A Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére
"a" magyar |
/ #285 Válasz II. rész2013-02-16 15:24A megtorlás módszerei, a megtorlók hovatartozása Ha az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk leveréséről jelenleg rendelkezésünkre álló forrásokat tanulmányozzuk, szembetűnő, hogy a régi, többnyire zsidó származású tisztek és bírók mennyire kevesellték az akasztásokat. Marosán György ("Buci Gyuri") és Gerő Ernő az "ellenforradalmárok" kemény megbüntetését követelték Kádártól. Rákosi-Rosenfeld pedig egyenesen odáig elment, hogy megpróbáljon visszatérni a hatalomba. Miután azonban Budapesten csütörtököt mondott ebbeli kísérlete, felkereste Hruscsovot, aki csak annyit mondott neki: "Nézze Rákosi, Magyarországnak már volt tatár kánja, török szultánja, Habsburg császára, de zsidó királya még nem!" Tény, hogy az 1956-ot követő, az 1963-as kádári "amnesztia" kihirdetéséig lezajlott akasztások, a sortüzek áldozatai számának pontos megállapítása még várat magára. (Kéri Edit "Kik lőttek 1956-ban a Kossuth téren?" című könyve mindenesetre perdöntő tényadatokkal szolgál.) Az eddig feltárt tények azt mutatják, hogy az 1956 utáni megtorlás az 1849 utáni megtorlást összehasonlíthatatlanul felülmúlta. Amíg Kádár János 1956. november 11-i és december 26-i rádióbeszédében ünnepélyesen megígérte, hogy "egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása", az október 23-án elkezdődött tömegmegmozdulásokban való részvétele miatt, addig az 1957. december 10-i MSzMP-határozat szerint az "osztályidegen, deklasszált, huligán elemek" - valójában a forradalom hősei - "semmiféle kíméletet nem érdemelnek". Kádár ismét hazudott, hiszen börtön vagy sortűz várta az elfogott felkelőket. Döbbenetes példa a megtorlásra Hornyák Tibor dokumentumkötetének (Ellenszélben 2. kötet. Bp. 1997.) egyik vallomása: Beszélgetést folytatok Bucsai Imréné Marton Erzsébettel, akit Kádár-Marosán vérbírósága, szörnyű megkínoztatás után, halálra ítélt 1956-os cselekményeiért. A Beszkártnál voltam kalauz, Budán a szépilonai kocsiszínben. Október 26-án a Széna téri srácokkal együtt csatlakoztam Szabó bácsi csapatához. Fő tevékenységem abból állt, hogy a már megalakult kis csapattal bejelentésekre, illetve parancskérésre volt ÁVH-soktól fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot gyűjtöttünk be, de olykor őket is. Egy alkalommal megbízást kaptunk, hogy Pasaréti úti villájából hozzák be Marosán Györgyöt, aki a jelentés szerint szervezkedik a forradalom ellen. Mi nyolcan teherkocsira szálltunk és kimentünk a lakására. Hogyan került sor a letartóztatására? Úgy, hogy becsengettünk a lakásba, a felesége nyitott ajtót. Ő pedig a nappaliban állt és beszélgetett Nagy Dániel szomszédjával, aki szintén országgyűlési képviselő volt abban az időben. Közöltem vele, hogy letartóztatom és előállítjuk a Maros utcai parancsnokságra. Szó nélkül, szinte meghunyászkodva követtek bennünket mind a ketten. Bevittük őket a Maros utcába a volt ÁVH-s laktanyába. Én magam egyedül kísértem őket le a fogdáshoz, aki átvette tőlem őket, és ezzel az ügy a részemről befejeződött. Másnap azonban megtudtam, hogy reggel mind a kettőjüket a legkisebb bántalmazás nélkül hazaengedték. Bezzeg forradalmunk leverése után megint a régi Buci Gyuri volt! Írt egy könyvet és abban nem így írta meg a letartóztatása történetét. Aztán hova sodorta az élet? Brüsszelbe, ott kaptunk egy hat szobás lakást négyen nők, és onnan jártunk dolgozni egy termoszgyárba. Aztán 1957 