Szakmai állásfoglalás a szeparáció kötődésre gyakorolt hatásáról

A médiából és egyéb hírforrásokból értesültünk azoknak a 17 hónapos ikergyermekeknek az esetéről, akiket kilenc hónapja édesapjuk egy láthatás során magával vitt, azóta pedig csak egy bejárati ajtó rácsain keresztül találkozhatnak édesanyjukkal.  A gyermekek elhelyezéséről ez idő alatt sem született ideiglenes elhelyezési döntés.

Szakmai állásfoglalásunkban bemutatjuk, hogy a drasztikus szeparáció milyen lelki következményekkel jár, és felhívjuk a jogalkotók, jogalkalmazó és minden érintett, vagy érdeklődő figyelmét az ilyen és hasonló helyzetek traumatizáló hatására. Véleményünk megfogalmazásával szeretnénk felhívni a jogalkotók, jogalkalmazó szakemberek, valamint minden érintett és érdeklődő állampolgár figyelmét a szüleiktől elszakított gyermekek felnőttek számára alig átélhető szenvedésére, amelyet a szeretteiktől való elszakítás okoz számukra. A gyermekek érdekei azt kívánják, hogy megóvjuk őket a súlyos szeparációs traumáktól, melyeknek életre szóló mentális zavarok lehetnek a következményei, megnehezítve a felnövekvő gyermekek teljes értékű, egészséges felnőtté válását. 

Ennek érdekében az alábbi szakmai állásfoglalásunkat tesszük közzé.

Az állásfoglalás aláírásával és foglalkozásunk megjelölésével kifejezzük szakmai egyetértésünket.    

 

Szakmai állásfoglalás    

A szeparáció korai kötődésre gyakorolt hatásáról  

A fejlődéspszichológiai elméletek központi alaptézise, hogy a korai kötődés minősége alapvetően meghatározza a személyiség fejlődését. Az első életévekben a gondozó megfelelő ráhangolódása, válaszkészsége és érzelmi-fizikai elérhetősége alapvető fontosságú az optimális fejlődéshez. Az a személy, aki az első percektől a legtöbb időt tölti a kisgyermekkel, táplálja, gondoskodik annak érzelmi és fizikai szükségleteiről, valamint biztonságot nyújt számára, a gyermek elsődleges gondozója. A csecsemő az elsődleges gondozó jelenlétén és válaszkészségén keresztül építi fel a világról és önmagáról alkotott képét (ún. belső reprezentációit), amelyek egész további életére alapvető és meghatározó hatással vannak. Az elsődleges gondozóhoz való kötődés befolyásolja a későbbi érzelmi és értelmi fejlettséget, a szociális készségeket, az empátiára való képességet, továbbá megalapozza az önértékelést és az érzelmi stabilitást. A gondozó-gyermek kapcsolat sokkal több, mint csupán a tápláláson alapuló viszonyulás, részét képezi többek közt az érintés, a testi kontaktus is, melynek nagyon fontos hatása van az idegrendszer fejlődésére.

A 6-8 hónapos kor fontos fordulópont a kötődés szempontjából egy csecsemő fejlődésében. Ebben az időszakban kezdi felismerni az őt gondozó személyek (anya, apa) egyediségét, akikkel szoros kötődést alakít ki. Ekkorra kialakul a csecsemő azon képessége, hogy már tudja, elsődleges gondozó, elsődleges kötődési személy csak egy van, így annak tartós hiánya traumatikus és pótolhatatlan lesz a csecsemő, kisgyermek számára. Az elsődleges kötődési személytől való tartós szeparációt átélt gyermekeken végzett megfigyelések egyértelműsítik, hogy a hirtelen elszakítás drasztikus hatással van a gyermekre. Az ilyenkor végbemenő folyamat az ún. hospitalizáció, mely jellegzetes tünetegyüttest eredményez: a gyermekek elveszítik biztonságérzetüket, depresszívvé és lemondóvá válnak, és a krónikus stressz hatására érzelmi és testi fejlődésük is zavart szenved. Az ismétlődő elszakadás és újra találkozás következményeként a gyermekben bizonytalan, vagy szorongásokkal terhelt kötődési mintázat alakulhat ki, amely a későbbiekben kapcsolati zavarokhoz vezethet. Sérülhet az értelmi képességek és társas készségek fejlődése, valamint zavart szenvedhet az érzelemszabályozási folyamatok alakulása, mindezek pedig a későbbiekben kihatnak a gyermek teljesítményére, kapcsolataira, érzelmi életére. Ha hirtelen és drasztikusan megváltozik az elsődleges kötődési személlyel töltött idő mennyisége és minősége, a személyiség formálódása tartósan zavart szenvedhet, még akkor is, ha az új gondozói környezet folytonos és kielégítő. Ha a gyermek körül az új gondozói közeg személyei (pl. gyermekfelügyelők, ellátó személyzet) még váltakoznak is, mindez súlyosbodhat.  

A kapcsolattartás fontosságáról  

A csecsemők, kisgyermekek időérzéke fejletlen, a megszokott gondozótól való szeparáció időtartama még akkor is beláthatatlan számukra, ha az tudhatóan véget fog érni. Az optimális fejlődés érdekében a távollét idejének megfelelő hosszát csak a gyermek életkorának figyelembevételével lehet meghatározni. Ha a két szülő külön él, a gyermek joga és érdeke a mindkettőjükkel való rendszeres kapcsolattartás, azonban ennek módját mindig a gyermek aktuális fejlődési szükséglete kell, hogy meghatározza. Általánosságban elmondható, hogy az életkori sajátosságok miatt 12-24 hónapos korban a külön élő szülő kapcsolattartására rövidebb időtartamú (legfeljebb fél napos), de minél gyakoribb, rendszeres láthatás javasolt. Az esti altatás optimálisan a gyermek elsődleges gondozójával közös otthonában történik, lehetőleg annak jelenlétében. Szeparációs traumát átélt kisgyermek esetében a kötődés helyreállítása elsődleges feladat, mely fokozott odafigyelést igényel, mivel az elválás és annak módja, hossza az újratraumatizálódás veszélyével jár. 

Álláspontunk szerint, pszichológiai szempontból egy csecsemő, kisgyermek elsődleges kötődési személytől való drasztikus elválasztása és az érzelmileg kielégítő kapcsolattartás folyamatos akadályozása pszichés veszélyeztetésnek, és folytatólagos traumatizációnak tekinthető.     

 

Hegyi Dorottya

Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta, családterapeuta- és sportpszichológus-jelölt  

 

Horgász Csaba

klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoanalitikus  

 

Lénárt Krisztina Csilla

gyógypedagógus-pszichopedagógus  

 

Dr Sipos Lilla

pszichológus, kiképző gyermek dráma vezető, pszichodráma vezető    

 

Budapest, 2019.12.16.