Nem jár állami temetés Horn Gyulának

Quoted post


Vendég

#132

2013-07-07 12:52

A magyargyűlölő pedofil EP-elnök is részt vesz a pufajkás elföldelésén - Orbán koszorúzni fog
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és a tervek szerint Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter is beszédet mond Horn Gyula néhai miniszterelnök ravatalánál - közölte a Népszava.
A közpénzből fizetett elkaparás hivatalos forgatókönyvében csak az szerepel, hogy a pufajkástól Katona Béla, a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik meg, ezután pedig Kulka János színművész szaval, a lap azonban úgy tudja, hogy bővült a búcsúztatók köre.
Hans-Dietrich Genscher egykori külügyminiszter, aki annak idején Horn Gyulával készítette elő a határnyitást, a német kormányt képviseli a gyászszertartáson. Csehországot a kormányválság miatt a Budapestre akkreditált nagykövet képviseli, az ún. Szlovákiából Tomás Borec igazságügy-miniszter jön a temetésre.
Ausztria nevében szintén a nagykövet rója majd le kegyeletét Horn Gyula ravatalánál, az európai intézmények nevében Martin Schulz lesz jelen. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, a volt miniszterelnökök, valamint a jelenlegi kormányfő ugyancsak "tiszteleg" majd Horn Gyula emléke előtt. Orbán Viktor koszorút helyez el a sírnál, de beszélni nem fog.


Válaszok


Vendég

#133 Re:

2013-07-08 05:54:30

#132: -  

Remélem, Ön nem lesz olyan hosszú életű, mint a miniszterelnök úr volt, bár a gonosz emberek eltalában soká élnek. Bizonyíték az anyósom, aki Önnel valószínűleg közeli rokonságban áll.