#338: Stephane Forgach - A Ma Reggeli Rádió Interjú  

 

http://www.nyest.hu/hirek/schmittnek-fogalma-sincs-a-tudomanyos-munka-mibenleterol?_ft_qid=5698924360561087496&_ft_mf_story_key=-5314084088761724002&_ft_filter=h_nor&_ft_interface=m_faceweb_iphone&_ft_c=m

A mai rádiónyilatkozat kevés is meg sok is.

A legnagyobb gond, hogy a már eddig publikált tényekkel szemben sem bizonyít semmit:
- Az egyetemi doktori disszertációknak és más tudományos munkáknak már a 20. század eleje óta kialakult formai szabályai vannak. Ezek közül az egyik alapvető a felhasznált források és szakirodalom visszakereshetősége és ellenőrizhetősége. Ezt különböző szaktudományokban más-más formai megoldásokkal biztosítják, de a felhasznált irodalom jegyzéke sehol sem helyettesíti a visszakereshetőséget biztosító jegyzetapparátust. A nyilatkozatnak ez a része egyszerűen nem igaz, de ennél többet is sejtet, a nyilatkozó valószínűleg egyáltalán nem ismerte meg a tudományos munka menetét és szabályait sem. Ha legalább érintőlegesen ismerné őket, nem védekezne ezzel, mert tudná, hogy a legkönnyebben cáfolható (pl. a testnevelési egyetem korabeli doktori szabályzata, ha "eltűnt" volna akkor a többi abban az időben készült disszertáció, más bírálatok - akinek van ilyen tegye közzé!) A Semmelweis Egyetem rektora által kezdeményezett vizsgálat, ha nem függő helyzetük, érintettségük miatt összeférhetetlen tudósokból álló bizottság vizsgálja, akkor ez egyértelműen kiderül.
- Az előző gondolatmenet következtetése és a doktori disszertáció sportszakmai szempontú dilettáns terminológiája azt sugallja, hogy a disszertációt esetlegesen nem is a feltüntetett szerző készítette, hanem – ilyet a tapasztaltabb kutatói korosztály megélt már – a hatalmi pozícióban lévő, vagy neki szívességet tenni akaró szervilis kiadta egy „négernek” vagyis egy beosztottnak a munkát, aki megoldotta ilyen huszárvágással. A kompilátor tehát valószínűleg egy olyan személy lehetett, aki jól tudott francául, tájékozódhatott a NOB dokumentumtáraiban vagy bennfentes adta neki a kéziratban lévő, a nyilvánosság előtt várhatóan rejtve maradó bolgár szerző által írt kéziratban tárolt munka tippjét. Másrészt a kompilátor feltehetőleg olyan, aki nem volt teljesen otthon a sportszakma világában, hiszen olyan szakkifejezések pontos magyar megfelelőit sem ismerte, amelyeket még egy sportolóból lett sportvezető is biztosan ismert és használt. Jegyzetapparátust vélhetően azért nem készíthetett, mert vagy tudományos kutatásokban jártas volt és így akarta elkerülni a későbbi felelősségre vonást vagy pedig fordító-író ember volt, de nem volt jártas a tudományos írásművekben.
- A nyilatkozat nem szól arról, amit egy már legalább egy tudományos munkát elkövetett kutató azonnal mondana: hogy mikor meddig és hol, milyen könyvtárban, dokumentumtárban kutatott (íme itt a jegyzeteim, itt van a könyvtári/dokumentumtári látogatójegy, tessék megnézni a látogatási naplóban a jelenléti bejegyzéseimet!...), a bolgár „társkutatóval” milyen munkamegosztásban egyeztek meg, ki mivel járult hozzá bizonyíthatóan a közös eredményekhez, hogyan egyeztek meg arról, hogy a közös kutatási eredmények publikálásában milyen eljárást követnek (ezekben a kérdésekben sem 1992 után, hanem már egy évszázada kialakultak a szabályok). Minden esetre, a tudományos élet konvenciói és a szerzői jogok keretein kívüli egyéni megegyezést (pl. a bolgár szerző nem is kell hogy utaljon a közös kutatásokra és felhasználhatja minden hivatkozás nélkül a SP által létrehozott részeredményeket is és vica versa), nem tarthatunk valószínűnek és érvényesnek sem. Egy ilyen magánmegállapodás – bár ilyenre semmilyen bizonyítékot a nyilatkozó nem mutatott be - akárcsak komoly megfontolása is egy plagizálás magyarázatként azt jelentené, hogy a tudományos élet és a szellemi javak évszázadok alatt kialakult és intézményesült szabályait és azok garanciáit a magánmutyik világába engedjük áttolni.
- Ezt a SE-em felálló bizottságnak is komolyan kell vennie.
- Komolytalannak tekinthető a nyilatkozat abból a szempontból, hogy a sem a többségi „szerzőtárs” bolgár kutató lányának (és jogutódjának) nemleges állítását, sem pedig az „egyoldalas szerzőtárs” negatív nyilatkozatát bármilyen közös kutatómunkára vonatkozóan nem becsülte meg azzal, hogy legalább érdemben és konkrétan reagál rájuk. Közös kutatásokat végzők között ez nem igazán jólnevelt dolog. Ha cáfolhatóak az állításaik, akkor cáfolni kell, mert ha nem, attól fordul komolyra az ügy.
Mert az már komoly, hogy más ország állampolgárainak állításaival, érveivel szemben egy egyetemi doktor saját tudományos ügyében egy elsődleges közhatalmi pozíciójában kiadott, semmivel nem alátámasztott nyilatkozatot állít szembe. Ettől kezdve ez már diplomáciai ügy is lehet, de az mindenképpen, hogy két bolgár tudományos kutatót vád ért, mert közös kutatásokat végeztek és semmilyen módon nem jelezték publikációikban, hogy SP eredményeit is felhasználták. Ők a plagizátorok? Akkor kezdeményezzünk hivatalosan is vizsgálatot ellenük, mert ráadásul egy későbbi magas közjogi méltóságot hoztak lehetetlen helyzetbe tisztességtelen magatartásukkal.
Ettől kezdve ez már bizonyosan a tudományos-szellemi teljesítményre épülő világ és a magának bármit megengedhetőnek tartó hatalom konfliktusává terebélyesedhet. Nem biztos, hogy ez az eszkaláció a helyzet megoldásának a jó iránya.

Ez a nyilatkozat ezért sok is meg kevés is. Ráadásul a feldobott labdát, hogy ez az ügy a korlátozatlan hatalom és a tudományos tisztesség konfliktusa, minden ellenérdekelt politikai erő ugyancsak gátlás nélkül fel fogja használni, remélve, hogy új frontvonalak mentén rendezheti át az erőviszonyokat.
Az egyetemi és tudományos élet csak abban reménykedhet, hogy tisztességes és eredményes vizsgálat után egyértelmű és morálisan vállalható konzekvenciák lesznek.