Kiállás, Gyurcsány Ferenc és társainak felelősségvonása mellett!


Vendég

#1

2011-10-09 22:15

Ha az ország megrontóit nem vonja a hatalom felelősségre, akkor a hatalom maga is az ország ellensége. Ez a véleményem.

Vendég

#2

2011-10-10 08:13

Börtönben a helye!

Vendég

#3

2011-10-10 16:58

Csak üdvözölni tudom ezt a kezdeményezést, bár a Fidesz eddigi regnálása eredményeinek fényében az eredményességet tekintve (mint az ú.n. "elszámoltatás" esetében is szkeptikus vagyok. Az öszödi rémet nem tyúktolvajlásban jártak ügyvédecskék fogják védeni, to-
vábbá nem szabad elfelejtkeznünk az erős zsidó lobbyról ( Apró-Klán, Dobrev Klára etc.) sem. Dixi

Vendég

#4 Re:

2011-10-10 20:02

Malcsiner

#5 Ideális?

2011-10-10 21:57

Mindaddig, csak helyben topogunk, amíg különböző fórumokon, nem a lényeggel,az összetartással,- hanem egymás szidalmazásával, lett légyen az ősökkel, származással,szexuális és párt-hovatartozásának kritizálásával, színének kiemelésével és egyéb haszontalan dologgal,- töltik az időt.
Abban a szentséges pillanatban, amikor egyetértésre jutunk, akkor már szinte nincs is szükség az ehhez a témához kapcsolódó helyekre, onnantól kezdődhetne a valóságos Ország építés.
Túlságosan idealista gondolat.

Vendég

#6

2011-10-10 22:06

Felelősek vagyunk magunkért, gyermekeinkért, családunkért, a hazánkért. Tetteinkért vállalnunk kell a felelősséget, különösen ha ilyen nagy család képviseletét kellene ellátni, érdekeit védeni. Finoman szólva, ez neki nem sikerült! Ha egy közlekedési baleset okozóját elítélik, miért ne ítélhetnék el az ország első emberét, aki ennyi anyagi-erkölcsi kárt okozott nekünk?

Vendég

#7

2011-10-10 23:35

Már régen ítéletre vár,ez a pökhendi Néró!

Vendég

#8 Re:

2011-10-10 23:38


Vendég

#9

2011-10-11 07:49

Örülök,hogy végre valaki civilként is tesz azért,hogy a tettek,-tettesek(remélhetőleg) elnyerjék méltó büntetésüket.Úgy gondolom ez hatásos módja a véleményünk kinyilvánításának.Tisztelet a kezdeményezőnek.

Vendég

#10 Re:

2011-10-11 07:51


Vendég

#11

2011-10-11 16:35

Mindenki érintett felelősségvonása mellett

Vendég

#12

2011-10-14 16:35

Egyetértek a

Vendég

#13

2011-10-14 16:44

Egyetértek a petícióval, azonban Gyurcsány elítéhetősé-
gével kapcsolatban erős kételyeim vannak. A Balsai-jelen
tés Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztert
nem említi, ugyancsak hallgat a Rádió udvarán történtek-
ről ahol Such György akkori elnök hallgatólagos tudtával
Gergényi rohamosztagosai Abu Ghraib-ot csináltak. Such György ma a mozgóképipari egyik nagymogulja éspe
dig Orbán Viktór jóvoltából. Mi lesz Veres JánossaL, Kóka Jánossal, Draskovics Tiborral és a többi bolsevik bűnözővel? Azért ne felejtsük el Gyurcsány családi zsidó hátterét sem (Apró Piroska, Dobrev Klára) és ne felejtsük el azt sem, hogy Gyurcsányt - adott esetben - nem tyúkperekkel foglalkozó ügyvédek fogják védeni. Hallatlan pimaszsága mögött valami nagy meglepetésre készül, és lehet, hogy ez a 2/3-os "forradalmi kornány"-nak nem fog nagyon tetszeni.

