5.

A Quaestor Investtől megvette a Quaestor brókercége, a QÉP, és eladta az ügyfeleknek, ugyanúgy, mintha valódi kötvények lettek volna.

A kamukötvények létrehozása a brókercégen, tehát a QÉP-en belül történt: az ügyfélpénz és az ügyfélértékpapírok (így a Hrurira-kötvények) a QÉP KELER-nél vezetett számláján voltak, de a KELER-ben csak a nettó állományt látták. Hogy az ott lévő papírokon belül mi kié, az már csak a Quaestor saját Bróker rendszeréből derült ki. Szóval ide nem láthatott volna be akármikor a felügyelet vagy az adóhatóság. Persze a helyszíni ellenőrzéseken, például 2009-ben vagy 2013-ban így is észre kellett volna venniük a bűncselekményeket.

A befolyt pénzeket viszont végigfolyatták az egész cégcsoport 6-8 bankszámláján. A Quaestor brókercégének KELER-nél vezetett saját számlájáról átment a pénz a brókercég OTP-s számláján, továbbment a QPT, majd a QFH vagy a QI OTP-nél vezetett számláira, mielőtt visszament volna a QÉP KELER-es saját számlájára. Ezeket a meghatározott köröket minden kötvényeladásnál, lejáratnál vagy kamatfizetésnél végigvitték, gyakran napon napon belül milliárdos összegekkel.

Erre a szokatlan, kifejezetten komplikált és kívülről nézve nehezen átlátható manőversorozatra két okból volt szükség. Egyrészt fontos volt, hogy a Quaestor-csoport partnerei és hatóságok felé mutassák, hogy fizetőképesek, és bankszámla kivonatokkal lehetett bizonyítani, hogy vannak rendszeres bevételei a csoport cégeinek. A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó máshogyan nem tudott volna évi tíz-húsz milliárdos bevételt kimutatni, így viszont ott volt az OTP-s számlakivonat, amivel bármikor igazolni lehetett, hogy jön be pénz.

Másrészt talán ezzel akarták összezavarni a felügyeletet, elrejteni előlük a tényt, hogy a valós, lejelentett kötvénymennyiség sokszorosa forog illegálisan. Pedig nagyon egyszerű lett volna átlátni a trükkön, elég lett volna az MNB-nél megnézni, miket utalgat a cégcsoport saját céges számlái között a VIBER-en, összeadni a bankszámlamozgásokat, és elképedni, hogy vajon hogyan teremt elő a brókercég két év alatt 30 milliárd forintot a semmiből.

Tömeges átverés

A Hrurira kötvények sikere váratlanul nagy volt. Hiába kellett minden évben lejáratni és megújítani a legtöbb kötvényt, ezzel nem igazán volt probléma, rengeteg pénz jött be.

Egészen elképesztő ütemben ugrott meg például a QFH-kötvényadósság 2012-ről 2013-ra: egyetlen év alatt 64 milliárd forinttal 174 milliárd forintra ment fel az adósság állománya. A növekedésből kb. 8-10 milliárd forint jött a kötvények kamatozásából. Jött be ekkor friss pénz is, hiszen ekkor kezdett ütni a Matolcsy-féle MNB-s kamatcsökkentés sokkja: egyszer csak 8 százalék helyett 3-4, majd annál is kevesebb lett a banki betétek kamata. Ezért a kisbefektetők szemében sokkal fontosabb lett az a többlethozam, amit a Quaestor-kötvények kínáltak.

De a növekedés nagyját azt okozta, hogy a régi, Quaestor Ingatlan kötvényes adósságokat átforgatták a Hrurira kötvényekbe. Ha egymásra rakjuk a kétféle kötvényadósságot, rögtön láthatóvá válik, milyen tökéletes ütemérzékkel sikerült átforgatni a lejáró tízéves QPT-kötvényeket 2011-től kezdve.

