Kérjük, hogy a kormány nyújtson érdemi segítséget a fitnesstermek túléléséhez!

Hozzászólások

#4212

Dr. Kiss Krisztián

Krisztián Kiss (Dunakiliti, 2020-12-12)

#4214

Egészségipar létező iparág s benne nagyon sok olyan edző kik megélhetésük okán is, de a magukba fektetett tudást is kamatoztatni szeretnék egy olyan területen, ami népegészségügyi érdek.
Megfelelő szabálykövetéssel megoldanák a fertőtlenítést, mert nem kockáztatnák a későbbi megélhetésüket sem, de a vendégeket sem hoznák olyan helyzetbe, hogy betegség terjedjen.
Magam részéről a prevenciót tanítom és tartom fontosnak, de ehhez sok szereplős partnerség szükséges, most a kormányra van nagyon szükség, hogy bölcs döntést hozzon, hogy tehermentesebb legyen az a kórházi terület mely kiemelkedően magas leterheltséggel kénytelen dolgozni.
Álljon a kormány azok mellé, akik adni akarnak.

Dobrotka Béla (Budapest, 2020-12-12)

#4219

Családi vállalkozás, és mert sok ember hiányát szenvedi.

Zsolt Várszegi (Sülysáp, 2020-12-13)

#4221

Nonszensz, hogy azokat a helyeket is be kell zárni ahol az ember az immunrendszerét erősíti, függetlenül attól, hogy sok ember érintkezik...

Gábor Debreceni (Budapest, 2020-12-13)

#4235

Az egészség alapja a mozgás. A betegségek megelőzése közös célunk, a fitt, aktív élet immunerősítő hatású.

Zita Fodor (Komárom, 2020-12-13)

#4238

Kell az edzés.

Tibor Eger (Dobri, 2020-12-13)

#4239

Fitness teremben dolgozom, és szeretném folytatni a munkám.

Gabriella Solymosi Timári (Budapest, 2020-12-13)

#4242

Vidiné Bereczki Erika

Erika Vidiné Bereczki (2194 Tura, 2020-12-13)

#4248

Sport kell az egészséges élethez ☺️

Timea Fábián (Zalaegerszeg, 2020-12-13)

#4249

Aláirom

Miklós Farkas (Diosd, 2020-12-13)

#4252

Ott dolgozom, megszűnt a bevételem. Szeretek tornázni, nagyon fontos az immunrendszer megerősítéséhez.

Andrea Müllner (Budapest, 2020-12-13)

#4253

Aláírom mert fontos számomra hogy jó körülmények között edzhessek!

Ibolya Gőz (Budapest, 2020-12-13)

#4268

Fontos számomra az egészséges életmód a mozgás!!!!

Irén Ürmösi (Budapest, 2020-12-14)

#4269

Sipőc Zsolt

Sipőc Zsolt (Galgahéviz, 2020-12-14)

#4276

Alairom mert, az egeszseg erdekeben kell a sport! Elengedhetetlen!

Krisztian Huvos (Budapest, 2020-12-14)

#4279

Vig katalin

Katalin Vig (Nagykanizsa, 2020-12-14)

#4282

Majdhogynem lehetetlen fenntartani az egészséges életmódhoz kapcsolódó napi mozgásigényt.

Péter Szabó (Budapest, 2020-12-14)

#4289

Aláírom, mert jómagam is edzőként végeztem az idén és szeretném támogatni az edzőtermeket.

Szilvia Szabó (Pécel, 2020-12-14)

#4298

Mindenképpen úgy vélem, hogy a rendszeres testmozgás, edzés igenis fontos ebben a helyzetben, mert az immunrendszert erősítve, könnyebben legyőzhető bármilyen vírus.

Norbert Szabó (Fót, 2020-12-14)

#4299

Magam is edző vagyok ezért, és a gyerekeim érdekében. Számukra különösen fontos az egészségre és sportra nevelés. Most érzékeny időszakban vannak, és ha ez sokáig így marad ők és a kortársaik nagyobb áldozatok lesznek mint maguk a korona- betegek.

Noémi Dombi (Felsőőr, 2020-12-14)

#4304

Mert fontos hogy visszajojjenek a napi rutinszeru edzesek mindenki eletebe

Erik Szabo (Budapest, 2020-12-14)

#4305

Szeretném, hogy a cég túlélje...

Tímea Lilla Németh (Babosdöbréte, 2020-12-14)

#4306

Tóth Róbert

Tóth Róbert (Mezőtúr, 2020-12-14)

#4312

Aláírom, mert oktatóként/óraadóként mind anyagilag, mind pedig egzisztenciálisan negatívan érintettek a járványügyi intézkedések.

