Nem jár állami temetés Horn Gyulának
Quoted post
tudod e |
#62 Horn Gyula halálügye2013-06-28 17:16Subject: HORN GYULA HALÁlÜGYE MEGEMLÉKEZÉS HORN GYULÁRÓL Nem szívesen teszem, de nem hallgathatok tovább! Az elhunytakról “vagy jót, vagy semmit”, mondja az ismert közmondás, viszont Horn Gyuláról jót nem tudok mondani, de a semmit sem választhatom, mert megítélésem szerint amit most egyesekből Horn halála kiváltott, az átlépte az emberi tűréshatár küszöbét! Az még csak érthető, hogy Mesterházy könnyfacsaró szavakkal ecsetelte, hogy számára és pártja számára mit jelentett Horn, hiszen egy elvakult bolseviktól mást nem lehetett várni, de az sem kizárt, hogy a szokatlan hőség zavarta meg az agyműködését. Az viszont a meglepetés erejével hatott, hogy a parlament többségétől kezdve, számos szervezet és megszámlálhatatlanul sok (ismert) közéleti személyiség szaggatta meg köntösét és szórta a hamut a fejére mérhetetlen fájdalmában, már-már utánozva a észak-koreai gyászolókat, akik közül sokan még a dísztér betonját is megrongálták, addig verték a fejükkel elkeseredésük jeléül. Nem vitatható, hogy Horn Gyula tehetséges tanuló volt, az Oleg Kosevoj intézetben egy év alatt(!) sajátította el a négy éves gimnáziumi anyagot, középfokú vizsgát tett orosz nyelvből, sikeresen abszolválta az érettségit is, miközben - mint ifjú kommunista - agitációs feladatokat végzett a lakosság körében. 1950-ben beiskolázták Rosztovba, az ottani Pénzügyi Főiskolára, ahol rátermettségének következtében a rosztovi magyar tanulók vezetőjévé nevezték ki. Ő tartotta a kapcsolatot az illetékes magyar és szovjet szervekkel. Írásbeli vagy szóbeli jelentéseket adott tanulótársairól, és alighanem elégedettek voltak vele, mert tanulmányai befejeztéig megtartották ebben a pozíciójában, és 1954-ben vörös diplomával tért haza. Hasonló magyar elöljáró-féleség “működött” Leningrádban is, ott a műszaki és híradó tisztek elöljárója volt Hersiczky Lajos alezredes és Németh Pál híradó főhadnagy (III/III-as beépített ügynök), ők ketten jelentgettek haza, és többek között jelentették, hogy Bukor Miklós százados “égbekiáltó” rágalmat hangoztatott a selejtes szovjet árukról és az árleszállítási stiklikről, amiért Bukor századost hazarendelték, lefokozták, vagyonától megfosztották és 3 évi börtönbüntetésre ítélték. Bizonyítékok hiányában nem írhatunk egyes rosztovi magyar diákok hazarendelésének okairól vagy ügyük elindítójáról, de az ismert volt, hogy ott is voltak hasonló jellegű “lemorzsolódások”. Hazatérte után, Horn Gyula Vésztőre vonult be katonának, és egy “gyorstalpaló” tartalékos tiszti tanfolyamon alhadnagyi rendfokozatot kapott, sőt a zászlóalj kommunista ifjúsági szervezetének a titkára lett. 1956-ban önként jelentkezett a pufajkásokhoz, és az oroszokkal együtt segítette Kádár uralmának megszilárdítását. A rendszerváltozás után azt állította, hogy behívták a karhatalmi ezredbe, de hazudott, mert oda csak önként jelentkezőket vettek fel. Később azt is állította, hogy 1956 október 27-én a nemzetőrökhöz csatlakozott és Király Bélától kapott igazolványt de ez is hazugság volt, mert Király még október 27-én kórházban volt és október 28-án este nevezte ki Nagy Imre a Nemzetőrség tiszteletbeli parancsnokává. Egy újabb változatként azt magyarázgatta, hogy az “ellenforradalmárok” által megölt Géza testvérét akarta megbosszulni, azért lett pufajkás. Valójában testvére halála előtt kb. két héttel öltötte magára a pufajkát (talán előre megérezte testvére halálát), de ismét hazudott, mivel testvérét egy szovjet csapatszállító gázolta halálra, mert a kerékpárjával figyelmetlenül kanyarodott az úttestre, ugyanis rosszul látott (az egyik szeme üvegből volt). Mindez ‘56 december 14-én történt, amikor a forradalmárokat már felszámolták a mérhetetlen nagy