Nem csak a jó ütemérzék látszik ezen az ábrán, hanem az is, hogy az adósság növekedése teljesen fenntarthatatlan pályán volt: a végén már egy év alatt nőtt annyit, mint korábban tíz év alatt. És jól látható a kamatos kamat hatása is, tehát hogy jelentős pénzek maradtak Quaestor kötvényekben évtizedes távlatban. Ez azt is jelenti, hogy valójában a 210 milliárdos végső kötvényadósságnak legfeljebb a fele, de inkább harmada lehetett valóban befizetett pénz, a többi kamat volt (bár ezt pontosan szinte lehetetlen megmondani, a cég ugyanis nem vezetett erről sem normális kimutatást). A végén mindenesetre már hatalmas többségben voltak a hamisított kötvények. A csőd pillanatában élő kötvényeknél így nézett ki a valódi és a kamukötvények aránya (háromféle kötvényt bocsátott ki a Hrurira Kft., a diszkontkincstárjegyhez hasonló, egyéves futamidejű QFD-, a változó kamatozású QFH- és a hosszabb lejáratú QFF kötvénysorozatokat

A legdurvább a 2016 januárban lejáró QFD papír volt, ebben mindössze 13,5 százalék volt a valódi kötvények aránya, az összes többi kamu volt. Tehát ebben a sorozatban 1,9 milliárd forint valódi, rendesen megkeletkeztetett kötvényre 12,5 milliárd nem valódi jutott. Összesen 153,7 milliárd forint névértékű Hrurira-kamukötvény maradt a kisbefektetők nyakán, 56,8 milliárd forint valódi mellett. Az arány tehát 73-27 a fiktív kötvények javára. A Magyar Nemzeti Bank egyébként minden egyes évre külön engedélyezte a Quaestor Financial Hrurira kötvényprogramját, 50, majd 70 milliárd forintos kerettel. Ez azt jelenti, hogy ha akarja, a Quaestor akár meg is keletkeztethette volna a kötvényeit szabályosan, a jogi lehetősége megvolt erre. Csak azért nem tették meg ezt, mert akkor gyorsan lelepleződött volna, hogy fulladoznak a visszafizethetetlen adósságban.

 

De ki vette meg ezt a sok radioaktív szemetet?

 

A kötvények értékesítését folyamatos és – főleg a csoport méreteihez mérten – agresszív reklámkampány támogatta. Amikor elkezdték piacra dobni a Hrurira kötvényeket, 2007-ben, Májer így mérgelődött azon, hogy nincs elég vidéki hirdetés, ami növelné a keresletet a kötvényekre:

Bár nem könnyű Májer gondolatmenetét követni, de itt arról beszél, hogy muszáj eladni minél nagyobb mennyiségű kötvényt a kisbefektetőknek („volument” csinálni), mert csak így tudják fizetni a cég számláit, törlesztőit. Utal arra is, hogy a QÉP KELER megbízói számlán lévő ellopható értékpapírok száma is apad („szabad készlet”), és hogy abból, amit csinálnak, könnyen az lehet, hogy a vádlottak padjára kerülnek. A „hármunk, négyünk” a címzettek alapján Májeren kívül Tarsolyra, Tarsolynéra és Kárpátira vonatkozik. Egy évvel később, 2008 áprilisban Kámory Ferenc, a magas költségek miatt zsörtölődő treasury igazgató írta ezt egy emailben Tarsolynak és Májernek: „Amit lehet tenni sztem,h megnézzük a kötvény hirdetéseket, jelenleg gyengék, újakat csinálunk és megnyomjuk a hírdetéseket. Erre kell fektetni a hangsúlyt, akár többi rovására, ez kell az életben maradásunkhoz, szlák kifizetéséhez.” Később már nem lehetett okuk a mérgelődésre, rendesen beindult a reklámhadjárat. A lenti grafikon mutatja, mennyire megugrott a kötvények reklámjára költött pénz, ahogy fokozódtak a Quaestor pénzügyi gondjai.

 

A következő reklám például két héttel a cégcsoport bukása előtt még futott a tévékben. Figyeljük meg, mekkora hazugság fért ebbe a rövid reklámba, amikor az általuk épített vállalatok „jövedelmezőségére” utalnak. Ez már önmagában megérdemelt volna egy GVH-bírságot a félrevezető reklám miatt (persze az ilyen bírságok átfutása általában eltart egy-két évig).