Katalin Kocsis (Budapest, 2020-12-14)

#4314

Teljes mértékben egyet értek
Egészség nélkül nincs Élet
csak éld'glödés...
Mozgás nélkül nincs Egészség .

Orosz Andrea (Budapest, 2020-12-14)

#4320

Feljeszti az immunrendszerem! Megélhetés az üzemeltetőknek!

Henrietta Timár (Zalaegerszeg, 2020-12-14)

#4322

Alá írom mert ide járok :)

Gábor Sütő (Nagykanizsa, 2020-12-14)

#4327

Aláírom, mert máshol is tud működni az edzőterem

Bihari Rajmund Kristof (Dunaharaszti, 2020-12-14)

#4329

Baromság a bezárás!
Szeretnék újra lejárni, nem online otthon edzeni.

Kőrösi Krisztián (Budapest XIII., 2020-12-14)

#4334

Nehéz helyzetbe kerültek a termek, a bérleti díjak, kieső bevételek, presztízsveszteség és egyéb terhek súlyosan érintik az ágazatot.

Máté Szedlák (Budapest, 2020-12-14)

#4337

Fontosak nekem azok az emberek, akik minden héten tesznek, tettek az egészségemért, a jó közérzetemért. Ők ebből élnek, ez a munkájuk és most bevétel nélkül maradtak.

Eva Horvath (Nagykanizsa, 2020-12-14)

#4341

saját vállalkozásom van...bevétel nélkül továbbra is kell mindenféle adót és járulékot fizetni... ezt az állapotot nem önként választottam... ha támogatást nem is adnak (bár a legtöbb országban azért kompenzáltak is valamit) legalább az adók, járulékok és egyéb járulékos költségek fizetésének felfüggesztésével segítsenek.

Tibor Pölös (Márkó, 2020-12-15)

#4343

Maximálisan egyetértek vele.

Gábor Helmeczy (Újhartyán, 2020-12-15)

#4347

Az egészségüngért , a testi - lelki fejlődésünkért dolgoznak az edzőink !

Erzsébet Fornai (Székesfehérvár, 2020-12-15)

#4348

magától értetődő!

Mária Tatai (Budapest, 2020-12-15)

#4355

Aláírom mert a mozgás számomra nélkülözhetetlen az egészségem szempontjából.

Barbara Zsuzsanna Mészáros (Szeged, 2020-12-15)

#4357

Több szempontból is szükségem van mozgásra. Nem tablettákkal akarom gyógyítani azt, ami fáj!

Mária Törökné Vass (Szeged, 2020-12-15)

#4358

Mert fontos a egészségem és szeretek edzeni.

Oszlányi Gergő (Dorog, 2020-12-15)

#4359

Már fiatalon is fontos a egészségem.

Oszlányi Leon (Dorog, 2020-12-15)

#4361

Sport egészséges, a sport jo!!!

Andrea Deákné Kispál (Szeged, 2020-12-15)

#4365

Szeretném hogy továbbra is tudjon működni az edzőterem .

Bakó Richárd (Bajna, 2020-12-15)

#4368

Mert Robi spinning órája nélkül lehet élni, de nem érdemes.😀

Petronella Percze (Szegef, 2020-12-15)

#4370

3 kilót híztam, amióta bezárt a fitneszterem! Ez mennyire egészséges?
Azóta nem tudok lehetőséget teremteni a mozgásra.

Fanni Szabó-Vörös (Szeged, 2020-12-15)

#4382

Aláírom mert, frissen végzett instruktor vagyok, aki szeretne a szakmájában dolgozni, aki egész életében sportolt ami miatt teljes volt az élete, még ha néha nem is volt kedve edzeni. A sport önbizalmat ad, rendet az életünknek, megtanít felelősnek lenni illetve a magatartásra. Ne hagyjuk veszni ezt a gyönyörű és fontos, alap dolgot az életünkből. Kérjük nyissák ki a termeket, mert ha elmegyünk mozogni, edzeni, nem csak társaságot találunk de utána jobban is érezzük magunkat. Fontos a mozgás az egészségért és hogy megelőzzük a betegségeket!
Köszönöm szépen!!

Kitti Sipos (Kápolnásnyék, 2020-12-15)

#4384

A sport az egészséges élet alapja.

Mária Sahin (Kecskemét, 2020-12-15)

#4386

Hiányzik a mozgás, a csapat, a jó hangulat és az edzőm ♥️

Alexandra Vörös (Szeged, 2020-12-15)

#4396

Nekem is számít a saját egészségem. Mind a testi mind a lelki...

Gábor Antal (Sajószentpér, 2020-12-16)

#4400

Sportolni szukseges es egeszseges ilyen helyzetben is.

Edit Józsa (Kecskemét, 2020-12-16)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...