Állítsák vissza a sorkatonai szolgálatot
Quoted post
Vendég |
#222015-11-20 06:43Ez egy egetverő baromság! Telejesen felesleges boldog boldogtalant megtanítani a fegyverhasználatra, sőt mi több fegyvert adni a kezébe. Magyarországot bármekkora hadsereg sem tudná megvédeni, mert a technikai hadviselés korában 3 országgal arrébbról is simán a földdel tennék egyenlővé. Aki affinitást érez a katonaság iránt, jelentkezzen és legyen katona, de a többit nem kell beleerőltetni. A szülők pedig neveljék meg a gyerekeiket, ne a katonaságtól várják, hogy megtegye helyettük! |
Válaszok
Állítsák vissza a sorkatonai szolgálatot |
#29 Re:2015-11-20 08:44:53Üdvözlöm! Nekünk nem a világ legnagyobb szuperhatalmaival kell felvennnünk a versenyt hadsereget illetően. A magyar honvédelem 139 éves történetében soha nem volt arra példa, hogy ilyen szinten le legyünk gyengítve politikusok súlyos tévedései matt. Ennél már csak Kun Béla hadsereget feloszlató 1918-as tövénye volt tragikusabb. A következménye az lett, hogy a Román hadsereg 1919-ben elfoglalta Budapestet és a teljes alföldünket, a Csehek bevonultak felvidékre, a Szerbek elfoglalták délvidéket egy puskalövés nélkül szinte. A végén 1920 Június 4-én aláírták a Trianoni békeszerződést. Ez lett a következménye. Minden épeszű ország képzi a fiatal férfiakat (sőt van ahol a nőknek is kötelező akatonai szolgálat pl: Izrael), mert tudják hogy az ördög nem alszik. Bármikor szükség lehet a mozgósításra. |
Vendég |
#35 Re:2015-11-20 14:05:46Ha lenne igazsag abban amit összehordtal, akkor a modern hadseregeknek nem lennenek katonai. Csak piros gombajik lennenek a bunkerek melyen, amit ha megnyomnak eltünik az ellenseg orszaga. Ha minimalis fogalmad lenne az egeszröl, eszrevenned hogy meg mindig "hagyomanyos" löfegyverekkel vivjak meg a haorukat, amik katonak kezeiben ropognak. |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1110 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21