Quaestor károsultak megmentéséért
Vendég |
/ #5738 Re: Re:2016-02-23 21:39Én szintén NYESZ számlával rendelkeztem, amit 2008-ban nyítottam, s az akori jogszabályok értelmében 3 év volt a megkötés. Ha jól emlékszem, akkor ez 2010-ben változott 10 éves megkötésre a számla feltörésére vonatkozóan. Már januárban itt jeleztem, hogy a Felszámoló közleményében van szó a NYESZ és TBSZ számlákon lévő vagyon áttranszferálására. Innen tölthető le az a nyomtatvány, amit meg kell küldeni a felszámolónak. Én is kilincseltem pár banknál, hogy hova lehetne átkérni. Tekintettel, hogy új NYESZ számla nyítását kérték volna, ami valójában - hiába a későbbi igazolás - most indult volna a 10 éves futamidő. Ezért úgy döntötte, hogy a meglévő számlaszámomat a Budapest Banknál adtam meg, és ezt küldtem el a Felszámolónak ajánlottan. Én február 02-án adtam póstára ajánlottan, és már 05-én imélben kaptam választ új kódszámmal, majd értesíteni fognak a döntésről. Tehát várok! Reméllem, hogy az itt leírtak talán másoknak is segít.
|
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szemétszállítás
2133 Létrehozva: 2025-01-01
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
6631 Létrehozva: 2024-06-21
A kulturális, zenei és közösségi életért
1261 Létrehozva: 2024-12-18
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
648 Létrehozva: 2024-12-16
Legyen korlátozva a szilveszteri tűzijáték-használat Székesfehérváron!
343 Létrehozva: 2025-01-03
Közérdekű feljelentés bankok, bíróságok, közjegyzők ellen
262 Létrehozva: 2025-01-01
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
245 Létrehozva: 2024-12-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1763 Létrehozva: 2024-09-29
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
441 Létrehozva: 2024-12-09
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
218 Létrehozva: 2024-12-10
TŰZIJÁTÉKMENTES XVI.kerület
203 Létrehozva: 2025-01-02
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
197 Létrehozva: 2024-12-11
Tiltsák be a tűzijátékok lakossági használatát!
53214 Létrehozva: 2014-01-01
Tiltsák be Magyarország területén minden nap a tüzijáték használatát.
159 Létrehozva: 2025-01-01
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1334 Létrehozva: 2024-12-06
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
424 Létrehozva: 2024-11-21
Hosszabbítás - Bókay-kerti jégterasz
100 Létrehozva: 2025-01-03
Nagykovácsi - Petíció a tűzijáték ellen
183 Létrehozva: 2024-10-13
Aláírás gyűjtés a petardák és pirotechnikai eszközök Zuglói alkalmazasanak tilalmáról
99 Létrehozva: 2024-12-24
A szilveszteri tűzijátékok betiltásáért Kőbányán
73 Létrehozva: 2025-01-01