Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
- Petíció
- Közlemények 4
- Aláírások 7 688
- Hozzászólások
- Statisztika
- Adatvédelmi irányelvek
- Fizetett hirdetés
Hont András |
/ #4285 a 106 egyéni jelölt a közös színpadon!2021-10-24 03:25drága izraeli Elmebeteg dániel O1G Bilis IMPI péter , aki 0, mint a Clark Ádám téri kilométer szobor !
Szóval előfordul, hogy valami nem sikerül. Ám ilyenkor nem kezdjük el letagadni, nem bizonygatjuk az ellenkezőjét, nem magyarázza meg két tucat együgyű, hogy nem is azt látja, amit lát. A feladat megpróbálni megérteni, és legközelebb nem úgy csinálni. És nem is az a lényeges, hogy kevesen vannak egy demonstráción, pont ma raktam ki egy Berzsenyi-idézetet erről, hanem az, hogy itt effektíve nem voltak. Egy többszázezres előválasztást követően, győzelmi jelentések özönében pár százan mentek ki az összellenzéki megmozdulásra. (Nem fogok számháborúba kezdeni, többször leléptem a távolságot, megnéztem, hogy hányan állnak egy négyzetméteren különböző helyeken, és drónfelvételek alapján elvégeztem a Zsadon-tesztet is, tehát azt a módszert alkalmaztam, amelyet 2002-ben az Index munkatársa a Kossuth téri tömegre).
Tehát, ha valaki túlesik a nehezén, és hajlandó szembenézni a valósággal, akkor fontos következtetésekre juthat az ellenzéki stratégiát illetően. Az ellenzék számára az még a jobbik eset, ha a pártok saját nélkülözhetetlenségüket bizonyítandó szabotálják éppen a Márki-Zay-kampányt. Erre utaló jelek is akadnak, látom, hogy ellenzéki politikusok miféle szabadidős programokról posztoltak pont a demonstráció idején, és hát, ennél Dobrev Klára első fordulós kampányzáróján is többen voltak a Szent István parkban. Meg alighanem Márki-Zay eredményváróján is vasárnap este tízkor az Anker közben. Ez a rosszabb hír.
Könnyen elképzelhető, hogy MZP közönsége, például a második fordulóra megmozdított 220 ezer új szavazó egyszerűen nem kíváncsi az alkudozásra és az összefogásgiccsre, amibe a hódmezővásárhelyi polgármester az elmúlt héten óvatlanul belesétált. Márki-Zay (aki most már tényleg beszerezhetne egy beszédírót) (meg egy stoppert) ma egyedül többet ér, mint a többiekkel együtt. A pártok volt jelöltjei nem hozzátesznek, hanem elvesznek belőle. Szavazói nagyrészt anti-establishment szavazók, akik le akarják söpörni az egész elmúlt tízévet. Az ellenzéki oldalon ez most a többlet, az igazi esély, nem az összefogás. Ezt nem érti a hagyományos politika, a hagyományos publicisztika és a hagyományos kampánycsinálás.
Viszont úgy tűnt, hogy ösztönösen érzi Márki-Zay Péter. Például úgy jött föl a közösségi médiában, hogy messze a legkevesebb pénzt költötte a miniszterelnök-jelöltek közül. Amikor írtunk arról egy cikket, hogy értelmetlenül égetik el a politikusok a százmilliókat a fészbukon, le lettünk hülyézve (az első fordulót követően azután más lapok is megírták, természetesen hivatkozás nélkül), hogy mi nem értjük a modern kampányok lényegét. Hát, tessék. Az ellenzék egyik legnagyobb pénzszivattyúja, és adathalászati központja, az EzaLényeg.hu legalább kétmilliót költött ennek az egyetlen rendezvénynek a reklámozására a fészbukon. Azzal is jobban jártak volna, ha random embereknek szétosztják ezt a pénzt, hogy menjenek oda. A kreatívokon egyszer látható MZP (nem egyedül), és egyszer szerepel a neve. Van viszont, együtt meg közösen meg összefogásban meg orbántakaroggy, Lehet ezt is csinálni persze, csak ezzel már nemhogy választást nem lehet nyerni, de előválasztást sem.
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10091 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
785 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
537 Létrehozva: 2025-03-03
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
459 Létrehozva: 2025-03-04
Mentsük meg a fákat!
246 Létrehozva: 2025-02-25
Mentsük meg a soproni ovikat!
3190 Létrehozva: 2025-02-24
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2432 Létrehozva: 2024-09-29
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
619 Létrehozva: 2025-02-05
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
190 Létrehozva: 2025-02-26
Gyopárosfürdőért
125 Létrehozva: 2025-02-28
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
768 Létrehozva: 2025-02-21
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
565 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2586 Létrehozva: 2025-02-20
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1331 Létrehozva: 2025-02-19
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
716 Létrehozva: 2025-02-23
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
630 Létrehozva: 2021-12-18
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
46 Létrehozva: 2025-03-01
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4819 Létrehozva: 2023-04-02
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
41 Létrehozva: 2025-03-05
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
79 Létrehozva: 2025-02-23