÉS ÖNKORMÁNYZATOK NÁLUK ELHELYEZETT ÉRTÉKPAPÍRJAINAK ELLOPÁSA HELYETT FŐLEG KISBEFEKTETŐKRE MENTEK RÁ. A Quaestor Ingatlan Kötvényt 2001-ben bocsátották ki. Tízmilliárd forint értékben lehetett jegyezni belőle, erre kaptak engedélyt. Az ügyfeleket úgy tájékoztatták, hogy a kötvények megvásárlásával a Quaestor ingatlanprojektjeit fogják finanszírozni – ugyanazokat, amikre egyébként a nagy bankhiteleket is felvették. Ami elsőre elég hihetetlennek tűnhet, az az, hogy amikor 2011-2013 körül lejártak ezek a tízmilliárd forintos árfolyamon kibocsátott kötvények, akkor 65 milliárd forint adóssága lett belőle a Quaestornak. Hogy lehet ez? A magyarázatnak két eleme van. Az egyik az, hogy a kötvényeket úgy találták ki, hogy vállalták, az év végén magasabb értéken – jellemzően a jegybanki alapkamat plusz két százalékos kamattal megnövelt árfolyamon – visszavásárolják őket, de ha marad az ügyfél, akkor az árfolyammal megnövelt érték kamatozik tovább. Ezt hívták lehatáridőzésnek, a kötvények árfolyama ebben a rendszerben kamatos kamattal emelkedett. Ha évente tíz százalékos átlagkamattal számolunk, akkor egy ezer forintos névértéken kibocsátott kötvény tíz évvel később simán 2600-as árfolyamon forgott. A másik magyarázat pedig az egész Quaestor-csalás második fele. TELJESEN ILLEGÁLIS MÓDON, TITOKBAN, SOKKAL TÖBB KÖTVÉNYT BOCSÁTOTTAK KI, MINT AMIRE ENGEDÉLY VOLT. A kötvények piacra dobásának elég kötött szabályai vannak. Kell egy kibocsátó – ez esetben a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó –, egy forgalmazó – a Quaestor Értékpapír – és egy jegyző, tehát aki először megveszi az értékpapírt. A jegyzési időszakban érkeznek be az ajánlatok, és amikor beérkezett elég, és az ügyfelek átutalták a pénzt a jegyzési számlára, akkor a forgalmazó jelez a KELER-nek, az pedig intézkedik, és létrejön az értékpapír. Ezt hívják „megkeletkeztetésnek”. A lejegyzett értékpapírok kapnak egy kódot, és megkezdik létüket, ami egészen lejáratuk napjáig tart (akkor vissza kell fizetni az ügyfélnek a hozammal megnövelt tőkét). Ennek kijátszásához megint csak a T2 számlát használták, nagyjából ugyanúgy, mint amikor olyan állampapírt adtak el, ami nem létezett. Csak itt a saját, QPT-s kötvényt teremtették meg egy kattinttással: létrehoztak egy Quaestor-kötvényt a T2 számlán, onnan átvezették egy másik számlára, és onnan eladták az ügyfeleknek. Ezzel kijátszották a kötvények jegyzésére vonatkozó, elég kötött szabályokat. Ezek a T2-ről átvezetett, majd az ügyfeleknek eladott kötvények valójában nem is léteztek, a KELER-nél vezetett megbízói számlán nem voltak ott, a mérlegben sem szerepeltek. Hiába játszották el, hogy a kötvény létezik, valójában egy papírfecni értékű dologért cserébe szívták fel a kisbefektetők pénzét. Őket már azzal is megtévesztették, hogy a kibocsátott kötvények jelentős része hamis volt, hiszen emiatt nem lehettek tisztában a Quaestor eladósodottságával, így a valódi kockázatokkal sem. A Quaestoron belül szemérmesen „megkeletkeztetésre váró állományként” utaltak rájuk – mintha nem lenne semmi gond, csak éppen nem volt idejük megkeletkeztetni, de persze ami késik, nem múlik –, a sajtóban „fiktív kötvényeknek” nevezték a Quaestor-ügy kirobbanása után, az egyszerűség kedvéért mi nevezzük őket kamukötvénynek. Szóval hogyan lesz 10 milliárdból 65 milliárd? Az ezer forintos árfolyamon kibocsátott kötvények árfolyama a lejárat idejére 2300-2700-ra emelkedett, és nem csak tízmillió darabot bocsátottak ki belőlük, hanem 25 millió darabot. Máshogyan megfogalmazva, tízmilliárd helyett összesen 25 milliárd volt a kötvény kibocsátáskori névértéke, és ez az árfolyam a kamatos kamat miatt a 2,5-szörösére emelkedett. A kettőt össze kell szorozni, és ki is jön, hogy 2011-re már egy 65 milliárd forintos adósságtömeg nehezedett a QPT-re.

