Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
vidéki |
#3566 Re:2011-10-05 11:57Erre próbáltam hajnalban rávilágítani én is. Számomra érthetetlen, hogy miért kell oda piszkítani, ahová nem is hívták. Mindegy, nem is próbálom megfejteni. Én nem tudok ilyen ocsmány, gyűlölködő fejjel gondolkodni. Én nem tudom, hogy akik olyasmiket irkálnak, mint ami ezen a fórumon történt, milyen emberek lehetnek. Biztosan nem az én baráti körömből kerülnek ki, végülis az emberek kiválasztják egymást. Én az ilyen közegből menekültem mindig is. A közelmúltig elkerültek, most megkaptam párszor a legdurvább dolgokat, amiket ember embernek mondhat. Nem kívánom senkinek, hogy ilyen durvaságokat kapjon. A stílus maga az ember, de hát ember az, aki ilyen stílusban irkál, ennyire nem veszi emberszámba a másikat? Én nem szeretném, ha erre a beírásomra reagálnának, mert helyettük is én szégyenlem magam. Szörnyű. Nagyon kellemetlen napokat szereztek nekem, de a családom szerint magamra vessek, én vagyok a mazochista, én vívtam ki magamnak ezeket a leveleket. Hát nem tudom. Attól, hogy az ember megpróbál emberi hangon szólni egy ismeretlenhez, arra a dögölj meg, büdöskomcsi a legkedvesebb válasz,.... azzal nem tudok mit kezdeni, lemerevedek. Tudom, pont ez a cél. Milyen lelke lehet annak, akinek ez a célja, ebben leli örömét? Én a magam részéről ígérem, hogy ilyen levelekre nem fogok reagálni. Nem érdemlik meg. Szégyenletes, amit művelnek. Fogjunk össze és takarítsuk ki sorainból ezeket a ... valakiket és fórumozzunk továbbra is azért, amiért ez a fórum alakult. Üdv. |
Válaszok
Azért is Gyurcsány Ferenc |
#3569 Re: Re:2011-10-05 12:29:55ELNÉZÉST, AMIÉRT ÉN NEM TUDOM MÉLTÓSSÁGGAL VISELNI, AZ ILYEN KÖZÖNSÉGES ALAK FURAKODÁSÁT, MERT EZ SZERINTEM EGY FŐ LEHET, AKI UGYAN HŰEN TÜKRÖZI A HOVATARTOZÁSÁT, DE LEGSZÍVESEBBEN SZÁJBA VÁGNÁM, AMIKOR IDŐSEBB EMBEREKET GYALÁZ. DE AHHOZ SUNYI TETŰ, HOGY ELŐÁLLJON, MONDJUK ITT A HÁZAM ELŐTT. |
Vendég |
#3572 Re: Re:2011-10-05 12:40:54#3566: vidéki - Re: Én nem szeretném, ha erre a beírásomra reagálnának, mert helyettük is én szégyenlem magam. Hát akkor nem szereted. Szégyellened meg tényleg kellene magad, de nagyon. Viszont nem ezért, hanem azért mert egy büdöskomcsi, gyurcsányista szoci nyugger vagy. |
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Segítő szakemberek kiállása az agresszív közbeszéd ellen
5849 Létrehozva: 2025-03-17
A száj- és körömfájás (FMD -magyarul RSzKF) jelenlegi diagnosztikai és válságkezelési gyakorlatának azonnali felülvizsgálata, életpárti alternatívák bevezetése érdekében.
3460 Létrehozva: 2025-04-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1821 Létrehozva: 2025-03-20
Magyar emberek kiállása az agresszív hazai közbeszéd ellen
1798 Létrehozva: 2025-03-18
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2278 Létrehozva: 2025-03-04
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1174 Létrehozva: 2025-03-30
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
1557 Létrehozva: 2025-03-05
Gyermekeink érdekében: Ne szervezzék át a XVI. kerületi óvodák csoportjait!
560 Létrehozva: 2025-03-27
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10675 Létrehozva: 2024-06-21
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
350 Létrehozva: 2025-04-13
Kiállunk Vészabó Noémi emberi méltósága és művészete mellett
210 Létrehozva: 2025-03-25
Tiltakozás a Szolnok-Abony közé tervezett elektrolit gyár megépülése ellen!
1188 Létrehozva: 2025-03-09
Állandó füst megszűntetése 2 iskola és 1 óvoda udvarán (az Endresz György u. 49.-ből)
107 Létrehozva: 2025-04-02
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
938 Létrehozva: 2025-03-03
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
87 Létrehozva: 2025-04-15
Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
7820 Létrehozva: 2020-07-28
Petíció a DSZC-s iskolák reggeli kezdési időpontjának módosításáért
69 Létrehozva: 2025-04-03
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4891 Létrehozva: 2023-04-02
Debreceni Óvodák megmentése
858 Létrehozva: 2025-02-28
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
771 Létrehozva: 2025-02-23