Vendég

#14 Bp fehérvári ut 75

2011-10-14 22:50

egyetértek

Vendég

#15

2011-10-15 01:16

Ha a patkányok ellen kell aláírni, mindent aláírok.
matriota

#16 matriota.milona@gmail.com

2011-10-15 06:09

A múltat be kellene végre vallani, hogy a kommunizmus kísérlete miatt veszítettük el - újra és újra - Magyarország kétharmadát és az elszakított területeken élő nemzettestvéreinket!!!
Mert nem csak 1920 június 4-én szaggatták szét magyar nemzetünket és hazánkat, hanem 1945 után is, amikor ismét megvalósult a bolsevik mintára ránk erőszakolt kommunista társadalmi - fosztogató és osztogató - berendezkedés. Sőt, amikor már ez is megbukott 1956-ban, majd 1990-ben - még akkor is a vezetőik tehették tönkre Magyarországot, melynek elszenvedője az egész magyar nép!!!
Tették, mert tehették!!! Hogyan? Úgy, hogy 1989-re már igyekeztek mindenféle kft -be menekíteni az állami, vagyis a „dolgozó” nép” tulajdonát!!! Amikor 1989-re kiderült, hogy Magyarország teljes csődbe jutott, akkor Medgyessy Péter az egyik MSZMP KB ülésen drámai bejelentést tett:
"olymértékben eladósodtunk, hogy be kell jelentenünk Magyarország fizetőképtelenségét..."
Nahát, ezért adták át olyan "békésen" a hatalmat 1990-ben!
(Lásd: az MSZMP KB 1989-es jegyzőkönyveinek http://furaila.xfree.hu/140848 szövegeit!
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=30&pid=&pev=2006&pho=10&pnap=&kat=&searchkey=&hol=&n=furaila 2006-10-23, 04:12:21, 4. oldal.)
Vagyis, csak színleg adták át, mert a vállalatokat kiprivatizálták magánvagyonukat gyarapítandó, miközben a MAGYAR MUNKÁSNAK KISZÚRTÁK A SZEMÉT 15- MEG 20 EZER FORINTOKKAL!!!!
Ma ők lettek az újgazdag milliárdosok, mert tovább hazudhatták, hogy a magyar nép érdekeiért teszik amit tesznek. Ami nem más, mint reformnak hazudott népirtás!!!
MAGYARORSZÁG TÖNKRETÉTELE FOLYIK ÉVTIZEDEK ÓTA a vörös terror mintájára, maradék kis országunkat és a benne élő, dolgozni vágyó népet halálra ítélve.
Mert az, amit 2002-2010 közötti években - kormányzás címén a Gyurcsány-Bajnai kormány elkövetett a magyar néppel szemben, az a „modern” népirtás kategóriájába tartozik!
Sajnos, semmi nem változott ezen a téren a 2010-es választások után.
Tudniillik nem tettek-tesznek mást, mint elvették-elveszik tőlünk az életben-maradásnak, a létfenntartásnak a lehetőségét is!!! De nemcsak előlünk vették és veszik el, hanem gyermekeink és unokáink elől is!!! ÍGY ÍTÉLIK BŰNHŐDÉSRE - EL SEM KÖVETETT BŰNEIÉRT - A MAGYAR NÉPET mindenkori VEZETŐI!!!
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=83401&n=furaila&blog
Visszatérve a II. világháborúban kényszersorozott és külföldön fogságba esett katonák sorsára – kérdezem én, hogy mit tett a rehabilitálásukért és a szociális felzárkóztatásukért a mindenkori MAGYARNAK TARATOTT ÁLLAMVEZETÉS?
SEMMIT, a NEGATÍV MEGKÜLÖNBÖZTETÉSEN (diszkrimináción) kívül!!!
Mit tett például a fogolytáborokban felejtett, II. világháborús honvédő katonákért?
SEMMIT!!!
Minden nemzet nyomoztatott a honvédő katonái után. Egyedül Magyarország nem volt kíváncsi a honvédő katonáira!
Ha mégis valaki hazavergődött valamilyen csoda folytán, megdöbbenve tapasztalhatta, hogy ami hazafias kötelessége (statáriális eljárás) volt, mármint a behívó parancsnak engedelmeskedve bevonulni, az addigra ellenséges cselekedetté változott és olyan üldöztetésben volt részük, hogy azt kívánták, bárcsak odavesztek volna a háborúban!
Inkább az ellenséges országtól a halál, mint a saját hazájától az életfogytig tartó megtagadtatás!
Ezeknek a NEHÉZSORSÚ embereknek és utódaiknak jár az erkölcsi rehabilitáció mellett az újrakezdéshez - a közpénzekből való -újrakezdési anyagi támogatás!
Nyilvánosan bocsánatot kell tőlük- (egyenként- személyre szólóan) és utódaiktól kérni!