Akit csak lehetett, rábeszéltek arra, hogy ne vegye ki a pénzét, hanem hátáridőzze le a kötvényt, tehát későbbi magasabb kamatok reményében tartsa a pénzt cégnél. Ez a módszer elég jól működött, csak kevesen akarták kivenni a pénzt – ilyen jól kamatozó alternatívát nehezen találtak volna a piacon –, így az adósság továbbgörgetésével nem volt nagy probléma. De közben továbbra is hiányoztak az ügyfelek állampapírjai, a kötvények visszafizetése is reménytelen volt. Meg hát a cégcsoport mindennapi működését is meg kellett oldani valamiből.

Ekkor, tehát 2006 körül jött a zseniális ötlet, hogy a következő kötvényprogram sorozatait ne a központi cég, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó bocsássa ki, azt Májerék is sejtették ugyanis, hogy az agyonadósodott cég nem kaphatna MNB-engedélyt egy új kötvényprogramra. Legyen inkább egy új, tiszta lappal induló cég a kötvény kibocsátója. Ez lett a

QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA,

egy tízmilliós káefté. Elképesztő, hogy ez a trükk átment a pénzügyi felügyeleten, hiszen a kibocsátott kötvények fedezetét ugyanúgy a Quaestor-cégcsoport eszközei (likvid vagyona, céges részesedései, ingatlanjai) adták, amit a korábbi kötvényadósságok és az időközben felvett bankhitelek is terheltek.

A Quaestor pénzügyi varázslói csavartak még néhányat a dolgokon.

Létrehoztak egy valóságos piacot a saját kötvényeiknek. Most már nem az ügyfelek vásárolták meg először (jegyezték) a Hrurira által kibocsátott papírokat, hanem egy másik Quaestor-cég, a Quaestor Invest (QI). A QI számláján lévő papírokat aztán megvásárolta a brókercég QÉP, ami forgalmazóként eladta az ügyfeleknek. Azt mondták az ügyfeleknek, azért bonyolítják így az ügyletet, mert így egyszerűbb a jegyzés, nem kell a szokásos köröket lefutni, tehát egyenként megállapodni az ügyfelekkel és megvárni a jegyzési időszak végét, hanem a QI megveszi elsődlegesen, a kisbefektetők pedig már csak a másodpiacon vehetik meg. Sokkal egyszerűbben, tömegesebben lehetett teríteni a kötvényeket. Azt is vállalta a forgalmazó Quaestor-brókercég, hogy bármikor visszavásárolja a kötvényeket az ügyfelektől.

Sőt, mind a négy nagy Quaestor-cég részt vett az értékesítésben: a fő cég, a QPT úgy, hogy a QÉP függő ügynökeként, a fiókhálózaton keresztül eljuttatta a kisbefektetőkhöz a kötvényeket.

A kötvényeket a Hrurira Kft. bocsátja ki, az elsődleges jegyző, tehát aki legelőször megveszi a kötvényeket, a Quaestor Invest, eredetileg ez a cég fizeti ki a kötvényeket a Hrurirának. Amikor a QI átutalja a pénzt a QFH-nak, és lezárul a jegyzési időszak, akkor jeleznek a KELER-nek, hogy megtörtént a jegyzés, a KELER pedig megkeletkezteti a kötvényt. A QI-tól aztán megveszi a Quaestor Értékpapír, amely forgalmazóként – a QPT-s fiókhálózaton keresztül – kapcsolatba kerül a kisbefektetőkkel, és a másodpiacon értékesíti nekik a kötvényeket. Ha pedig a kisbefektetők visszaváltanák a kötvényeiket, akkor visszaveszi tőlük.

Így lett volna, ha a Quaestor betartja a szabályokat. De ez nem így volt, továbbra is 1:3, később 1:4 arányban bocsátottak ki valódi és kamukötvényeket.

Ezt szinte pont ugyanúgy csinálták 2007-től kezdve, mint korábban, a 2001-2003 között kiszórt Quaestor Ingatlan kötvények esetében, csak most a Quaestor Invest QÉP-nél vezetett számlájára vezették át a T2-n jóváírt, valójában nem létező, „megkeletkeztetésre váró” kötvényt.