Ott Voltunk. Virtuális Békemenet Magyarországért
Vendég |
/ #2192012-02-07 20:34Soha nem örültem annak, hogy becsődölt a BKV közlekedése, mint tegnap, amikor már a Deák téri aluljáróba érve kiderült, hogy a Hősök tere felé már semmi sem közlekedik… Igazat megvallva a lelkem mélyén kicsit számítottam is rá, de - emlékezve a május elsejei felvonulásokra - pályáztam még a kis-földalattira. De azt is lezárták... Így elhatároztam, hogy Deák tértől az Andrássy úton gyalog haladva szemben próbálom elérni a tüntetőket. De még ez sem volt könnyű! Középen autóforgalom és mindkét oldalon a dugig tömött járdákon nemzeti színű zászlókkal, kokárdákkal, pántlikákkal felfegyverkezett hömpölygött a tömeg az Oktogon irányába. Szerencsére oda érve már végképpen lezárta a tüntetésre igyekvők serege a forgalmat. Így onnan már valamivel nyugodtabban lehetett haladni. Csaknem a Hősök-terénél értem el a "We will not be a colony" transzperenssel az élen megindult menetet. Elhaladtunk a már hírhedtté vált Opera előtti tér útszakaszon, melyet most is dugig tömött a tömeg, csak ez most az Oktogontól egészen a parlamentig húzódott. :-) Uram-isten mennyien lehettünk, ha a szocialisták szerint ők akkor százezren itt voltak.... Persze mindenki kiszámolhatja, egy lineáris aránypárral. Csak az Andrássy út, Kiskörút Bajcsy Zs. és Alkotmány út hosszát kell összehasonlítani az Opera előtti viszonylag rövid útszakasszal. Nekem ez 21- szeresére jött ki… Útközben megismerkedtem egy hölggyel, aki a Balatonról jött fel a békemenet hírére. A jó hangulatú, fegyelmezett tömeggel a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca érintésével a Parlamenthez vonultunk. Így a menet elején haladva, beszélgetés közben a méltóságteljesen hömpölygő menet torlódásainak ellenére eléggé gyorsan értünk el az országházhoz. A Kossuth tér torkolatához érve mobiltelefonon többen érdeklődtünk mennyien vagyunk. A menet vége akkor még az Oktogonon túl járt... A Kossuth téren várakozók, számát viszont sehogy nem tudtam megállapítani, mert a tömegben képtelenség volt előre jutni. Egy rövid ideig itt toporogtunk, majd rendezők megköszönve a részvételt felszólították fel a tömeget, hogy jobbra-balra elhaladva vonuljunk el haza. Kicsit csalódott voltam, mert legalább egy beszédet vártam, de megértve az okokat a néprajzi múzeum előtt elhaladva kanyarodtam hazafelé. A Kossuth téren még nem látott hatalmas tömeg miatt csak azért sikerült viszonylag egyszerűen kikerülnöm, mert - jól ismerem a környéket. El sem tudom képzelni hova fért volna itt ekkora tömeg, ha nem küldnek bennünket azonnal haza! Hazafelé persze megint csak gyalog lehetett menni, mert - beleértve a metrót is – semmilyen közlekedési eszközre nem lehetett még jó ideig felférni. Göd, 2012. január 22. Zlaci |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5613 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1712 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8239 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
992 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
873 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
685 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
464 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
331 Létrehozva: 2025-02-06
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
325 Létrehozva: 2025-01-07
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
314 Létrehozva: 2025-01-17
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
256 Létrehozva: 2025-02-05
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1970 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
185 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
159 Létrehozva: 2025-02-02
A Tüskék és rózsák udvara (ACOTAR) könyvsorozat újrakiadásáért
159 Létrehozva: 2025-01-13