erő-és technikai fölényben lévő orosz csapatok (magyar pufajkások aktív segítségével). Horn állításai, tagadásai, hazugságai vagy elhallgatásai nem könnyen bizonyíthatók, mert életrajzával és a beosztásaival kapcsolatos dokumentumok akkor tűntek el a hét lakat alatt őrzött Fekete sas utcai levéltárból, amikor miniszterelnökké avanzsált és a honvédelmi miniszter Keleti György egykori politikai tiszt volt, aki személyesen léptette elő a levéltár parancsnokát Csárádi József alezredest ezredessé, akit a Horn féle szigorúan titkos dosszié eltűnése miatti botrány következtében a hadbíróság 50 ezer forint bírsággal sújtotta, de nem sokkal később, közvetlen elöljárójától Korsós László dandártábornoktól, 500 ezer forint pénzjutalmat kapott. Az MSZP láthatatlan kezei ügyesen támogatták Horn Gyulát, most pedig a minden hájjal megkent baloldal kiemelkedő államférfivé, demokratikus kommunistává, határsáv nyitogató külügyminiszterré, és megfontolt politikussá “varázsolta” át, a hazaáruló, nyilatkozataiban és írásaiban is primitív módon hazudozó (mellébeszélő), a szovjeteket és Kádárt fenntartás nélkül kiszolgáló, állampénzén luxuslakást építtető,- krónikus alkoholistát. A hazájáért semmit sem tett, Kádárért és a szovjetekért mindent! Ezzel jellemezhető Mesterházy szuperlatívuszban kifejtett minősítése Horn emberi nagyságáról és kimagasló vezetői tevékenységéről. Az NDK-s állampolgárok számára, a sokak által hangoztatott nyugati határunk megnyitását csak azok a 2-3 általános iskolát végzettek könyvelhetik el Horn kezdeményezésének, akik nem tudják, hogy a Varsói Szerződés tagállamának külügyminisztere Gorbacsov intézkedése (utasítása) nélkül még álmában sem gondolhatott hasonló akcióra, és szovjet kapcsolatai révén tisztában volt azzal, hogy mi várhat rá önálló kezdeményezés esetében, hiszen Beriját is (elsősorban és többek között) azért verette agyon Hruscsov, mert célzást tett a németek egységesítésére. Ha a magyaroknak valakit igazán gyászolni kell, akkor azok a Kádár, Biszku, Marosán, Apró és a Horn-féle pufajkások által kivégzett forradalmárok, akik közül sokan még most is hátradrótozott kézzel, porladoznak a kádári lovas-rendőrök által összetaposott gödrökben és a túlélőknek vagy az igazságot ismerőknek kell szót emelni azért, hogy ne alázzák meg a magyar népet azzal, hogy állami temetést rendeznek a forradalmunk ellen fegyvert fogó, senkiházi számára, aki pufajkás hazaáruló létére miniszterelnök lehetett, és aki a parlamenti “NA ÉS (?)“-sel szembe köpte a magyar népet! Összeállította: (Prof. Dr. Bokor Imre) |
Válaszok
Vendég |
#63 Re: Horn Gyula halálügye2013-06-28 17:26:54#62: tudod e - Horn Gyula halálügye Kedves szélsőjobbos honfitársaim, ti pedig szeressétek Kövér Lászlót és a hozzá hasonló jellemtelen alakokat. |
Igaz |
#150 Re: Horn Gyula halálügye2013-07-10 15:35:06#62: tudod e - Horn Gyula halálügye Dr Bokor Imre! Köszönjük, hogy közzétette megemlékezését. Szélesebb körben kellene terjeszteni, mert a tudatlanság nagyon veszélyes. |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5749 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1723 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8245 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
897 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
689 Létrehozva: 2025-01-25
Számodra is fontos a szentesi kórház?
644 Létrehozva: 2025-02-10
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
466 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
397 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
333 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
331 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
265 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1984 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02