#501: -

Totál hülyeség, amit írsz. A disszertáció megírásának szabályai nem a szövegszerkesztő technikai adottságaitól függenek.

#501: -

Megható, ahogy itt hülyézel bennünket.

Soha életedben nem írtál semmit a számítógép előtti korszakban, ugye...?

Bizony, bizony, ÍRÓGÉPPEL írtuk a lábjegyzeteket, kispajtás. Merthogy lehetett. Egészen sok embernek sikerült, nézz csak meg bármilyen akkoriban készült disszertációt, akár kisdoktorikat is - kivéve (dr) Schmittét, természetesen. Persze, ha az ember elütötte, akkor jött a Radex, rosszabb esetben az újragépelés. De természetesen lehetett.

Ennyit a technikai lehetőségek hiányáról, te ostoba birka. :(

#501: -

A nyolcvanas évek vége óta vannak Magyarországon lakossági használatban is olyan számítógépek, amikkel már lehetett szöveget írni. Tudtak ilyet a Commodore 64-ek, a +4-ek, talán már a Spectrum-ok is. A nyolcvanas évek végén pedig megjelentek már az Ausztriából és Nyugat-Németországból behozott első IBM PC-k is (a 286-osok.) Jó drágák voltak, kétezer nyugatnémet márka körül volt egy darab , de léteztek. A magyar ékezetes írás is nagyon hamar megjelent, előtte pedig voltak olyan kényszermegoldások is, hogy fekete golyóstollal finoman bepöttyözték az ékezeteket (Nem vicc, láttam ilyet. ) De tényleg gyorsan megoldódott a magyar ékezetek ügye is. A leges-legelején ASCI kódokkal kellett barkácsolni, de aztán már a szoftverek részei lettek a nem hagyományos karakterek is (így ugye több helyre lehetett őket eladni a világban.)

Eleinte a kinyomtatás nehézkesebb volt kicsit, de 1992-re már simán megoldható volt.

A lábjegyzet se bonyolult dolog egyébként. Ha mindenáron technikai oldalról akarsz közelíteni, akkor ha nem külön rekordként kezeled, hanem simán a főszöveg részeként (gy.k.: néhány sor a lap alján, amit egy fölötte húzott szaggatott vonallal grafikailag ugyan elválasztasz a fő szövegtől, de ettől még ugyanaz a text), akkor belátható, hogy amint lehet szöveget írni, azonnal lehet lábjegyzetet is írni.

Azaz: leülhetsz, egyes.

#501: -

Az egy dolog, hogy lehülyézel itt mindenkit, de hogy még hazugságnak is nevezel mindent, ami mást állít, mint ahogy te gondolod, hát az már nem semmi tényleg. Ha még sohasem járt a kezedben tudományos munka, menj már el a könyvtárba, és kérjél ott ki bármit, mondjuk az 1880-as évekből, és meglátod, hogy bizony tele van lábjegyzetekkel. Azt akkor hogy tudták megcsinálni? Persze ma már ugye nehéz elképzelni, hogy kézzel is lehet írni (akár még nagy, vastag könyveket is), nemcsak számítógéppel.

Az azért érdekes, hogy van bátorságod beleszólni ebbe, mikor szemlátomást annyira nem értesz ehhez, hogy még azt sem tudod, hogy a pontos és tisztességes idézéshez nincs szükség sem lábjegyzetre, sem (régebben technikailag könnyebben előállítható) végjegyzetre: egyszerűen idézőjelbe kell tenni, és utána zárójelben megadni, hogy melyik mű hányadik oldalán található meg az eredetije. Ennyi. (Ezért is csodálkoztam azokon az újságírókon is, akik azzal akarták bizonyítani a plágiumot, hogy a dolgozatban nincsenek lábjegyzetek vagy végjegyzetek: hiszen plágium vonatkozásában az nem jelent semmit – sőt attól még lehetne akár teljesen eredeti, nagyon színvonalas munka is –, a tisztességes hivatkozást másképp is meg lehet oldani. Ez tehát önmagában még nem baj, a nagy baj az, ha a máshonnan átvett szövegrészek nincsenek világosan, idézőjellel elkülönítve a saját szövegtől, vagyis ha a szerző elmulasztja láthatóvá tenni, hogy azok a szövegrészek nem tőle, hanem másvalakitől származnak – vagy kevésbé tapintatosan mondva: tudatosan elleplezi ezt. Ezt már plágiumnak hívják, plagizálni pedig senkinek sem szabad.)

#501: -

Alapkérdés: plagizálni lehetett 1992-ben?

#501: -

Mintha éppen a szögletes zárójelek hiánya lenne itt a baj... mekkor szövegrészt is kellett volna idézőjelbe tenni és utána szögletes zárójelben odaírni azt a bizonyos számot? Egy normális műben ilyen összefüggő rész egy bekezdésnél hosszabb gyakorlatilag nem lehet.