 

A kötvények kibocsátási tájékoztatói természetesen teljesen félrevezetőek voltak, a legtöbb ügyfél nem érthette, hogy mit jelent a „szokásostól eltérő kockázat”. Szisztematikusan hazudott a cég az ügyféltájékoztatóiban is, nézzék meg (pdf), a QFH kötvények kockázati szintjének jelölése megegyezett a tutibiztos lekötött bankbetétekével, sőt, alacsonyabb kockázati szintet jelez, mint a magyar államkötvényeknél.

 

Ügyféligény pedig volt bőven, mivel ők – a nyomozás során lefoglalt levelezésben olvasható fiókvezetői emailek alapján is – csak azt figyelték, mekkora a kamat mondjuk az állampapírok hozamaihoz vagy a lekötött banki betétek kamataihoz képest. Márpedig ebben az összevetésben lényegesen többet hoztak a Quaestor kötvényei, mint a legtöbb versenytárs befektetés.

 

„Olyan ügyfél nem volt, aki kötvényt szeretett volna venni, és üres kézzel távozott” – mondja tanúvallomásában az egyik jól tájékozott alkalmazott. Az nem volt akadály, hogy a QI nem jegyzett elég kötvényt, hiszen ilyenkor a QÉP-nél intézkedtek, és előállítottak nem létező kötvényeket a T2 számláról, amiket aztán el lehetett adni az ügyfeleknek. Ezért tudták kielégíteni az ügyféligényeket már 2006-ban is, amikor a kamatadó bejelentése előtt nagyobb ügyfélroham volt, vagy 2013-ban, amikor hirtelen mindenkinek fontosabb lett a magas kamat.

 

„HA BEJÖN VALAKI, ANNAK KÖTVÉNYPÉNZT VISSZA NEM ADUNK”,

 

ez volt a másik jelmondat a fiókokban, és különösen a nagy befektetőknél. Ha nagyon elszántnak tűnt az ügyfél, hogy kivegye a pénzét, akkor egészen komoly hozamprémiumokkal csábították arra, hogy mégis inkább maradjon. Az ilyen megemelt kamatok miatt aztán még gyorsabban nőtt az adósságállomány.

 

A fiókokban dolgozókat pénzbeli ösztönzőkkel személyesen is érdekeltté tették abban, hogy minél több új kötvényt adjanak el, a meglévő ügyfeleket pedig minden erővel megtartsák. Folyamatosak voltak az értékesítési versenyek.

 

Volt egy kísérlet arra is 2010 körül, hogy házaló ügynökökkel terítsék a Hrurira QFT-típusú kötvényeit, de ez egyáltalán nem lett sikeres. Ez is mutatja, hogy milyen fontos volt az ügyfelek szemében a normalitás látszata, amit többek között a fiókhálózat is jelképezett.

 

Nyerő ötlet volt az is, hogy a Quaestor vállalta, bármikor visszaváltja a kötvényeit, és még az időarányos hozamot is jóváírják. Ez ugyanis egy csomó kisbefektető szemében egy bankbetéthez hasonlóan megbízható és likvid – de lényegesen többet kamatozó – befektetéssé tette a Quaestor kötvényeit. Ez elég megtévesztő volt, de a pénzügyi fogyasztóvédelem nem büntette meg a céget emiatt sem.

 

 

6.

Arra viszont legalább jó volt a hihetetlen mennyiségű kamukötvény kibocsátása, hogy elkezdhették belőle visszafizetni a korábban a nagyobb szereplőktől ellopott állampapírokat, részvényeket, befektetési jegyeket.

Az állampapír-hiány 2009 elején-közepén érte el a maximumát, onnantól kezdve már csökkenő trendben volt. A Quaestor Értékpapírnak ugyanis volt annyi bevétele a Hrurira kötvények eladásából, hogy a piacról vegyen állampapírokat a hiányzóak helyére, és azzal betömje a lyukat.

 

Ez volt az, amit eldöntöttek 2009 májusában, amikor majdnem elfogyott minden az ügyfelek számlájáról.

 

Erre már csak azért is szükség volt, mert a PSZÁF a 2009-es ellenőrzésen rájött, hogy a Quaestor Értékpapír néhány nagyobb ügyfelének vagyonát engedély nélkül kezelte portfólióban. Ezt akkor megtiltották nekik (bár a vizsgálatot lezáró határozatnak ezt a részét valamilyen rejtélyes okból nem hozták nyilvánosságra). Aztán 2013-tól a takarékszövetkezetek FHB-vezérelte integrációja miatt lettek zavarok, sok takarékszövetkezet elvitt ekkor pénzt. És egyébként is folyamatosan fenyegetett, hogy a nagy ügyfelek hirtelen leléphetnének. Szóval inkább sietve betömték a lyukat a kisbefektetőknek eladott QFH-kötvényekből.

