Petíció a kutyákat különös kegyetlenséggel kivégző Nagykállói Mezőőr ellen
Tisztelt támogató!
Leírásként olvashatja, változtatás nelkül: Ismét Nagykálló, ismét az önkormányzat dolgozói a főszerepben!
Az alábbi történetet szemtanúk elmondása, és a látottak alapján írom le!
A tegnapi napon kb. 17:00 óra körüli időben a Nagykálló, Orosi út 56. számú telek irányából K. Jánosné tanú puskalövést hallott, és amikor kiment az utcára látta, hogy a telek előtt áll a városi önkormányzat autója, előtte S. József önkormányzati dolgozó és az 56. szám alatti telekről a városi mezőőr M. János kezében puskával jön ki az utcára. A telek előtt ott tartózkodott még K. Mihály aki a szomszédban lakik. A tanú kérdésére elmondta S. József, hogy azért jöttek mert a telken a hétvégén elhunyt a tulajdonos és a két kutyája gazdátlanul ottmaradt és azt lőtte ki a mezőőr. A másik tanú elmondta, hogy a mezőőr a kerítéstől kb. 10 m-re lévő Bódé előtt evő kutyára lőtt, amit el is talált de a kutya elfutott a kertben lévő sűrű növényzetbe. A tanúk kérték az önkormányzat dolgozóit, hogy keressék meg a sérült kutyát, ne szenvedjen, de S. József azt mondta, hogy majd reggel kiküldi az önkormányzat autóját és megkeresteti a sérült kutyát, ami elmenekült.
A mai napon reggel az egyik tanú értesítette a rendőrséget és elmondta, hogy mit tapasztalt, a rendőrök azt mondták, hogy amíg ki nem érkeznek, addig őrizze a helyszínt és ha valaki odamegy az tájékoztassa, hogy várja a rendőrséget. 07:20 óra körüli időben megérkezett az önkormányzat két dolgozója és annak ellenére, hogy a rendőrségi bejelentő tájékoztatta őket, hogy a rendőrség azt kérte ne menjenek a helyszínre, ennek ellenére bementek és egy romos WC mellet megtalálták a véres kutya tetemét, és azt elszállították.
A rendőrség nem sokkal később érkezett meg és felvették az adatokat, majd elmentek.
A kérdés, lakott területen egy szelíd kutyát (amelyik éppen eszik), milyen törvény alapján lő le a vadőr, ki hatalmazta fel, az önkormányzat képviselője jelenlétében. A szelíd állatot a szomszédok etették és elmondás alapján állatokat terelő szófogadó kutya volt. Az elhunyt rokonsága pásztort akart keresni, aki magához veszi. A két személy hagyta az állatot szenvedni kivérezni, majd azt másnap annak ellenére, hogy a bejelentő tájékoztatta a rendőrség kérését figyelmen kívül hagyva azt elszállította a rendőrség kiérkezése előtt.
Milyen emberek dolgoznak Nagykálló önkormányzatában, akik a törvényekre a lakosság biztonságára (lakott területen a bozótos irányában lövi a kutyát a kerítéstől) fittyet hánynak. Remélem, az állítólagosan a közérdekében tevékenykedő dolgozók, megkapják a megérdemelt büntetésüket. /k.gy./
Kérem, amennyiben önt is felháborítja az eset, és amennyiben ön is egyetért a követelésben foglaltakkal, úgy támogassa petíciónkat elektronikus aláírásával, amely petíciót aztán eljuttatunk a vizsgálatban résztvevő illetékes szerveknek!
Követelés: Kérjük a Mezőőr leváltását és a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását !
Állatkínzás Btk. 244.§
244. § (1) Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás
a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy
b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.
Kérem, az eredményesség érdekében küldje tovább a petíciót ismerőseinek!
A petíció szerzője lezárta ezt a petíciót.E weboldal adminisztrátorának bejelentéseEltávolítottuk az aláírók személyes adatait.Az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR) előírja, hogy személyes adatok kizárólag törvényes okból kifolyólag kerülhetnek tárolásra, valamint azt, hogy az adatokat a lehető legrövidebb ideig tárolhatják. |