deviza alapú csalás ellen
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
március 8 Hősök tere - nőnapi találkozó
2014-03-03 18:25:01kedves barátaim!
Mindenkit szeretettel várok egy személyes találkozóra nőnap tiszteletére, március 8-án Budapesten, 10 órára a Hősök terén!
A DAC csoport hölgy tagjai szervezték a nőnapi találkozónkat, mely párhuzamosan egy alkotmányos népgyűléssel is egy térben lesz.
Mivel jogrendünk megroppanása és a devizacsalás következtében kialakult alkotmányos és emberi jogaink jogaink sárba tiprása is egybeesik, az ügyünk kötődik az alkotmányos közpolitikai kérdés-felvetésekhez.
Én 10 óra után cca. egy fél órás tájékoztatást tartok, és utána kapok egy asztalt, egy kis zugot, ahol szívesen látok mindenkit, hogy megbeszéljük minden érdeklődő gondját-búját. Én addig leszek ott, amíg szükség lesz rám.
Szeretettel várok mindenkit egy nem hőzöngős, de határozott és méltóságteljes nyilvános megjelenésre.
Hogy egy alapos, előzetes tájékoztatást is kapjatok, a következő két új videómat ajánlom a figyelmetekbe:
Deviza alapú csalás bírósági indítvány 1. rész: Fizetési meghagyás alperesi indítványa
http://www.youtube.com/watch?v=oldQsl-7-UQ
Március 13-án 14óra 15-kor kezdődik a csepeli Bíróság (1211 II. Rákóczi F. út 78. - 82.) 2. emeleti 201. számú tárgyalótermében az OTP faktoring által ellenem kibocsátott Fizetési Meghagyás első tárgyalási napja.
Ez lesz az első olyan alkalom, ahol hivatalosan is a magyar igazságszolgáltatás előtt bizonyíthatom a csaló bankármaffia magyarság-irtó és emberellenes cselekményét!
Tisztában vagyok vele, hogy ebben az ügyben sokkal szélesebb, társadalmi – politikai összefüggések, felelősségek is szerepet játszanak, ne csupán a bűnügy.
Álláspontom szerint azonban minden esetben az igazsághoz egy hozzánk képest hihetetlenül nagy (globális) hatalom ellen csak apró lépésekkel vezethet az út!
Tudom, hogy győzni fogunk, hiszen ez a bámulatos professzionalizmussal kitalált és kidolgozott rendszer mára már önpusztítóvá vált: nem csupán az érintett adósokat fosztja ki, de tönkre vágta a gazdaságunkat, végletesen korrumpálta az egész rendszerváltó elitet, és – röhej – tönkreteszi a csalás nyerteseit, magukat a bankokat is.
Deviza alapú csalás bírósági indítvány 2. rész: az egyenleghamisítás
http://www.youtube.com/watch?v=UgJAyUQHOeM&feature=youtu.be
Minden deviza alapú jogügyletben szerepelnek olyan tudatosan, üzletszerűen létrehozott, az egyedi szerződésekből le nem vezethető, szándékos károkozások, amelyek az adós mellett a magyar államot is - azaz minden magyar állampolgárt is! - megkárosítanak! Az egyenleghamisítást megvalósítani véletlenszerűen, egyedi cselekményként nem lehetett volna, hiszen a konkurencia miatt azonnali lebukást jelenthetett volna. A Magyar Bankszövetség nevezetű, civil szervezetnek álcázott banki kartell-maffia azonban ezt egy komplex rendszerként - a magyar jogban addig ismeretlen, ÚJ BANKI TERMÉKKÉNT - létre tudta hozni, mivel ez a maffiaszervezet minden érdemi kérdésben meghatározta a magyar pénzügyi jogalkotást a rendszerváltástól napjainkig! A deviza hitelezés, mint valós forma, azért ne terjedhetett el sohasem Magyarországon,mivel a magyar emberek alapvetően tartanak a hitelfelvételtől, s a tőlük idegen deviza kölcsönt senki sem vállalta volna fel. Tény, hogy a csalás, az emberek millióinak átverése mögött nem csupán a bűnügy áll, azonban a ma még ÉRINTHETETLENNEK TŰNŐ csányi-patai-felcsúti féle bűnözők miniszterelnöki, legfőbb ügyész kapcsolatai miatt nem célszerű további, reménytelennek látszó harcba kezdeni. Vélelmezhető, hogy ez az egyenleghamisítás révén a magyar emberektől lopott sok ezer milliárd Ft a forrása az összes párt fekete pénznek - vélelmezhetően ezért hallgat a bűnügyről mindegyik párt. Kérem, ha valamit nem ért vagy ellenvetése van, keressen meg a nevem alapján.
