Gondoltam hogy senki nem fogja megérteni, amit akarok mondani!
Nekem az a problémám, hogy ha van 1 forintom, s választani kell, hogy egy kóbor kutyának adjam, vagy egy kisgyermeknek, aki talán egyszer még jobbá teheti a világot (természetesen ha úgy nevelik), akkor az gyereknek adom!
A másik, soha nem az adakozik, akinek sok van, hanem akinek alig van!, és igen az ember a legnagyobb állat, de ez ellen én mint egy senki, egy kisember nem tehetek.
Már nekünk sincs mit ennünk, a kutya is csak száraz kenyeret kap.

De javasolom, hogy mindenki, aki itt aláírja a papírt, vigyen haza egy kóbor kiskutyát!!!!

#161: -

az utolsó mondatoddal egyetértek :)

#161: -

Én valóban nem értelek meg. Ha nekem egy forintom van, akkor 50 a gyermeknek, és 50 fillért a gyermeknek adok, ahogy teszem most is (igaz valóban nem tartozom a jómódúak közé). Ennek ellenére azt gondolom, hogy az állat (nálunk) ugyanolyan családtag, mint bármelyikünk. Velünk él, immáron 11 éve. A két macskánk 10 és 8 évesek. Nem hencegni szeretnék, csak elmondani, Neked, hogy ne hibáztass valakit azért, mert szereti, és tiszteli annyira a házi kedvencét, mint más a gyerekét fele annyira se. Mások vagyunk, és ha valami mellett ki szeretnénk állni, akkor ki állunk. Mindenki a maga lehetőségeihez mérten. Én ennyit tehetek, hogy felhábordom.

Nem viszek haza egyetlen egri kóbor kutyát sem: ugyanis sem helyünk, sem pénzünk nincs gondoskodni róla. Bőven elég a 11 éves, rákos kutyusunkat gondozni, gyógyszerelni. Nem fogadok örökbe árva, és más kidobott gyerekét sem. Ezt már nem is ecsetelem, hogy miért.

Szívem szerint lenne még 2 gyermekem, mert imádom őket. És lenne még pár állatom is a jelenlegieken kívül. De nem lesz, mert nem engedhetem meg magamnak.

Dolgozó ember vagyok, adót fizetek. Elvárom, hogy ezért a pénzért a törvényben előírt módon bánjanak országunk minden élő tagjával.

De biztosan én gondolkodom elvetemült módon.