Petíció a debreceni Határ út felújításáért és a tehermentesítő út megépítéséért
Debrecenben számos borzalmas minőségű és balesetveszélyes út található, de kevés annyira fajsúlyos, mint a Határ út. Ugyanis egy róla elnevezett ipari park mellett fekszik, ahol oróási a személygépjármű-, kamion-, és autóbuszforgalom.
Az út korábban gyér forgalmú agrárút volt, ennek megfelelően keskeny, nincs mellette járda, hiányos a közvilágítás, és évtizedek óta nem volt felújítva.
Ugyanakkor ha gyéren is, de lakott. Arról nem is beszélve, hogy az újonnan létesült munkahelyek miatt számottevő a gyalogos- és a kerékpárközlekedés is, amelyik jobb híján a szűk és megvilágítatlan úttesten zajlik.
A balesetek nem ritkák az útszakaszon, amelyek súlyos (vagy halálos) kimenetelűek is lehetnek, ha a sérült motoros, kerékpáros, vagy gyalogos.
Az önkormányzat 2020 végére ígérte meg, hogy átad egy fontos tehermentesítő utat a Kishegyesi út és a Richter Gedeon utca között. Jelenleg 2024 van, és az út nem épült meg.
A Határ út felújítása pedig állítólag azért nem kezdődött el, mert az önkormányzat szerint "nem lenne kifizetődő" a kevés lakosság miatt.
Ennyit ér a lakosság biztonsága, miközben egyre több cég telepszik az út mellé.
Kérem, a lakosság és a környéken dolgozók érdekében támogassa a petíciót!
Markos Levente Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével