Tiltakozás a kormányzati történelemhamisítás ellen
Quoted post
Büdös zsidó ez is!!!!! |
#207 Re: Re:2014-02-02 22:48 |
Válaszok
Vendég |
#208 Re: Re: Re:2014-02-03 11:12:45Putyin szerint Amerika elfordult a keresztény értékektől és egy istentelen nemzetté válthttp://endtimeinfo.com/wp-content/uploads/2014/01/Putin_Kirill_new1.jpg... Forrás: washingtontimes.com A hidegháború csúcsán az amerikai konzervatívok gyakran nevezték az egykori Szovjetuniót „istentelen nemzetnek”. Több mint két évtizeddel később a történelem egy szakasza lezárult és ma a Kreml, valamint az orosz ortodox egyházban lévő szövetségeseik vágják ezeket a vádakat a nyugat fejéhez. „Számos euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől,” mondta Putyin a Kremlben mondott beszédében. „Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz.” A nemzethez intézett decemberi beszédében Putyin kihangsúlyozta, hogy Oroszország a „hagyományos értékek” védelmezője marad az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök kitart álláspontja mellett, hogy a társadalmi és vallásos konzervativizmus az egyetlen módja annak, hogy a világot megmentsék a „kaotikus sötétségtől”. A „keresztény értékek” védelmében hozott intézkedések részeként Oroszország olyan törvényeket hozott, amik tiltják a „homoszexuális propaganda” terjesztését valamint büntethetővé teszik mások vallásos érzékenységének „megsértését”. A vallásos érzékenység megsértését büntető törvény a hírhedt punk együttes körüli botrány kapcsán született, akik az ellen tüntettek, hogy az ortodox egyház Putyint támogatja. Az állami tévé híradása szerint a csoport „démoni” tiltakozását „bizonyos amerikaiak” finanszírozták. Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje azzal vádolta a nyugati országokat, hogy saját népük „lelki lefegyverzését” tűzték célul. Több európai országot is említett, ahol az új törvények megtiltják vallásos szimbólumok, mint például a kereszt megjelenítését a munkahelyeken. „A [nyugati politikai] elit általános politikai irányvonala kétséget kizáróan keresztény és vallás ellenes,” mondta a pátriárka. „Mi az ateizmus egy egész korszakát tudhatjuk magunk mögött, így jól tudjuk milyen Isten nélkül élni,” mondta Kirill. „Szét akarjuk kürtölni a világnak, hogy „Álljanak meg!”” Vszevolod Chaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezetője pedig azt mondta, hogy a modern nyugat semmivel sem jobb, mint az egykori Szovjetunió. Egy 1995-ben az elnök megbízásából készült bizottsági jelentés szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok körülbelül 200.000 hívőt és papot végeztek ki, több ezer templomot romboltak le, a megmaradtakat pedig raktárakká, parkolókká vagy az ateizmust éltető múzeumokká alakították. „Ez a folyamat most csak a nyugatra jellemző és mind politikailag mind pedig erkölcsileg el fogja pusztítani.” http://internetfigyelo.files.wordpress.com/2013/05/hc3a1borc3ba-a-nemzet-ellen_o... |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
NEM KÉRÜNK AZ EINSTANDBÓL! Ne legyen az Árpád Gimnázium a Közszolgálati Egyetem Gyakorlóiskolája!
1323 Létrehozva: 2024-12-06
Petíció a csepeli Fenyves óvoda fennmaradásáért
1180 Létrehozva: 2024-11-25
A kulturális, zenei és közösségi életért
1102 Létrehozva: 2024-12-18
Nem támogatom és szakmailag megalapozatlannak tartom a Bóbita óvoda és a Napsugár Óvoda összevonásának tervét
747 Létrehozva: 2024-11-23
Hadd maradjon meg a ZÖLDIKE KLUB!
616 Létrehozva: 2024-12-16
Lakossági tiltakozás Harkány városában az építményadó-mentesség kivezetése ellen
398 Létrehozva: 2024-12-02
Halasszák el az ügyfélkapu megszüntetését!
372 Létrehozva: 2024-12-09
PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG EGYIK ELSŐ VASÚTI SZÁRNYVONALÁNAK (BÉKÉS-MURONY) ÚJRANYITÁSÁÉRT
316 Létrehozva: 2024-11-21
DIGI szolgáltatások Vámosszabadin
265 Létrehozva: 2024-11-25
Közétkeztetés változtatása - XVII. Kerületi Diadal Úti Általános Iskola gyermekeinek szülei
235 Létrehozva: 2024-11-06
NE ZÁRJA BE A MAGYAR POSTA CSEPELEN A KIRÁLYERDEI ÉS A CSILLAGTELEPI POSTÁKAT!
202 Létrehozva: 2024-12-14
Támogatom, hogy a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a számára felújított új épületébe költözzön!
193 Létrehozva: 2024-12-11
Követeljük, hogy a Meta állítsa vissza Toroczkai László törölt profilját!
184 Létrehozva: 2024-12-10
Korcsolyapályát Egerben! 2024
189 Létrehozva: 2024-11-20
Támogatom, hogy Karcagon nyisson áruházat a Lidl!
679 Létrehozva: 2024-11-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
1601 Létrehozva: 2024-09-29
Kiállunk Pajor András atya mellett!
122 Létrehozva: 2024-12-06
A YETTEL mobilinternet/hanghívás szolgáltatásainak javítása Vámosszabadin
114 Létrehozva: 2024-11-25
Kérvényezni fogjuk Ózdon az éjszakai gyógyszertári ügyelet visszaállítását. Írd alá, hogy támogatod!
88 Létrehozva: 2024-11-29
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
5152 Létrehozva: 2024-06-21