 

Nem túlzás azt mondani ez alapján, hogy a Quaestor a kisbefektetőktől kicsalt kötvényekből fizette vissza az önkormányzatokat, takarékszövetkezeteket és az olyan entitásokat, mint a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Így végül, az elkerülhetetlen bedőlés után 20-40 nagy intézményi károsult helyett lett harmincezer kisbefektető károsult. Ha a kötvénykibocsátás felpörgése előtt dől be a Quaestor, akkor teljesen más jellegű pénzügyi csalás lepleződött volna le.

 

A KICSALT PÉNZEKKEL TEHÁT ELLEPLEZTÉK A LOPÁST.

 

Amikor már a felügyeleti biztos, illetve a felszámoló irányítása alatt a külsős szakemberek felmérték a QÉP állapotát, akkor arra jutottak, hogy az ügyfelek összes értékpapírja megvan. Nem csak az értéktelen, fizikailag létező Bakonyi és Pécsi Erőmű részvények penészedtek egy pincében – ezek miatt kezdett lopni a cégcsoport –, hanem minden állampapírt és részvényt visszaloptak már addigra. A veszteség a kisbefektetőknél maradt.

 

Piramisjáték a piramisjáték tetején

 

Volt tehát egy értékpapírlopás, továbbá egy nem engedélyezett kötvénykibocsátás. Ezekre adódott egy harmadik fő bűncselekmény is, de ez már inkább csak a cseresznye volt a habos torta tetején: az opciós szerződések.

 

Kiderült ugyanis, hogy az utolsó pár évben Tarsoly Csaba és néhány embere (főként a fiókhálózatért felelős B. László és győri régiót vezető F. Sándor Balázs) a hivatalos és kamu QFH-kötvényeknél lényegesen magasabb hozamot ígérve színlelt, „opciós jogokról” szóló szerződésekkel szedtek be pénzt kiválasztott ügyfelektől.

 

Ez már klasszikus pilótajáték típusú illegális betétgyűjtés volt. Tarsoly és emberei készpénzben kérték és kapták a pénzt, amivel aztán nem tudni, mit csináltak. Ahogy a felvett QPT-s készpénzek, úgy ezek a pénzek is ismeretlen helyre távoztak. Ha valaki ki akarta venni a pénzt, azt már a kötvényekhez hasonlóan a Quaestor Értékpapírnak kellett fizetnie.

 

A sértettekkel kötött szerződések dátumát és a kumuláltan felvett pénzt összeadva látszik, hogy főleg az utolsó két évben pörgött fel ez a fajta pénzszerzés (igaz, lehet hogy az ügyfelek a korábban megkötött, majd lejárt szerződéseket kötötték újra). Volt, akivel három nappal a bedőlés előtt, március 5-én kötöttek ilyen szerződést.

 

A sértett ügyfelek között főleg magánszemélyek vannak, de vannak köztük olyan intézmények is, mint az Árpádházi Szent Margit Plébánia, a Nyíregyháza Városi Csatornamű-építő Vízgazdálkodási Társulat vagy a Kaposvölgyi Vizitársulat. A tanúkihallgatásokból úgy tűnik, főleg olyan vagyonos ügyfeleknek adták el ezeket, akikkel volt valamilyen bizalmi viszony, például Tarsoly Csaba és más munkavállalók ismerőseinek.

 

A teljesen szabálytalan szerződések után 12 milliárd forint adósság maradt, ami méretében ugyan eltörpül a fenti két csalás által okozott károkhoz képest, de azért önmagában is jelentős bűncselekménynek számít.

 

A 120 milliárdos eltérés

 

Egy ilyen gigantikus csalássorozat nyomait valahogy el kellett tüntetni. Egy pillanat alatt lelepleződött volna minden, ha a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó csoportszintű beszámolóiból látszott volna, hogy a rengeteg terméketlenül elszórt pénz miatt milyen óriási veszteségek vannak. De erre is volt megoldás.

