Apás szülések egységes támogatása a magyar kórházakban

Hozzászólások

#2603

Mucha Mártonné

Huppauer Mária Mucha Mártonné (Bokod, 2020-05-15)

#2604

A férjem mindhárom gyermekünk születésénél jelen volt, aktívan részt vett. Mindkettőnknek fontos volt, hogy ott lehessen. Számomra megnyugtató és biztonságot adó volt a jelenléte, számára pedig örök élmény.

Tamásné Király (Nemesvámos, 2020-05-15)

#2605

Aláírom mert egy szülő nőnek nagyon fontos hogy az idegen környezetben biztonságban érezhessem magát, és ennek megteremtésére a kórház dolgozóinak nincs meg se a megfelelő eszközkészlete, se ideje, se energiája főleg a mostani helyzetben. Egy jól felkészült partner viszont sokat tud ebben segíteni, neki csak arra kell figyelnie hogy a szülő nőt segítse. A születendő baba számára is jobb lehetőséget teremt ha az anya a lehető legkisebb stressznek van kitéve. Az apák akik együtt készültek feleségükkel, egy olyan élményt kaphatnak amit nem lehet később bepótolni. Ráadásul az előző hónapokat úgyis együtt töltötték, fertőzés szempontjából nincs értelme külön választani őket, hiszen ha az apa fertőzött akkor valószínűleg az anya is az. Inkább hozzanak a fertőzésre tekintettel bizonyos szabályokat amiket be kell tartani a mostani helyzetben az apás szülésnél.

Júlia Balássy (Budapest, 2020-05-15)

#2611

A legszebb dolog az apás szülés... Az, hogy az apuka is jelen van és átéli a "pillanatot" ... és segít, erőt ad, ott van a felesége/párja mellett miközben megszületik a közös kis csoda.

Krisztina Judit Máté (Jászszentandrás, 2020-05-15)

#2621

Sokkal nagyobb rizikónak tartom idegen kismamákat, illetve friss anyukákat napokig a kórházban egy szobában elhelyezni, ami minden kórházban van, mint az amúgy is egy háztartásban élő partnereket együtt tartani szülés alatt. Az apa jelenléte kiemelt fontosságú a szülés alatt.

Dora O (Szeged, 2020-05-15)

#2622

Minden pontjával egyetértek.

Veronika Kuti (Mohács, 2020-05-15)

#2624

Aláírom, mert 2 szülésem volt apával, a harmadikat is együtt szeretnénk megcsinálni!

Bianka Bangó (Pácsony, 2020-05-15)

#2633

Nagy támogatás egy vajudo nőnek.

Patriknè Fehèr (Jánoshida, 2020-05-15)

#2636

Az apás szülés legyen alap.

Márta Lídia Nagy-Debreczeni (Budapest, 2020-05-15)

#2642

A petició minden pontjával egyetértek

Angéla Cseh (Dömsöd, 2020-05-15)

#2670

Mert egyetértek vele.

Anett Hajnalka Vértes (Marcali, 2020-05-15)

#2671

Nekem is sokar jelentett, hogy ott lehetett végig velem a férjem. Ha egy (valószínűleg ellenőrizetlen) 200 fő alatti lagzit meg lehet tartani, nem gondolom, hogy jól koordináltan ne lehetne beengedni az apákat...

Éva Dr. Sebők-Rendi (Győr, 2020-05-15)

#2675

Fontos, hogy az apát a szülés részesének tekintsék, ne vendégnek/látogatónak!

Tímea Kettinger (Budapest, 2020-05-15)

#2677

Aláírom, mert mi is babát várunk és szeretnék bent lenni a párommal!

László Szabó (Székesfehérvár, 2020-05-15)

#2678

Aláírom, mert a baráti körömben van olyan akinek ez sokat jelent és egyet is értek a petízióval

Zsófia Bukodi (Székesfehérvár, 2020-05-15)

#2683

Mert az apáknak is jár egy életre szóló élmény!

Dorottya Ali (Székesfehérvár, 2020-05-15)

#2689

Mert 2 beteg kismamàval voltam egy kórtermben miközben az egészséges férjem nem jöhetett be hozzánk.

Károly Imréné Ambrus (Pécs, 2020-05-15)

#2690

Egyetértek vele nagyon fontos lenne ezekben a pillanatokban együtt lenni

Zsuzsa Kraft (kraftzsu@gmail.com, 2020-05-15)

#2694

Oravecznè Vaszari Eszter

Eszter Oravecznè (Győr, 2020-05-15)

#2696

Alap dolog, hogy ez így lehessen!

Csilla Biró-Uri (Kétegyháza, 2020-05-15)

#2697

Az apa nem látogató, hanem a család tagja, egyúttal a szülés aktív résztvevője.

Edina Mihály (Gödöllő, 2020-05-15)

#2702

Az apa a család része, nem kísérő vagy látogató. Az egész család jövőjére messzemenően kihat az, ami a szülésnél történik, leírhatatlanul fontos, hogy egységként vehessenek részt ebben az élményben.

