Nem jár állami temetés Horn Gyulának

Quoted post


Vendég

#138 A petíció sajnos aktualitását vesztette

2013-07-08 11:11

#137: -

Az EP-elnök szerint a pufajkás egyesítette Európát és Németországot - Orbán is fejet hajtott a magyargyilkos előtt

 

Az emlékezők körülállják a ravatalt, a volt és jelenlegi közjogi méltóságok azzal szemben ülnek. Az első sorban Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfő, valamint Katona Béla volt házelnök, aki a beszédet fogja mondani.

http://kuruc.info/i/480/2012%2Fhorn_temetes130708_01.jpg...


Együtt a "rendszerváltók" nagy csapata
A legkorábban Bajnai Gordon és Boross Péter érkezett, ők percekig beszélgettek is egymással, majd Bajnai Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével is váltott néhány szót. Amikor Orbán megérkezett, mindenkit üdvözölt. Utoljára Gyurcsány Ferenc érkezett, ő külön nem köszöntött senkit.
A sor másik végén ül Sólyom László és Schmitt Pál. Megérkezett Martin Schulz is, az Európai Parlament elnöke, ő külön üdvözölte Orbánt és Ádert.
Egy katonazenekar folyamatosan gyászindulókat játszik, közben érkeznek volt és jelenlegi kormánytagok. A mostani miniszterek közül Martonyi Jánost és Navracsics Tibort látta az Origó tudósítója.
Az adófizetők pénzéből rendetett temetés kezdetén a tömeg vörös szegfűket a magasba tartva énekelte a Himnuszt.
Frissítés: Az EP-elnök szerint a pufajkás egyesítette Európát és Németországot - Orbán is fejet hajtott a magyargyilkos előtt
Katona Béla, az Országgyűlés korábbi elnökének ömlengése: Horn Gyula élete maga volt a 20. századi történelem, annak ellentmondásaival együtt, de amikor lehetősége volt, Magyarország és Európa sorsának alakítójává vált. A Horn-kormány egykori minisztere továbbá úgy fogalmazott: Horn Gyula miniszterelnökként, államférfiként is megmaradt kisembernek. Nem volt tökéletes, hozott rossz döntéseket, de jó döntéseinek száma meghaladta a rosszakét, sikeres ember volt, igazi államférfi.
Az Európai Parlament (EP) szocialista elnöke, Martin Schulz szerint a hős pufajkás nélkül Európa és Németország újraegyesítése elképzelhetetlen lett volna, ő tette lehetővé a mesterségesen kettészakított földrész újraegyesítését.
Martin Schulz továbbá azt mondta, hogy a néhai politikus nemcsak a magyar népnek volt "nagy fia", hanem az európai közösségnek is. "Elvezette Magyarországot Európába, és megnyitotta Magyarország kapuit Európa előtt" - közölte. Hozzátette: történelmi személyiség volt, és szerény ember, ezért nemcsak az emberek emlékezetében, hanem a szívükben is él majd.
Hans-Dietrich Genscher korábbi német külügyminiszter beszédében azt mondta: a magyarokkal együtt a németek is búcsúznak Horn Gyulától, aki "barátnak bizonyult" a szükség órájában.
Horn koporsójánál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfő, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. A búcsúztatáson szégyen szemre több ezren vettek részt.
(Origó - MTI nyomán)




 

Válaszok


Vendég

#145 Re: A petíció sajnos aktualitását vesztette

2013-07-08 16:38:43

#138: - A petíció sajnos aktualitását vesztette

Nagy Imre újratemetésén is ilyen megrendülten álltak ezek az "urak". Most Nagy Imre és az 1956-osok gyilkosainak temetésén "gyászolnak". Na ehhez már jó vastag bőr kell a pofájukon. A 301-es parcella áldozatainak a szembeköpése ez. Az 1956-os áldozatok hozzátartozóinak 40 évig még lehetősége sem volt virágot vinni a sírra. Most ezek gyilkosát temetik nagy pompával állami temetéssel.