2021. Szóbeli Érettségi Vizsgák Eltörlése
Hozzászólások
#22601
Mert az online oktatásnak semmi jelentősége nincs😂Tács Kornél (Miskolc, 2021-03-30)
#22616
Teljesen egyetértek a szóbeli eltörléssel. Diákként átérzem a helyzetetNikosz Kecskeméti (Szeged, 2021-03-30)
#22620
Mint a diáktársaim Én sem tudok felkészülni normálisan az érettségire ilyen körülmények között!Debora Incze (Halásztelek, 2021-03-30)
#22624
Idén fogok szakmai vizsgát tenni, és megkönnyítené a tanulást, ha nem kéne szóbeliznem.Márton Horváth (Pápa, 2021-03-30)
#22625
Aláírom , mert ebben a járványban, féltem a gyerekemet és a családomat.Sebő Olga
Láng Olga (Szombathely, 2021-03-30)
#22627
A 2020. májusban érettségiztem, amikor a szóbeli érettségik nem voltak megtartva, akkor a járvány helyzet a mostanihoz képest jóval enyhébb volt. Így nem kérdéses, hogy a mostani szóbeli érettségiket hasonlóan el kell halasztani. Mint azt már kiderült nem csak az idős korosztályt támadja a vírus, meg kell védeni a fiatalokat. Illetve az is a szóbeli ellen szól, hogy a múlt évben csak 2 hónapot nem jártunk iskolába, ebben az évben pedig inkább az volt a jellemző, hogy csak 2 hónapot jártak iskolába, és nem tudták úgy elsajátítani, azokat a szóbeli tételeket amikre szükségük lenne az érettségi során.Dominika Barta (Szügy, 2021-03-30)
#22637
Aláíróm mert a járvány nagyon erősen terjed a fiatalok körében!!!!!Gröschl Ferenc (Nagysáp, 2021-03-30)
#22641
Unokám álltal érintett vagyok én is.Jánosné Bajusz (Tiszalök, 2021-03-30)
#22642
Aláírom, mert idén érettségizek!Boglárka Madarász (Átány, 2021-03-30)
#22645
Én is tavaly érettségiztem, most pedig szakmai vizsgáznom kell és az online oktatást ehhez felkészülni nem tartom elég hatékonynakFlóra Gajdos (Sopron, 2021-03-30)
#22649
Normális körülmények között sem volt könnyű felkészülni, hát még ígyMenyhárt Alexandra (Budapest, 2021-03-30)
#22655
Aláírom, mert az idei 12.es évfolyam másfél éve van otthon és az otthoni tanulás alatt szinte lehetetlen felkészülni az érettségire. A tavalyi diákoknak akkor miért volt eltörölve? Sokkal kevesebb ideig voltak otthon, kevesebb volt a fertőzött és a vírus sem volt még ennyire veszélyes.Dobos Debóra (Jászfényszaru, 2021-03-30)
#22657
Nem fair hogy ennyi kimaradás után rendes érettségit állítanak nekünk össze!!!Daniella Hajas (Budaörs, 2021-03-30)
#22664
Az érettségizőkkel vagyok. Igenis nagyon nehéz ebben az időben levizsgázniDorina Antal (Esztergom, 2021-03-30)
#22681
Áttudom érezni diáktársaim nehézségét.Daniel Hegyes (Celldömölk, 2021-03-30)
#22685
Aláírom mert én is végzős vagyok és nagyon nehéz helyzetben vagyunk.Loretta Tóth (Kalocsa, 2021-03-30)
#22700
Lehetetlen felkészülni rendesenDávid Janota (Budapest, 2021-03-30)
#22721
Aláírom mert tudom, hogy nem volt az érettségizők számára megfelelő felkészítés.Nikolett Boa (Budapest 1181, 2021-03-30)
#22727
Egyetértek.Virág Marton (Budapest, 2021-03-30)
#22729
Aláírom mert 1kerek évet nem voltunk sulibanAlex Polgár (Mosonmagyaróvár, 2021-03-30)
#22745
Egyetértek a kezdeményezéssel!Melinda Dúzs (Budapest, 2021-03-30)
#22750
Aláírom mert a 2ev alatt nemvoltam iskolába fél évet és ez az online oktatás a leheto legroszabb a diakok tanitasara!Patrik László (Székesfehérvár, 2021-03-30)
#22758
Aláírom, mert én is idén érettségizek és itt vagyunk március 30-án, 1 hónap múlva írásbeli és az egész végzős évfolyam tudása nulla mindenből az online oktatás miatt.Írisz Ivity (Baja, 2021-03-30)
#22759
Iden erettsegizek es oriasi hatranyban vagyunkBendegúz Czink (Pomáz, 2021-03-30)
#22760
Aláirom mert érintett vagyok!Alexandra Farkas (Budapest, 2021-03-30)
#22762
Aláírom, mert lehetetlen ilyen körülmények között eredményesen felkészülni az érettségi szóbeli részéreSipos Lilla Zsófia (Eger, 2021-03-30)
#22763
Van egy testvérem aki idén érettségizik.Vivien Ludvig (Marcali, 2021-03-30)
#22766
Aláírom mert, nem tudok felkészülni teljesen online oktatásban mintha iskolában lennénk.Korponai Kornel (Tápiószecső, 2021-03-30)
#22772
Tömöry BeatrixTömöry Beatrix (Dunaújváros, 2021-03-30)
#22775
Aláírom mert én is érettségizek és nem szeretném veszélynek kitenni magam, illetve illetve egy éve nem volt szóbeli felelésünk... Nem tartom így igazságosnakRita Bugyi (Jászdózsa, 2021-03-30)
#22779
Mert a 2 éves OKJ képzésemből alig pár hónapot jártunk be, a tanítási mód elavult és rengeteg gyakorlati tudást nem kaptunk meg.Fanni Vass (Isaszeg, 2021-03-30)
#22782
Jogosnak tartom, hogy ne irjak meg ilyen korulmenyek kozott az erettsegit a vegzosok.Zalan Vilhelm (Kerepes, 2021-03-30)
#22784
Idén érettségizem!!Simon Diana (Kazár, 2021-03-30)
#22788
Aláírom, mert szeretném a szóbeli érettségi vizsgák eltörlését.Darabos Márton (Szolnok, 2021-03-30)
#22796
Aláírom, mert én is érintett vagyok a témában, rengeteg diáktársam nevében aggódom én is, hiszen az idei év rengeteg mindent elvett, továbbá félek, hogy a vizsgák alkalmával megnő a fertőzés kockázata.Bernadett Linzenbold (Kisvárda, 2021-03-30)
#22799
Én tavaly érettségiztem és átérzem a helyzetüket.Anna Pongrácz (Balatonszárszó, 2021-03-30)