Judit Tőkés-Flórián (Szár, 2020-05-15)

#2705

Úgy gondolom a szülés/születés akkor lehet a legörömtelibb és komplikációmentes amennyiben az anya biztonságban érzi magát.

Gabriella Pálinkás (Pócsmegyer, 2020-05-15)

#2706

Aláírom , mert fontosnak tartom az apás szülést ! Nem pótolható élmény !

Rebeka Kiss - Csom (Veszprém, 2020-05-15)

#2708

Másképp nem is képzelhető el egy igazi természetes szép bensőséges szülés, ami ugyanúgy a házaspár közös ügye, mint minden más, ami a gyermekkel kapcsolatos.

Péter Sziebert (Nagykovácsi, 2020-05-15)

#2710

Aláírom ,mert augusztusban szülök és a baba édesapja nélkül nem szeretnék.

Nóra Király (Szekszárd, 2020-05-15)

#2723

Fontos, hogy az apuka is részt vegyen, ebben a csodálatos dologban és érzésben!

Dombi Eleonóra (Kiskunfélegyháza, 2020-05-15)

#2731

Nagyon várom kisfiam születését (2020. július)! Mindenképpen bent szeretnék lenni a szülésnél! Nagyon fontos pillanata lenne az életemnek!

Balázs Paholik (Szekszárd, 2020-05-15)

#2734

Aláírom, mert minden pontjával egyetértek.

Flóra Emődi (Budapest, 2020-05-15)

#2735

Az apa is szülő. A baba, az anya és a család egészségének védelmében fontos, jelen lehessen.

Alma Demjén (Gárdony, 2020-05-15)

#2737

Aláírom, mert mi is babát várunk, hamarosan megszületik, szerintem az egyik legfontosabb az apa jelenléte, babának és anyának egyaránt!

Lilla Farkas-Takács (Solymár, 2020-05-15)

#2738

Fontos dolognak tartom, és nekem nagyon sokat számított!! És az ő életükben és egy nagyon fontos és szép nap marad

Anita Hanák-Szekeres (Tolna - Mözs, 2020-05-15)

#2746

Szeretném ha párom mellettem lehetne.

Klaudia Keresztszegi (Tatabánya, 2020-05-16)

#2756

A kapcsolatunkra tekintettel tényleg igaz, hogy még nagyobb és erősebb lett. Jelenleg sem tudom elképzelni nélküle hogyan csináltam volna végig az egészet. A gyermekünket is ketten hoztuk össze, így úgy gondolom minden apának ott kellene lennie. Főleg ha ők maguk szeretnék. Igaz megszülni nekem kellett, de amiben tudott, abban, hogy ott volt és támogatott végig, ahogy nekem arra szükségem volt, ez a fontos. Együtt készültünk fel, együtt váltunk szülőkké. Ő azt mondta és mondja élete egyik legszebb pillanata volt. Olyan érzést élt át akkor, amit csak az tud, aki maga is részese volt ennek a csodának. Általa szerintem a férfiak szemében még nagyobbá válik a nő, életük szerelme, gyermeke(i) anyja.

Alexandra Timár-Móró (Mezőfalva, 2020-05-16)

#2758

Nekem mind a kétszer rengeteget jelentett, hogy együtt csináltuk végig.

Ágnes Juhász (Budapest, 2020-05-16)

#2764

Kisfiam születésekor a legnagyobb támaszom és segítségem a férjem volt,nélküle képtelen lettem volna végig csinálni. Minden családnak meg kell élnie a családdá válást,legyen lehetőségük együtt lenni,ha szükségesnek érzik.

Dóra Éva Antal (Budapest, 2020-05-16)

#2769

Ez a helyes megoldás

Melinda Lendvai-Nemec (Gárdony, 2020-05-16)

#2772

3 gyermeket szültem, legutóbb 1 hete. Minden alkalommal bent volt a férjem, akivel biztonságban éreztem magam a vajúdás alatt. A szülést követően ő vigyázott gyermekünket, amíg engem kezeltek.

Rita Nagy-Illés (Budapest, 2020-05-16)

#2773

Kismama vagyok, nagyon fontos hogy az apa ott lehessen.

Krisztina Dr. Nagy (Tiszasas, 2020-05-16)

#2776

Aláírom, mert engem is érint a helyzet, s nagyon fontosnak tartom az apák jelenlétét a szülésnél, valamint a leírt pontokkal mind egyetértek.

Mirjam Gangel (Pécs, 2020-05-16)

#2778

Az apa és az anya eggyek! Egyenértékűek!

Nikolett Filep-Papp (Budapest, 2020-05-16)

#2786

Szeretném ha nálunk is bent lehetne az apuka a szülésnél.

Csilla Baluka (Pécs, 2020-05-16)

#2787

Várandós vagyok , s én is apás szülést szeretnék.

Zsanett Petrás (Nyíregyháza, 2020-05-16)

#2795

Nálunk is apás szülés volt és nagyon sokat segített, hogy párom ott volt velem és támogatott.

Ramóna Szabó-Varga (Nagyatád, 2020-05-16)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...