Háziállatok ivartalanítása államilag támogatottan
Quoted post
Vendég |
#432013-11-12 05:41Állatmenhelyen dolgoztam. 250 férőhelyen 300-400 kutya volt folyamatosan, akik az új gazdit várták. Én a karanténban dolgoztam, ahol szintén maximális létszám felett voltunk szinte mindig. Higgyétek el sok mindent láttam. Megkínzott, lesoványodott kutyákat, akiknek már arra sem volt erejük, hogy egyenek. Megvakított, megnyomorított állatokat. Kölyköket, akik sokszor olyan férgesek voltak, hogy maga a féreghajtó beadása végzett velük. Szuka kutyákat, akik feláldozták életüket a kölykeikért. Tőlünk csak ivartalanított kutyákat és cicákat lehet örökbe fogadni. Ahhoz, hogy valamelyest normalizálódjon a helyzet, valóban ivartalanítani kéne. Ugyanakkor van ezzel némi fenntartásom is. Mármint ha kötelezővé tennék az ivartalanítást. Az első, hogy úgy sem tartanák be. Pont azok nem tartanák be, akik most is az erdőbe, kukába, útmellé dobják a szaporulatot. Mint ahogy a chip is kötelező, még is több ezer kutyában nincs a mai napig sem. Sőt a veszettség elleni oltást sem adatják be sokan a kutyáiknak. A másik, talán legfontosabb, hogy mi lenne a génekkel? Mert ugye a génmegőrzés szerepében nagyon nagy szerepük van a "falusi keverék" kutyák. Ha csak és kizárólag tenyésztőktől lehetne venni kutyát, annak igen borsos ára lenne. A "kis" emberek el is felejthetnék a kutyatartást. Nem beszélve a túltenyésztett kutyákról. A keresett kutyafajtákat a felelőtlen magukat tenyésztőnek hívó szaporítók tönkreteszik. Ahhoz, hogy egyszer újra egészséges, normális idegrendszerű kutyák legyenek a fajtatiszta állatok között, szükség van a keverékek ellenálló képességére. A kötelező ivartalanítás pedig kiölné ezeket. Szóval amellett, hogy egyet értek az ivartalanítással, aggályaim is vannak. Valahol a természetes egyensúlyt kéne megtalálni. |
Válaszok
Vendég |
#65 Re:2013-11-14 18:24:48Engedd meg kérlek, hadd javítsalak ki! Nem azért kampányolok/kampányolunk, hogy kötelezővé tegyék az ivartalanítást, hanem államilag támogatottá az olyan családok számára, akik az orvosi költségeit nem tudják ennek a procedúrának finanszírozni! Tehát nem kötelezővé, mint a chipet, hanem ingyenessé! Hogy ne legyen ennyi (folyamatos vemhesség miatt) elhagyott, kidobott állat! Továbbá, hogy a már meglévőek számát se hatványozzuk. Hogy az embereknek ne legyen oka miért az utcára tenni őket! A fajtatiszta kutyák hivatalos tenyésztését pedig szigorítani kellene. A menhelyeken sok kidobott fajtatiszta van, teljesen felesleges újabb és újabb almot kikényszeríteni a tenyészállatokból. Még így is hosszú évek kellenek, mire a létszám beállna egy elfogadható szintre. Szó sincsen itt arról, hogy bárkinek rettegni kellene attól, hogy az állatorvosoknak vagy a menhelyen dolgozóknak nem lenne munkájuk! És az állatoknak is jobb lenne, ha a szaporodási ösztönüket az ivartalanítással csökkenteni tudnánk. Párzás idején is sok kutyus meg cica tűnik el. Elkóborolnak az ösztön miatt, elgázolják őket, vagy rosszindulatú emberek kilövik őket kedvtelésből stb, sorolhatnám. |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1105 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21