Tiltakozás az egész napos iskola ellen

#13: iii - a másik oldal.....

Kedves, nevét nem vállaló iii.

Ön valóban úgy ítéli meg, hogy a hazai oktatás elég érett erre? Persze, nyilván vannak kivételek, hisz évtizedek óta működnek ún. iskolaotthonos oktatási modellek, de ne ringassa magát abba a hitbe, hogy erre valamennyi iskola megfelelően felkészült. Jól hangzik, hogy a módszer lényege épp az lenne, hogy otthon már ne kelljen időt vesztegetni a tanulásra, és az otthon töltött idő így már csak a játéké, szórakozásé lehet, de lássuk be, a valóságban ez kivitelezhetetlen. Vagy Ön úgy hiszi, hogy azon iskolákban, ahonnan a gyerekek alig várják, hogy végre hazaérjenek, ott szívesen töltenék el az egész napjukat? Egy rövid példa: Kisfiam az általános iskola alsó tagozatában még szeretett iskolába járni, köszönhetően az alsós tanító néninek, aki mellesleg másik két fiamat is tanította egykor. A felső tagozatba lépve azonban kezdődtetk a problémák, pedig a gyerek maradt az, aki, csak a tanárok változtak körülötte. Ötödik félévkor már sorra kaptuk a negatív visszajelzéseket, mind magatartásbeli, mind pedig tanulmányi kérdésekben, és tanácstalanul álltunk, hogy mi állhat mögötte. Fogadóórán, és szülői értekezleten nem tudtuk a problémát orvosolni, mert úgymond elbeszéltünk egymás mellett a tanárokkal. A tanulmányi átlaga pedig csak romlott, és romlott, végül már könyörgött, hogy irassuk őt át a szomszédos városbi iskolába, mert útál ide járni. Első reakcióként úgy voltunk vele, hogy a gondokat meg kell oldani, és nem mutathatunk neki olyan példát, hogy a megfutamodás is megoldás lehet. Hatodikban aztán már bukás közelébe értek a jegyei, ellenőrzője pedig tarkítva volt különféle szaktanári, és igazgatói intőkkel. A tanárok azonban továbbra sem tudtak semmi megoldást az esetre. Legjobb tanácsként egy balul sikerült matek dolgozat után azt tanácsolták, hogy jó alaposan verjük el otthon a gyereket! Visszakérdeztem, hogy ezt most komolyan mondják? Mire a válasz, igen volt. Az igazgató úr elmesélte, hogy ő bizony, mikor hasonló módon romlottak a jegyei, és hazavitte az ellenőrzőjét, két akkora pofont kapott az apjától, hogy máig is megemlegeti, és legközelebb minden igyekezetével azon volt, hogy ne vihessen haza rossz jegyet. Másik remek tanácsuk az lett volna, hogy tiltsuk el a gyereket a focitól, amiben gyönyörű sikereket ér el. Ekkor már komolyan gondolkodtunk azon, hogy miként fordulhat elő, hogy diplomás, fejüket gyereknevelésre adó felnőttek, akikre mi a szemünk fényét, gyermekeinket rábíztuk,  miként vélekedhetnek így! Hogy tekinthetik a verést, és a tiltást nevelési eszköznek? A gyereknek sikerélményre is szüksége van, és ha azt a sport adja meg számára, akkor attól semmi körülmények között nem szabad megfosztani!  És ezekre bízzuk mi rá egy egész napra gyermekeinket? Arra a matektanárra, aki, mivel más eszközt nem ismer a fegyelmezésre, mint az egyesek osztogatását, és a minden óra keretében röpdolgozatok írását? Pedig nyilvánvaló, hogy az a tanár, aki jelenlétében egy egész osztály hancúrozik, az nem alkalmas a tanári pályára. A tiszteletet ugyanis ki kell vívni, és nem bűntetésekkel kieszközölni, hogy ideig-óráig rá figyeljenek a nebulók.  Egy jó tanár úgy tart órát, hogy a gyerekeket lebilincseli érdekes módszereivel, és akkor nincs szükség hasonlókra. Vagy említhetném a tornatanárt, aki pofonokkal, és kokikkal igyekszik rendre inteni az osztályt, ahelyett, hogy lenyomatna velük 20 fekvőtámaszt. Az eszközök adottak, csak élni kellene velük. Ilyen tanárok oktatása mellett azonban pár óra is hatalmas károkat okoz, nem hogy egy egész napos oktatás!

A mi történetünk úgy zárult, hogy a 7. osztályt fiam már az általa kiválasztott iskolában kezdte meg, ahol érdekes módon 4,3 lett a tanulmányi átlaga, a magatartása pedig példás! Azóta is átkozom magamat, amiért nem tettük meg ezeket a lépéseket rögtön, az 5. osztályban, amikor a problémák kezdődtek. Mennyi keserűségtől megóvhattuk volna őt is, és magunkat is.

Semmiképp se feledkezzünk meg arról, hogy az iskolák nem egyformák!

Remélem, hogy tiszteltt iii valóban egy olyan iskolában tanít, ahol a gyerekek nem szereznek hasonlóan keserű tapasztalatokat, és tényleg szeretnek iskolába járni, nem csak a tanárok hiszik így! Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a legtöbb iskola sajnos nem ilyen!

Üdvözlettel: Balassa Lászlóné