Quaestor károsultak megmentéséért
4568 |
/ #4568 Re: Re: Re:2015-11-22 09:25Az is kérdés, mit szándékoznak tenni a NyESz és a TBSz számlákon lévő megtakarítások kamataival, amelyekre köztudottan csak befizetni lehetett, ha valaki nem akarta az illető számláját teljesen megszüntetni. Az itt elhelyezett összegekre miért ne járhatna valamiféle kamat, pl. banki alapkamat, vagy állampapír kamat. A csapból is azt folyt és folyik, hogy ilyen számlákon takarékoskodjunk hosszú távra, na meg is lett az eredménye. Sok éve takarékoskodtam NyESz-en és TBSz-en, ebből lett volna nyugdíjkiegészítésem, most minden odavan. Többször, többen is írtunk a felszámolónak, hogyan lehetne legalább a számlákat megmenteni, hiszen a számla az enyém, fizettem érte a fenntartási költséget, transzferálni lehetne, mi köze ennek a Q. csödjéhez?! Írtam e-mailt, levelet, válasz egyikre se érkezett. Bementem, a portán még arra se voltak hajlandók, hogy felszóljanak. Ez ugyanis meg van tiltva! Ugyanezt több sorstársunk is megtette, hasonló eredménnyel. Ebben nem csak az a felháborító, hogy mindez sérti az emberi, állampolgári méltóságot, de az is, hogy a felszámolót nyilván abból a vagyonból fizetik, ami mégiscsak a mi pénzünkből keletkezett. A kötvényekről, meg a felügyelet felelőségéről meg még annyit mondanék, hogy nekem a mai napig tulajdonomban van a Q. azon ismertetője, amelyik szerint egyes Q. kötvény kockázata kisebb, mondom kisebb mint egyes állampapíroké!!!!!!!!!! Annak idején az irodában rákérdeztem, hogy ezt komolyan gondolják-e, és hogy mit szólt ehhez a Felügyelet. A válasz az volt, hogy sosem emeltek ez ellen kifogást, pedig ezek az ismertetők minden irodában ott voltak, csak a vak nem vette észre őket. A felügyeleti ellenőrnek ezen sosem akadt meg ezen a szeme? Ki hiszi ezt el? Kiváncsi lennék, hogy egy független bírói eljárásban, hogyan értékelnék ezeket és a hasonló dokumentumokat, amelyekből van még egy néhány?! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5824 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1730 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8254 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1005 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
928 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
829 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
696 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
565 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
458 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
337 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
320 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
272 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2003 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
187 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02