GYES Emeléséért!

Quoted post


Vendég

#1

2012-09-18 11:29

nem kérnénk miniszteri vagy képviselői fizetést, de az egy napjukra eső jövedelmet elcserélnénk a gyes összegére.

Válaszok

redorka

#28 Tragikus

2013-01-31 21:12:49

Én jelenleg még Gyeden vagyok, de márciustól a Gyest kellene kapnom. A férjem fizetése elmegy a rezsire és a lakáshitelre, szóval abból élünk, ami az én jövedelmem. Ebből következik, hogy a  Gyes összegéből nem tudunk megélni 3-an, ezt akkor is tudtuk, amikor gyermeket vállaltunk, és azt is tudtuk, hogy 2 éves korától bölcsibe fogjuk adni, mert nem tudunk máshogy megélni. Amikor fél éves volt a kisfiam bementem a bölcsibe, hogy jelentkezzek, nehogy lemaradjunk. Akkor azt mondták még korán van nem tudok jelentkezni, jöjjek majd márciusban mikor 1 éves lesz. Adtak papírt is, amit kitöltve vittem, munkáltatóival, jövedelemigazolással....Aztán mondták, hogy megváltozott a nyomtatvány ez már nem jó, és különben sem tudok jelentkezni, mert csak 6 hónappal azelőtt lehet beadni a jelentkezési lapot ahogy járni szeretnénk, és évközben amúgy sem vesznek fel senkit, de azért próbálkozzak. Természetesen próbálkoztunk, jelenleg is mert már 2 fellebbezésen túl vagyunk, kaptunk egy papírt hogy további fellebbezésnek helye nincs, azért megyünk az önkormányzathoz,de semmi. Ezt csak azért írtam le hátha olvassák esetleg illetékesek is.

Szóval kérdezem én ha nem tudok visszamenni dolgozni, mert nem veszik fel a gyereket, a magánbölcsi ára horrorisztikus, a Gyes összegéből nem tudunk megélni, akkor mit is csináljunk? Szüljünk még? Hova, mire???? Simán a nyomorba taszítanak, még éppen elevickélő családokat. Nagyon szomorú és egyben felháborító is!

Bocsánat hogy ilyen hosszan írtam, de kijött belőlem!