Tiltakozás a védőnői méhnyakszűrés ellen
KUPORKA |
/ #932016-06-16 11:16Teljesen fel vagyok háborodva az egész OTH hozzáállásán, és teljesen felháborít mindenféle szakmai szervezet (MESZK, EDDSZ, MAVE) hozzáállása is. Amikor védőnőnek jelentkeztem, illetve amikor megkaptam a diplomámat, ez sehol nem szerepelt a feladataim között, én nem erre vállakoztam. Nagy a teherbírásunk, mindig birkamód elvégezzük az újabb feladatokat, de itt most nem arról van szó, hogy pl. az óvodás korú gyereket az ovi helyett a tanácsadóban szűrjük, szülő jelenlétében. Ez teljesen más dolog, nem lenne gyomrom hozzá. Így sem napi 8 órát dolgozunk, ezt mégis mikor kellene csinálnunk? És ami miatt most nagyon DÜHÖS vagyok, az az, hogy most küldött az ÁNTSZ-es vezető védőnő egy felhívást, hogy jelentkezzünk a képzésre, mert 2018. december 31-ig igazolnom kell, hogy elvégeztem a képzést. Hiába mondják el minden értekezleten, hogy szerintük nem lesz semmi ebből, meg hogy a nagyvárosokban ennek értelme sincs, szépen a hátunk mögött készítik elő az átverésünket. A jelentkezési lap elméletileg egy előzetes igényfelmérés, de nincs olyan opció, hogy én ezt nem szeretném elvégezni. Mialatt ti az aláírást gyűjtitek, ők már szervezkednek a hátunk mögött. Nyilván az EU euromilliókat adott erre, és eredményeket kell felmutatni, de sokkal járhatóbb út lenne, ha az önkéntességet forszíroznák, terjesztenék ki. Így sem napi 8 órát dolgozunk, ezt mégis mikor kellene csinálnunk? A szülésznő hallgatókat várandósgondozás gyakorlatra küldik a védőnői tanácsadókba, a védőnő meg méhnyakszűrést végez? Nem kellene ennyire összemosni a 2 szakmát. Ha már egyszer a szülésznők megtanulják megvizsgálni a várandósT, miért nem őket tanítják meg a méhnyakszűrésre? Elindul majd a szülésznői várandós gondozás valaha? És lesz felszerelt rendelőjük? Meg minket is felszerelnek majd vizsgálóággyal, meg hűtővel, meg sterilizáló berendezéssel? ENNYIRE SOK PÉNZ VAN AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN? Ha már ott lesz a szülésznői rendelés, nyugodtan elvégezhetik a méhnyakszűrést is, én örömmel megszervezem, mert a prevenció ezen a területen számomra a népegészségügyi szűrőprogram szervezése, nem pedig ELVÉGZÉSE!!!! |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5785 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1725 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8247 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
995 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
899 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
711 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
691 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
564 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
467 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
435 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1267 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
336 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
319 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
268 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1993 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
186 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02