Chemtrail (Vegyianyag sáv) - Magyarországi kormányzati vizsgálat
tf3868 |
/ #3932013-12-10 07:29Azért qva jó volt egy olyan ember részéről végigolvasni ezt a majdnem egy napot ki elvben, mint troll a gép előtt eszi, iszik, alszik! Nálam most levonódott a végső konkluzió! Tehát 9 999 860 ember szerint Magyarországon a Chemtrail nem létezik 140 szerint igen! Statisztikailag ez annyi, hogy elfogadom a többség véleményét és beállok közéjük vak birkának vállalva a kiírtásom utáni következményeket és azt, hogy nincs esélyem saját sírra, csak egy birka leszek a tömegsírban, de legalább ott is társaságban leszek! Jobb dolog nevetni és örülni a kék égnek még akkor is ha néha egy-egy repülő elszáll felettünk! Valamit biztos mindig leszór hisz a hajtóanyagok égésterméke sem az ózondús atmoszféra alkotója, de, mert mondjuk ha szeretnék elutazni olyan 1000 kilométerre akkor inkább az elfogadható árú repülőgépes utat választom a több napos és sokkal szennyezőbb autózás helyett így kompromisszumos megoldásként el kell fogadnom ha valami hull a fejemre az égből, talán még egy kis alumínium is, mert ott fent a surlódás által keltett hó egy kicsit koptatja a repülő karosszériáját is. Na mondjuk ez egy száztonnás gép esetében lehet talán egy gramm is, de az is valami. Szóval jó vak birkának lenni és örülni ha süt a nap és kék az ég, legtöbbször ezt látom! Miodenkinek további jó rettegést és keressétek továbbra is azt a két-három tudóst akinek nem sikerült valami publikációja és ezért most megpróbál ilyen szenzáció hajhász dolgokat publikálni. Amúgy is milliók fogtak össze a kiírtásunkra és most vegyem el a játékukat? Mi a jobb tiltakozni és teljes mellszélességben beállni a golyók elé vagy szép nyugodtan csinálni azt mi jól esik aztán lesz ami lesz! Az eddigi tapasztalatom az, hogy ha kiállok egy ügy mellett akkor az ki feltüzelt rá az ki fog mögülem ki hátrálni elsőként, sőt az elsö ütést pont ő méri rám, így maradjatok a barrikádon sok sikert hozzá! Nálam bezárt a Világ Megváltás! Előre a Birkák Népének Nagy Vágóhídja felé!!! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5632 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1717 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8241 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
992 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
892 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
685 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
464 Létrehozva: 2025-01-19
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
360 Létrehozva: 2025-02-06
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
327 Létrehozva: 2025-01-07
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
315 Létrehozva: 2025-01-17
Számodra is fontos a szentesi kórház?
280 Létrehozva: 2025-02-10
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
258 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1971 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
185 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
159 Létrehozva: 2025-02-02