Az akác legyen hungarikum!
Quoted post
Walter |
#4878 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:2014-05-17 22:34#4873: - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Tisztelt Uram! Egy korábbi, magát egykori erdészetvezetőnek valló hozzászóló arról számolt be (egyebekben az akác mellett érvelve), hogy a korábban akáccal fedett területen még a háború idején Vietnámban az amerikaiak által növényirtásra használt mérgekkel sem sikerült azt kipusztítaniuk. Ebből számomra az a világos következtetés, hogy ahová egyszer az akác "betette a lábát", onnan gyakorlatilag nem lehet száműzni. Ezt neveztem "fertőzés"-nek. Ismereteim szerint jelenleg a nyilvántartott erdőállomány negyede(!) akác. Minden más esetben is feltenném a kérdést: ez helyes, szükséges? Adatot erre nem találtam, de szűkebb pátriámból kiindulva arra kell gyanakodnom, hogy a helyzet a nem nyilvántartott fás területek vonatkozásában sem más. Úgy vélem, ha ez így van, az nem helyes. Különösen fentiek ismeretében nem az. 1994-ben a fűszerpaprikát ólomoxiddal keverték valakik a haszonért, mit sem törődve annak súlyosan mérgező voltával: ez egészen nyilvánvaló bűntett. Időről időre hallhatunk felháborító módon előállított élelmiszerekről, alacsony költség - nagy haszon: ez nyilvánvaló veszélyeztetése/rombolása mások egészségének. Egy ilyen növény további, érintetlen területekre történő telepítése megítélésem szerint legkevesebb bűnös hanyagság. Persze hasznot ez is viszonylag gyorsan hoz. Ismereteim szerint az akácosok többségükben lehangoló állapotban vannak. Úgy tudom, ez valamennyire törvényszerű is. Jobban megéri újat telepíteni, mint vesződni a régivel. Én ezt nem szeretném. Akik értenek is hozzá, majd kijavítanak. Köszönöm! |
Válaszok
bpetya75 |
#4880 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:2014-05-18 05:40:23#4878: Walter - Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re: "Ismereteim szerint az akácosok többségükben lehangoló állapotban vannak. Úgy tudom, ez valamennyire törvényszerű is. Jobban megéri újat telepíteni, mint vesződni a régivel." Ez nem így van. Az igaz, hogy többezer hektáron állnak olyan akácosok, amelyek senyvednek a rossz termőhelyi körülmények miatt, ezek az un akáctemetők. Ez az akác térfoglalásának nem egészen 3%-a volt 2005-ben (http://www.okologia.mta.hu/sites/default/files/BARTHA_es_mtsai_Akac_attekintes_2014_vegleges.pdf). A többi termőhelyen már igaz, hogy az akác felújításával nem igazán kell vesződni a jó sarjadóképessége miatt. Odafigyelni jóformán csak arra kell, hogy gyökérsarjról újuljon fel, ne tuskóról. Ahogy nem kell attól tartani, hogy az akácot bárki kiirtaná az országból, annak sincs realitása, hogy az erdeink teljesen elakácosodnának. Bár tény, hogy az akác további térnyerése nem igazán indokolt. Számos olyan termőhelyen borít kiváló erdőtalajokat ezerhektár szám, főleg a Dunántúlon, ahonnan mihamarabb el kell takarítani, cserébe sok helyen még telepíthető lehet. Itt viszont a gyepek tiszteletben tartására kell figyelni. Az akácot nem szabad se isteníteni, se démonizálni. Tudatosan, felelőséggel kell vele gazdálkodni. A gazdasági szempontok mellett (hozzá teszem, hogy itt sem a rövidtávú hasznot kellene szem előtt tartani) természetvédelmi, turisztikai, közösségi szempontokat is figyelembe kell venni. |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3460 Létrehozva: 2025-04-02
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5850 Létrehozva: 2025-03-17
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1824 Létrehozva: 2025-03-20
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2279 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1176 Létrehozva: 2025-03-30
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1800 Létrehozva: 2025-03-18
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
359 Létrehozva: 2025-04-13
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
240 Létrehozva: 2025-04-17
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1188 Létrehozva: 2025-03-09
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7821 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
771 Létrehozva: 2025-02-23