Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

Demokraták

/ #13613 Mindhalálig Gyurcsány Ferenc!!!

2012-11-11 22:13

A szégyentelenek...

"Képzeljük el, amint Orbán, Kövér és Áder, akik már a puszta megjelenésükkel megszüntették a közjogi méltóság fogalmának értelmezési lehetőségét a mai Magyarországon, szóval, hogy ez a trojka, amelyik az elődeihez méltón sikeresen bezárta a köztársaságot és a demokráciát ("én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam"), vasárnaponként szörnyen szégyelli magát a templomban."

Amúgy nemcsak arról van szó, hogy egyszerűen bunkók ülnek a parlamentben, bár az sem kevés; amikor Kövér házelnök politikai ellenfelét akarja kivezettetni az ülésteremből, vagy Kósa polgármester jól odamond az IMF-nek, Uniónak, persze csakis a hátuk mögött, az már szinte kultúrmisszió. Hanem, hogy ez a társaság, a szemünk láttára veszíti el maga alól a talajt, s fogalma sincs arról, hogy hol van, s mi volna az eredeti szerepe. Balog miniszter szemrebbenés nélkül képes belemondani a Hír TV kamerájába, hogy Németországban járva fél perc alatt megfordította a közhangulatot a magyar kormány javára,  - és ezt el is hiszi.

 

Sötét egy banda, annyi szent.