Pedofíliamentes Magyar Narancsot!
Quoted post
Vendég |
#2352014-03-17 13:51tibor.blog.hu: Korai kurvák Van egy kolléga, a Herpai Kálmán, becsületes jó gyerek, 14 éve autózik, ritkán iszik, elég zárkózott arc. mondták is h amiatt, mert vmi tetű nagy kurva a felesége, aztán emiatt ilyen depressziós. nah szóval van neki egy lánya is, Zsófika, most 15 éves, de az bazmeg úgy öltözik ha a picsáját azt mindig szellőzteti, meg lazán nézed inkább egy huszönötös lestrapált boxos kurvának, mint első gimnazistának. bár a faszom tudja már hogy kell kinéznie egy első gimnazistának. állítólag már így, ezt a Tömöri mondta, mer az csak ilyenekre csiszol. szóval ez a Tömöri egész nap a wiwet nézi, mert azt mondja h annyi fehérnemüs kiskorút mint ott, sehol nem látni a világon, és még rád se basszák a kommandósok az ajtót éjszaka, teljesen legálisan fényezhetsz ezekre. így bukkant rá a kálmán lányára a zsófikára is, aki egy darab tükör és egy fényképő felhasználásával olyan sorozatot rittyentett magáról, hogy a michelle wild öt fasszal a réseiben is elsőáldozó harmatos kislánynak tűnik mellette. megmutatta a kiscsajt nekem is, és csak tényleg csak azért nem állt fel, mert próbáltam arra gondolni h a csaj napközben napocskát meg kismacikat rajzol krétával. na aztán a következő gondolatom az volt, hogy nekem nem lesz lányom, mert hiába figyel az ember, kurva lesz az összesből. elég az hozzá, hogy valahogy a herpaihoz is eljutott a lányáról a kép, és teljesen összeomlott. hazament egybol h megy azt agyonveri a gyereket, amugy nagyon helyesen, bár ebben az egyben mondjuk nem vagyok biztos h veressel a kurvasag elmulik, mert ha igy volna, gecire nem volna mar egy kurva sem a földön. szoval hazamegy meg bele sem kezd a szitkozodasba, a felesege mar ott is terem es lemaradivenbuzizza. meg h ő nem hagyja h a lanya az o sorsara jusson es vmi senki taxis mellett kelljen elbasznia az eletet, a gyerek az igenis jarjon modellkedni, jusson előre, legyen valaki. hallod ezt geci? meg hogy hatha egyszer felfigyel ra valaki, es elhivjak fotozni az fhm-hez, vagy a fasztuggya. meg h igenis tudja meg a kálmán h zsófika nem az anyjanal alszik hetvegen hanem a bankba tancol, és o nagyon buszke ra, nagyon csinos lany, sokaknak tetszik mar most van tobb jomodu 30as udvarloja is, csak ne bassza el az eletet mint o, es rohadjon meg egy panelben egy ven kripli taxissal. meg h a sarkakata meg a bódiszilvi. én úgy gondolom kálmán jól tette, hogy másnap megpróbálta felakasztani magát, mert egy olyan világban ahol a feleséged neveli kurvának a gyereked gecire felesleges élni. de hát amilyen szerencsétlen fasz ez, még rendesen meghalni sem tudott. mondjuk azóta azért tiszteletből legalább a tömöri nem veri már zsófikára a faszát. |
Válaszok
Tibi a galád |
#240 Re:2014-03-17 14:25:24mekkora hozzászólás, nem csoda, a druszám. :) Ilyenkor mindig felrémlik bennem az a kelet-európai kutatás, amely azt az attitűdöt boncolgatja, miszerint egyes nők válás után, a megszokott életszínvonaluk megtartása érdekében bedobják a lányukat a közösbe; 1-2 ezer eurócskáért jól ellehet mókolni a 6-8 éves kislányukkal. És hát egy-egy aberrált hivatalnok, bíró nem rest ezt az összeget kifizetni, ahogy az a napvilágra került litván esetből is kiderült. Természetesen ilyenkor az anya pszichikai hadviselést is folytat a lánya ellen, és minden alkalommal elmondja, hogy: EZ IS APÁD MIATT VAN, MERT NEM ÉRDEKLED, ELHAGYOTT MINKET.... és a gyerek ezt az erőszakos súlykolást elis hiszi... talán nem árulok elnagy titkot,ha azt mondom, a fejlett világban, a gyermekprostik jelentős részét a saját anyja futtatja. Nem véletlen mondta apám: sose kezdj olyan nővel akit az anyja egyedül nevelt fel, mert az biztos hogy férfigyűlölő,és kicsinál téged fiam! Bár ez hatalmas tabu, és az is lehet hogy blöffölök... mondjuk ez az attitűd annál elkeserítőbb mint amennyire érdekes...egy már-már klasszikus megfordítva. Férfi és nő, egykutya,egyik sem jobb a másiknál. Ennyi itt a lényeg. |
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5846 Létrehozva: 2025-03-17
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3444 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1815 Létrehozva: 2025-03-20
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1797 Létrehozva: 2025-03-18
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2272 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1158 Létrehozva: 2025-03-30
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
559 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
245 Létrehozva: 2025-04-13
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
937 Létrehozva: 2025-03-03
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1185 Létrehozva: 2025-03-09
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7818 Létrehozva: 2020-07-28
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
105 Létrehozva: 2025-04-02
Védjük meg a Thaly Kálmán utcai fákat!
98 Létrehozva: 2025-03-16
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4888 Létrehozva: 2023-04-02
Debreceni Óvodák megmentése
859 Létrehozva: 2025-02-28
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
771 Létrehozva: 2025-02-23