Az emelt angolérettségi 3. részének felülvizsgálatáért

Quoted post

Egres Béla- JGE

#200 Re: Studniczky Róbert nyilatkozata

2014-05-13 06:44

#195: Aggódó anyuka - Studniczky Róbert nyilatkozata

Ne haragudjon kedves Aggódó anyuka!

De annál ostobább és átlátszóbb dumát nem tudtak volna kitalálni a diákok mint, hogy magnóról és táskarádióról játszották be a hanganyagot?
Miért nem mondták azt, hogy fel akarták a szöveget olvasni, de kiderült se a szlők se a tanárok nem tudnak olvasni!

Ahogy Studniczky ú és Csongrádi Eszter is írta. Az érettséginek vannak technikai feltételei is, amiket elő kell készíteni. Ha egy intézmény ezeknek nem felel meg azt kötelesek jelezni és akkor az OH vagy gondoskodik a szükséges eszközökről, vagy másik vizsga helyszínről. Ha erre képtelen egy oktatási intézmény vezetősége- hogy az ilyesmit jelezze a megfelelő helyen akkor az magát az iskolát és a benne tanulókat is minősíti. Az érettségik háromnegyedét vissza lehetne vonni.

A magunk részéről már indítottunk egy kezdeményezést, hogy 200-ig visszamenőleg át kellene nézni mindenki bizonyítványát és tanulmányi eredményeit. nagy meglepetések lennének!

Nem utolsó sorban, ha a kedves lánya versenyeket nyert és van felsőfokú angolja akkor bizony a krákogó mekegő hangon megszólalókat is meg kell értenie! Gondolom egyetemre készül a kedves lánya és utána valami vezető pozícióra pályázik.
Noz ez azzal is együtt fog járni, hogy érthetetlen hangon beszélő emberekkel is le kell ülnie beszélni!

Ha erre a lánya képtelen akkor nem érdemel se érettségit se diplomát.

Válaszok

Netistri

#202 Re: Re: Studniczky Róbert nyilatkozata

2014-05-13 07:12:09

#200: Egres Béla- JGE - Re: Studniczky Róbert nyilatkozata 

 Nézze már meg a debreceni tv-vel készült interjút! Ott mi van? Házimozirendszer? Aki nem tud erről semmit, meg se szólaljon!

AZ emelt érettségi Kedves Lovászi Fruzsina arra kell, hogy a tanuló bejosson egyetemre. Szintén azt tanácsolom, mint Egres Bélának!

Aggódó anyuka

#204 Re: Re: Studniczky Róbert nyilatkozata

2014-05-13 09:12:53

#200: Egres Béla- JGE - Re: Studniczky Róbert nyilatkozata

Tisztelt Egres Béla!

Kérem, ha ideje engedi olvassa el az előző hozzászólásomat.

A lányom valóban egyetemre készül, de nem "valamilyen vezető pozícióra pályázik", hanem kutató szeretne lenni.

Kiskorától kezdve mindent szorgalommal és kitartással ért el. A bizonyítványait megnézhetné, mert abban csak jeles eredményt találna.

Nem hiszem, hogy a bizonyítványokban lévő eredményeket jogszerű lenne megnézni, főleg nem attól függővé tenni a vizsgajegyeket vagy az esetleges vizsgálat jogosságát.

Remélem, hogy az emelt szintű angol érettségi körül kialakult csatározás elcsitul, és minden résztvevő megelégedésével sikerül megoldást találni!

Az érintett diákok nem a vizsga alól akarnak mentesülni, hanem a kifogásolt részt szeretnék újra írni.

Aki nem felkészült, az a technikailag tökéletes hanganyagot sem fogja tudni megoldani.

Mitől kell akkor tartani?

 

 


Vendég

#218 Re: Re: Studniczky Róbert nyilatkozata

2014-05-13 15:29:50

#200: Egres Béla- JGE - Re: Studniczky Róbert nyilatkozata 

 

"A magunk részéről már indítottunk egy kezdeményezést, hogy 200-ig visszamenőleg át kellene nézni mindenki bizonyítványát és tanulmányi eredményeit. nagy meglepetések lennének!" Ez a mondat most mit jelent? milyen 200-ig, meg kinek? legalább magyarul tanult volna meg, ha már itt fröcsög.