És még sorolhatnám azokat és utódaikat, akikkel szemben a mai napig érvényben van MINDEN NEGATÍV MEGKÜLÖNBÖZTETÉS!

A lista nem teljes, de megpróbáltam összeírni több helyütt megjelenő írásomban, mint pl. ebben is:

HOGYAN KELLETT VOLNA VÁLTANI 2.
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=81392&n=furaila&blog
_cim=Hogyan kellett volna váltani2.
I. SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS

http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=81938&n=furaila&blog
A SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZTATÁS szükségességének részletes indoklása

BMI

Vendég

#17

2011-10-15 10:20

Évek óta álmodom arról, hogy ez az álmom beteljesedik!
mindent aláírok

#18 Re:

2011-10-15 11:51

#15: -

Ez így nem helyes, aláírni meggyőződésből kell, nem pedig csak úgy mindent.


Vendég

#19

2011-10-15 16:33

Gyurcsányt azonnal le kell tartóztatni az "öszödi" beszédének tartalma miatt, felelősségre vonni és elszámoltatni az államadósság mérhetetlen nagyságrendű növekedése miatt, felelősségre vonni a 2006-os rendőri akciók miatt, végül kivizsgálni az Indonéziába befektetett több milliárdos pénzecskéjének az eredetét. Kiegészítésként pedig pártatlan orvosokból álló pszichiáteri vizsgálatra kellene kötelezni, mert türhetetlen, hogy egy agysérült közvetve vagy közvetlenül befolyásolja a közhangulatot, és tovább hazudozzon, kiterjesztve a "reggel, este és éjszakai" hazugságait a nappali időszakra. Prof. Dr. Bokor Imre.
László Malcsiner
A petíció szerzője

#20 Re:

2011-10-15 18:34

#19: -

Azt gondolom, nincs is mit ehhez hozzátennem,-  DE  !

Ha egy pártatlan  orvoscsoport megállapítja a, tulajdonképpen minden látó számára egyértelmű, pszichikai deformitást, akkor nem lehet felelősségre vonni, vagy esetleg egy elmegyógyászati intézményben éli le a további éveket?

De ez nem elégséges büntetés számára.

úgy tudom

#21 Re: Ideális?

2011-10-15 21:56

#5: Malcsiner - Ideális?

Jó, kiállunk  a  Magyar Köztársaságért,  de ez nem gömbölyű, mert már MAGYARORSZÁG lettünk.

 

 

 

 


Vendég

#22 Re: Re: Ideális?

2011-10-15 23:57

#21: úgy tudom - Re: Ideális?

Majd onnantól datálódhat az igazi kezdet, amikor együtt tudunk dolgozni, jobb és bal oldal, nem a másik szapulására vesztegetjük el az időt, mert abból van a leg kevesebb, igen Magyarország lettünk, nem tegnap, hiszen ezer évesek vagyunk, de mégis úgy viselkedünk mintha gyermekek volnánk, húzzuk egymás haját, pedig megfésülni kellene.
Valahol elveszett a bábák között a gyerek.

úgy tudom

#23 Re: Re: Re: Ideális?

2011-10-16 00:10

#22: - Re: Re: Ideális?

Egyetértek, ez egy korrekt és szimpatikus komment.


Vendég

#24

2011-10-16 11:50

Budaházy György igen nemesen fogalmazott az előzetes letartóztatással kapcsolatban Gyurcsány Ferencről és társairól. A valóság az, hogy pontosan a levitézlett, hazug, korrupt, aljasul terrorista garnitúrának volna a helye a rács mögött!!! Soha többé ne láthassák Isten szabad egét!!! Lengyel Károly

Vendég

#25

2011-10-16 12:51

Az igazság legyőzhetetlen!!!