Mondj nemet a József Attila-szobor áthelyezésére!
Vendég |
/ #2082011-10-24 20:01A DUNÁNÁL 1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt - néztem a határt: egykedvü, örök eső módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult. A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém. Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők. 2 Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem. 3 Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd, ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős - az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés. 1936. június |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5722 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1721 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8245 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
994 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
895 Létrehozva: 2025-01-29
Adják le Megtévesztve 2.évadát
688 Létrehozva: 2025-01-25
Számodra is fontos a szentesi kórház?
569 Létrehozva: 2025-02-10
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
465 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
374 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
332 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
329 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
264 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1979 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02