Kiállás, Gyurcsány Ferenc és társainak felelősségvonása mellett!
matriota |
/ #16 matriota.milona@gmail.com2011-10-15 06:09A múltat be kellene végre vallani, hogy a kommunizmus kísérlete miatt veszítettük el - újra és újra - Magyarország kétharmadát és az elszakított területeken élő nemzettestvéreinket!!! Mert nem csak 1920 június 4-én szaggatták szét magyar nemzetünket és hazánkat, hanem 1945 után is, amikor ismét megvalósult a bolsevik mintára ránk erőszakolt kommunista társadalmi - fosztogató és osztogató - berendezkedés. Sőt, amikor már ez is megbukott 1956-ban, majd 1990-ben - még akkor is a vezetőik tehették tönkre Magyarországot, melynek elszenvedője az egész magyar nép!!! Tették, mert tehették!!! Hogyan? Úgy, hogy 1989-re már igyekeztek mindenféle kft -be menekíteni az állami, vagyis a „dolgozó” nép” tulajdonát!!! Amikor 1989-re kiderült, hogy Magyarország teljes csődbe jutott, akkor Medgyessy Péter az egyik MSZMP KB ülésen drámai bejelentést tett: "olymértékben eladósodtunk, hogy be kell jelentenünk Magyarország fizetőképtelenségét..." Nahát, ezért adták át olyan "békésen" a hatalmat 1990-ben! (Lásd: az MSZMP KB 1989-es jegyzőkönyveinek http://furaila.xfree.hu/140848 szövegeit! http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=30&pid=&pev=2006&pho=10&pnap=&kat=&searchkey=&hol=&n=furaila 2006-10-23, 04:12:21, 4. oldal.) Vagyis, csak színleg adták át, mert a vállalatokat kiprivatizálták magánvagyonukat gyarapítandó, miközben a MAGYAR MUNKÁSNAK KISZÚRTÁK A SZEMÉT 15- MEG 20 EZER FORINTOKKAL!!!! Ma ők lettek az újgazdag milliárdosok, mert tovább hazudhatták, hogy a magyar nép érdekeiért teszik amit tesznek. Ami nem más, mint reformnak hazudott népirtás!!! MAGYARORSZÁG TÖNKRETÉTELE FOLYIK ÉVTIZEDEK ÓTA a vörös terror mintájára, maradék kis országunkat és a benne élő, dolgozni vágyó népet halálra ítélve. Mert az, amit 2002-2010 közötti években - kormányzás címén a Gyurcsány-Bajnai kormány elkövetett a magyar néppel szemben, az a „modern” népirtás kategóriájába tartozik! Sajnos, semmi nem változott ezen a téren a 2010-es választások után. Tudniillik nem tettek-tesznek mást, mint elvették-elveszik tőlünk az életben-maradásnak, a létfenntartásnak a lehetőségét is!!! De nemcsak előlünk vették és veszik el, hanem gyermekeink és unokáink elől is!!! ÍGY ÍTÉLIK BŰNHŐDÉSRE - EL SEM KÖVETETT BŰNEIÉRT - A MAGYAR NÉPET mindenkori VEZETŐI!!! http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=83401&n=furaila&blog Visszatérve a II. világháborúban kényszersorozott és külföldön fogságba esett katonák sorsára – kérdezem én, hogy mit tett a rehabilitálásukért és a szociális felzárkóztatásukért a mindenkori MAGYARNAK TARATOTT ÁLLAMVEZETÉS? SEMMIT, a NEGATÍV MEGKÜLÖNBÖZTETÉSEN (diszkrimináción) kívül!!! Mit tett például a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonákért? SEMMIT!!! Minden nemzet nyomoztatott a honvédő katonái után. Egyedül Magyarország nem volt kíváncsi a honvédő katonáira! Ha mégis valaki hazavergődött valamilyen csoda folytán, megdöbbenve tapasztalhatta, hogy ami hazafias kötelessége (statáriális eljárás) volt, mármint a behívó parancsnak engedelmeskedve bevonulni, az addigra ellenséges cselekedetté változott és olyan üldöztetésben volt részük, hogy azt kívánták, bárcsak odavesztek volna a háborúban! Inkább az ellenséges országtól a halál, mint a saját hazájától az életfogytig tartó megtagadtatás! Ezeknek a NEHÉZSORSÚ embereknek és utódaiknak jár az erkölcsi rehabilitáció mellett az újrakezdéshez - a közpénzekből való -újrakezdési anyagi támogatás! Nyilvánosan bocsánatot kell tőlük- (egyenként- személyre szólóan) és utódaiktól kérni! És még sorolhatnám azokat és utódaikat, akikkel szemben a mai napig érvényben van MINDEN NEGATÍV MEGKÜLÖNBÖZTETÉS! A lista nem teljes, de megpróbáltam összeírni több helyütt megjelenő írásomban, mint pl. ebben is: HOGYAN KELLETT VOLNA VÁLTANI 2. http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=81392&n=furaila&blog _cim=Hogyan kellett volna váltani2. I. SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=81938&n=furaila&blog A SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS szükségességének részletes indoklása BMI |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1117 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
203 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21