 

A KÖNYVELÉST IS MEG KELLETT HAMISÍTANI.

 

Ehhez egy pofonegyszerű trükköt választottak. Az anyacég Quaestor Pénzügyi Tanácsadó úgy csinált, mintha kölcsönadott volna egy csomó pénzt a Quaestor Értékpapírnak, utóbbi pedig folyamatosan törlesztett volna, amiből a QPT-nek évről évre nagy-nagy bevételei lettek volna. Ezeket az állítólagos kölcsönöket a QÉP viszont nem szerepeltette a könyveiben. Nem csoda, ugyanis ezek a kölcsönök nem léteztek, legalábbis semmi bizonyíték nincs a létezésükre.

 

A QPT által a saját brókercégének, a QÉP-nek állítólag kölcsönadott pénz értéke évről évre halmozódott, a végén már elérte a 120 milliárd forintot, miközben a QÉP könyvelésében a valós adat szerepelt, tehát hogy nem kaptak semennyi kölcsönt sem a QPT-től.

Ezzel fedték el, hogy valójában minden évben 2-3 milliárdos veszteségei voltak a cégcsoportnak. A QPT papíron mindig kimutatott egy pozitív nullszaldót, de ezt valójában olyan pénzekkel tömték be, amelyek mögött nem volt semmilyen valós teljesítmény, csak a QÉP csalásból származó bevétele. Ez azt is jelenti, hogy ha bárki – adóhatóság, pénzügyi felügyelet, KEHI – veszi a fáradtságot, bekéri a főkönyvi kartonokat és összenézi a Quaestor két fő cégének könyvelését, akkor pillanatok alatt észrevette volna az óriási eltérést. Abban, hogy ez nem derült ki, az is segített, hogy más-más ember végezte a fő Quaestor-cégek könyvelését és könyvvizsgálatát. A QÉP könyvvizsgálója egy hetvenéves férfi, a QPT könyvvizsgálója pedig egy hetven év feletti nő volt, utóbbi probléma nélküli elhitte, hogy azok a számlák és egyenlegközlők, amiket a Quaestoros könyvelők letettek elé, valódiak („a memóriám nem a régi”, jegyzi meg egy ponton a kihallgatásán). De mégis fura – már-már hihetetlen –, hogy soha nem derült ki semmi. Ennyire sem kellett volna mélyre ásni, hogy a csoport iszonyatosan gyanús legyen: még a meghamisított könyveléssel is látszódhatott, hogy a finanszírozott projektek nem hoznak pénzt, ezért sehogy sem jön ki a nullszaldó. Igazi rejtély, hogy egy ekkora értékben, két évtizeden át végiggörgetett csalás hogyan nem szúrt szemet a magyar állam egyik hatóságának sem. A cikksorozat következő része a pénzügyi felügyelet mulasztásairól fog szólni.    

 

 

A soroksári Duna-ág mentén mintegy 33 hektáron 500 000 négyzetméter alapterületű ingatlanfejlesztés volt tervben. „Ezzel kapcsolatban jött egy kérés, hogy nincs Budapesten normális konferencia-központ. Ezért mi a Duna Citybe terveztünk egy 10 ezer fős központot szállodával, a Finta Építész Stúdió segítségével. Ez a beruházás a bíróság által kirendelt szakértő szerint is egy 300 milliárd forintos projekt lett volna” – mondta el a lapnak Tarsoly. Kormányzati segítséget is kapott a megvalósításhoz: állítása szerint egyenesen Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminisztériuma hajtott fel egy befektetőt a Quaestornak, hogy végre beindulhasson a projekt. „2015 elején a Külügyminisztérium hozott is egy Ghaith Pharaon nevű szaúd-arábiai befektetőt tárgyalni. A Buddha Bárban volt egy nagy ebéd, ahol bemutattak neki és a titkárának, aztán én is meghívtam őket ebédelni. Utána megjelentek az irodámban a befektetők, és elmondták, hogy beszállnának a Duna City fejlesztésébe. Én kicsit keveselltem a felajánlott összeget, amire azt mondta a szaúdi befektető, hogy ha adok neki öt százalékot, akkor megszervezi a finanszírozást.”