márciusában, Kádár felhívására, aki kijelentette, hogy nyugodtan menjen haza, aki nem gyilkolt, a tésztát bevettem és hazajöttem. Másnap jelentkeztem a rendőrkapitányságon, ahonnan azzal küldtek el, hogy menjek és tegyem a dolgom. Ezt sokáig nem tehettem, mert 1957. augusztus 12-én értem jöttek egy nagy, lefüggönyözött autóval, és házkutatást tartottak, majd elvittek a hírhedt Gyorskocsi utcába. Mivel vádolták? A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével. Mit akartak kiszedni? A Széna téren részt vevő katonatisztek nevét, rangját, hol találhatók, milyen kapcsolatban voltam velük, és hogy a Széna téren harcolókról, az ütközetekről, és a begyűjtéseimből mit tudok nekik elmondani? Hogyan folytak le a kihallgatások? Borzalmasak voltak! Volt ott két kihallgató tiszt, akik állandóan kínoztak, ütöttek, rúgtak, ahol értek, a hajamat tépték, olyannyira sikeresen, hogy a kihallgatások befejezése után nyomorék lettem, tönkreverték a vesémet-májamat, a nemi szervemet pedig szülésre örökre alkalmatlanná tették. Az egyik vallató egy gumibotot dugott a hüvelyembe és azt jobbra-balra forgatta, húzta, nyomta stb. A másik állandóan ordítva tette fel a különböző kérdéseit. "Ezt Marosánért!" - kiáltotta többször. Mikor kezdődött a tárgyalása és milyen ítéletet kapott? Erre majd azután válaszolok, ha előbb elmondom, hogy a gumibotos vallatás után mit tettek még velem. Elvittek a Mosonyi utcai rabkórházba. Ott egy raborvossal egészségügyinek mondott kaparást hajtottak végre rajtam, miközben le voltam szíjazva, lábaim felpolcolva s a két kínzómester kaparás közben folytatta a vallatást. Nemsokára kitűzték az első fokú tárgyalást, de azt azért kellett elhalasztani, mert agyon voltam verve és hordágyon mégsem akartak a bíróság elé fektetni. 1958. április 15-én, 17-én és 23- án tárgyaltak első fokon. Halálra ítéltek. Hogyan fogadta a halálos ítéletet? Ahogy a bírónak nevezett bérgyilkos kimondta, hogy halálra vagyok ítélve, egyszerűen nem tudtam felfogni. Mi történt a másodfokú tárgyaláson? Halálos ítéletemet 15 évi börtönre változtatták. A két tárgyalás között egy éjszakára visszavittek a Gyorskocsiba és ott őszültem meg reggelre. Az ítéletben milyen cselekményeket fogalmaztak meg? A többi között gyilkosságot, rablást, betöréses lopást. Ezekre a koholt szörnyűségekre tanúkról is gondoskodtak. Végül hány évet töltött le a 15-ből? Ítélet után Kalocsára a női börtönbe szállítottak. Olyan helyiségekben voltunk, ahol 16 ember számára csak egy vízcsap és egy vályú volt. Varrodában dolgoztunk, és megkezdték a politikai átnevelést. Sajnos, voltak közöttünk is olyanok, akik holmi kedvezményekért eladták magukat a belső elhárításnak (néhány cigaretta stb.), és vállalták a besúgó szerepét. Szabadulásomra az 1963-as úgynevezett ENSz-amnesztiával került sor. Éppen most jöttem ki a kórházból huszonnegyedszer. A tüdőmön úgy elhatalmasodott a betegség, hogy csak minimális a légző felület. Tönkrementek a beleim, a veséim, a májam, az epém. Hallássérült lettem a sok veréstől, az egyensúlyozás szerve is sérült, ezért imbolygok sokat. A huszonnégy kórházi zárójelentésem egy agyhártya- és agyvelőgyulladást is kimutatott, és azt is, hogy a koponyámban baloldalt idegbénulások találhatók. Milyen nyugdíjat kapnak a férjével? A felét sem annak, amit a volt kínmesterek, Buci Gyuriról nem is szólva. -------------------------- |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1106 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21