Ne szívd a vagyonőr vérét! Menj el dolgozni!
SiegruneHagall |
/ #522013-02-02 20:46Hát igen! Az az egymilliárd amivel megint le akar húzni minket, arra biztosan nagy szüksége lehet... Pintér, a milliárdos kormánytag. A kormánytagok közül messze kiemelkedik Pintér Sándor vagyona a most leadott bevallások közül. A belügyminiszternek csak pénzügyi vagyona 1,6 milliárd forintot tesz ki. A kormány tagjai közül idén is Pintér Sándor tett szert a legnagyobb jövedelemre – derül ki a január 31-i határidőre leadott vagyonbevallások közül. Cégeinek értékesítéséből tavaly és idén is félmilliárd forintot kap. Vagyonnyilatkozatában több mint 20 ingatlant tüntet fel, amelyek között szerepelt három 100 négyzetméter feletti budapesti II. kerületi lakás, de van siófoki, csömöri ingatlanja is, nyaralói például Szihalmon, vagy Szigetmonostoron. Szántókat, garázsokat, illetve egy parkolóhelyet is külön felsorol, emellett őrzi 1995-ben örökölt Wartburgját is. A tárcavezetőként havonta 777 ezer forintot, emellett 150 ezres nyugdíjat kapó Pintér különböző forint megtakarításai a tavalyi mintegy 220 millió forintról 380 millió forint fölé nőttek, amerikai dollárban befektetett tőkéje 755 ezerről 1,2 millió dollárra (255,6 millió forintra) emelkedett, míg 760 ezres euró (221 millió forint) megtakarítása alig változott egy év alatt. Családi, baráti kölcsön címén 426 millió forint helyett 300 millió forintos pénzkövetelése maradt. Bevallott pénzügyi vagyona így összesen mintegy 1,6 milliárd forintot tesz ki. Vannak részvényei a Molban és az Állami Nyomdában is. http://www.vg.hu/kozelet/politika/pinter-a-milliardos-kormanytag-396986 |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
7848 Létrehozva: 2024-06-21
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1088 Létrehozva: 2025-01-18
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
782 Létrehozva: 2025-01-19
Budaörs Pumpa Pálya
512 Létrehozva: 2025-01-22
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
359 Létrehozva: 2025-01-03
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1247 Létrehozva: 2021-07-09
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
289 Létrehozva: 2025-01-01
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
267 Létrehozva: 2025-01-07
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
244 Létrehozva: 2025-01-19
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
225 Létrehozva: 2025-01-02
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
519 Létrehozva: 2024-11-21
Adják le Megtévesztve 2.évadát
191 Létrehozva: 2025-01-25
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53239 Létrehozva: 2014-01-01
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
178 Létrehozva: 2025-01-17
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1819 Létrehozva: 2024-09-29
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
170 Létrehozva: 2025-01-01
Pumpapálya-építés támogatása Szegeden
113 Létrehozva: 2025-01-23
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4428 Létrehozva: 2023-04-02