Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
Az elmúlt évtizedek alatt teljesen monopol helyzetbe került az állami film-, média- és szórakoztatóipar Magyarországon.
A "szakma tetején a legtöbb aktív" résztvevő (legyen az akármilyen politikai ideológiát valló) abszolút berendezkedett arra, hogy szinte csak állami támogatásokból, veszteségesen, piaci bevételek nélkül folytassa tevékenységét: filmek, zenék, televíziós csatornák, rádiók, színházak, újságok stb.
Ez összességében ennek az egész (domináns állami + recesszív független) iparágazatnak olyan nívót teremtett, hogy nem maradt más csak az állami támogatás:
Közpénztől mentes, független magántőkés befektetők már szóba sem állnak magyar származású alkotókkal, de még a kis előfizetőkkel is problémák vannak, sokan zsigerből elzárkóznak minden magyar származású produkció elől!
Például, ha egy nemzeti film költsége 100 forint akkor nagyjából 10 forintot tud visszatermelni. Ez körülbelül -80-90%-os jövedelmezőségi mutatót produkál.
(!mínusz nyolcvan, mínusz kilencven százalék!)
Tehát, egy invesztőr már eleve úgy számol, ha betesz 100 milliót akkor abból csak 10 milliót láthat viszont "nyereségként", ami tulajdonképpen inkább 90 milliós veszteséget jelent! EZ KATASZTRÓFA!
Ilyen számok mellett egy magyar származású alkotónak, ha nem kér/kap állami támogatást akkor az esélyei lecsökkentek nullára!
Az állami támogatás miatt nem maradt más csak az állami támogatás!
Az állami támogatás elosztása nem szakmai úton történik, hanem politikailag, mert a közpénzről mindig az éppen regnáló kormány dönt. A politikai jelenlét eleve kizárja a függetlenséget, de legfőképpen a szabad versenyt és egyenlőtlenné teszi a résztvevők esélyeit a komplett média- és szórakoztatóiparban!
Ebből egyenesen következik mellékesen az is, hogy Magyarországon sokkal könnyebben megtartják pozíciójukat azok a vezető beosztású állami művészek akik munkavégzés közben abúzust követnek el kollégáikkal és beosztottjaikkal szemben. Egy államilag támogatott intézményben sokkal nagyobb esélye van a hatalmi fölényhelyzetből való visszaélésnek, mint abúzus, testi és szellemi megszégyenítés, megbotránkoztatás. Sok esetben hosszú évekig, évtizedekig vagy akár örökké is elhallgat(tat)va a történéseket.
Kérjük az Ombudsmant, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát, hogy vizsgálja ki a független filmkészítők, előadóművészek, színházak és médiagyártók versenyhelyzetét Magyarországon!
Kérjük az Emberi Jogok Európai Bíróságának a segítségét is, mert elveszett a magyar filmkészítők, előadóművészek, színházak és médiagyártók versenyjoga Magyarországon!
Mi, független filmkészítők, színházak, előadóművészek és médiagyártók kérjük az adófizető magyar emberek segítségét, kérjük írják alá ezt a petíciót, mert ellehetetlenültünk!
A magyar állam éves szinten több száz milliárd adóforintból teszi tönkre a szakmánkat és iparunkat, megélhetésünk pedig már nincs! S.O.S.
Két opció lehetséges:
1. A magyar állam folytatja a magyar média- és szórakoztatóipar közpénzből történő üzemeltetését, de akkor csak nyereségesen, hogy az államilag támogatottak ne ártsanak azoknak akiket nem támogat az állam.
vagy
2. A magyar állam leáll a magyar média- és szórakoztatóipar közpénzből történő üzemeltetésével és elindul egy valódi verseny Magyarországon.
Lehetetlen helyzet, hogy amíg a magyar média- és szórakoztatóiparban dolgozó emberek kisebbik része kisajátítja az egész szakmát majd tönkre is teszik azt és végül a nagyobbik rész adójából jutnak előre miközben ez az utóbbi réteg küzdhet az életben maradásért azoknak köszönhetően akik közpénzből rombolják a financiális és minőségi nívót!
Ez abszolút igazságtalan!
(Mindezek mellett jelen kezdeményezésünkkel kívánunk segíteni az egészségügyi dolgozóknak, pedagógusoknak és minden egyéb fontos közfeladatot ellátó közalkalmazottnak! Ami közpénzt az állam a médiára és szórakoztatóiparra költ véleményünk szerint lehetne más fontosabb társadalmi alappillérekre és a köz javára fordítani!)
Kaló-B. Péter & Galkó Kata Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével