METU szakdolgozat leadási határidő módosítás kérelem - KÜT&Művész szak

Tisztelt Rektor Úr !

Mint az egyetem idén diplomázó hallgatói, olyan megkereséssel fordulunk most Önhöz, hogy a jelenlegi helyzetben szakdolgozataink megírásához, valamint befejezéséhez szükséges feltételek elérhetetlenné váltak számunkra.

- Mind a városi mind az egyetemi könyvtárak zárva tartanak, így a kutatásainkat nem tudjuk elvégezni és megfelelően felkészülni.

- Sokunk helyzetében a konzulens nem válaszol, ez legfőképpen problémát a Művészetis hallgatóknak jelent hiszen március 20-a a határidő.

- Több hallgató a szakdolgozatához készíteni kívánt „külső” helyszínen elvégzendő társadalmi kutatásai a pánikhelyzet miatt nem lehetséges, mivel az alanyokat sem személyesen sem pedig különböző platformok által nem lehet elérni, hiszen ebben a felfokozott helyzetben ez senkit nem foglalkoztat.

- A pánikhelyzet minket is érint, hiszen családtagjainkat féltjük, emellett a tanulmányainkat érintő bizonytalanságok miatt is aggódunk.

Olyan kéréssel fordulunk Önhöz, hogy mindkét kar szakdolgozat leadásának határidejét a fennálló helyzet miatt hosszabbítsák meg amíg a korlátozó intézkedéseket feloldják.

Köszönettel


A METU 2020/1 félévben diplomázó diákjai    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Aláírásommal elfogadom, hogy A METU 2020/1 félévben diplomázó diákjai láthatja az általam ezen az űrlapon megadott összes információt.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.


Hozzájárulok ahhoz, hogy az ezen űrlapon megadott adatokat a következő célokból feldolgozzák:




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...