Végül egy fontos apróságra hívom fel a figyelmeteket:
A DAC csoportból bejegyzett, országos jog és érdekvédő szervezetet csinálunk, amelynek egyik fő tevékenysége lesz az önvédelmi csoportok helyi szervezése, és működésük jogi alapjának biztosítása! Az alapszabály tervezetet a
http://5mp.eu/fajlok2/menyusp/dacalszab_www.5mp.eu_.pdf
oldalról letölthetitek. A tervről néhány szó az
http://menyusp.5mp.eu/web.php?a=menyusp&o=Dy3VuDBKNg
oldalon található.
Várok mindenkit, aki szívesen részt venne a szervezet vezetésében, munkájában!
Nőnapra viszek aláíró íveket is, a tagság szervezéséhez.
Találkozunk március 8-án. menyus
Menyhért Péter
Két válasz, az együttműködési levelemre.
2014-01-27 08:08:01Feladó: Menyhért Péter <petermenyhert@gmail.com>
Dátum: 2014. január 27. 8:46
Tárgy: Re: nyílt levél
Címzett: jozef szabo <hitelesmozgalom@gmail.com> "Dr. Léhmann György" <lehmann@invitel.hu>, Penzugyi Egyesulet <pitee2008@gmail.com>, Bella Tibor <tibi@bellanet.hu>, devizaadosok@mailbox.hu, "info@devizahitelmegoldas.com" <devizahitelmegoldas@gmail.com>, Csapda Bank <bankcsapda@gmail.com>, Endre Simó <szocialisforum@gmail.com>, Anikó Grofne Czere <devizagaranciakkfhaza@gmail.com>, Andrea Maráczi <devizagaranciakiskunhalas@gmail.com>, devizagarancikecskemet@gmail.com, Békéscsaba Deviza <devizagaranciabekescsaba@gmail.com>, iroda@devizasegitseg.hu, Szentes Deviza Garancia <devizagaranciaszentes@gmail.com>, szeged@devizasegitseg.hu, mako@devizasegitseg.hu, Szolnok Deviza Garancia <devizagaranciaszolnok@gmail.com>, "agrinet@t-online.hu" <agrinet@t-online.hu>, Tatár József <tatar.kongur@gmail.com>, "info@devizahitelmegoldas.com" <info@devizahitelmegoldas.com>, Miklós Radnai <dr.radnai.miklos@gmail.com>, Zsuzsa Koczkáné <koczkane.zsuzsa@mailbox.hu>, Tibor Madari <madari@madari.hu>, Csoport Koppány <koppanycsoport@gmail.com>, László Póka <pokalaszlo@pokaingatlan.hu>, András Takács <ta@szmm.hu>, Dabasi Tamás <dabasit@airplanet.hu>, Andor Szabo <themisinveritas@gmail.com>, Papp Peter <peter.papp3@gmail.com>, koppanydebrecen@freemail.hu, devizahitelesek-megoldas@freemail.hu, Árpád Kásler <kaslerarpad@yahoo.com>, Koppány Békés <bekeskoppany@gmail.com>, Laci Kerék <rab.csoport@gmail.com>, Mária Katalin Pálfalvi <mariapalfalvi.63@gmail.com>, István Kriston <drkristonugyved@pr.hu>, Szőcs Tamás <scharnbeck.bt@chello.hu>, Dr Damm Andrea <drdamm@t-online.hu>, István Gy Németh <nemethistvangyula@upcmail.hu>, Katalin Madarasin Vaszk <madne52@freemail.hu>, Ágostonné Éberlein <madlen49@t-online.hu>, feketelaci <feketelaci@invitel.hu>
Kedves Jozef!
mellékelem a Léhmann úrnak írt levelem.
Tudja, nekem az az elvem, hogy csak azt szabad elvetni, amire már egyáltalán nincs lehetőség.
A feljelentéseim jelenleg sincsenek elutasítva.
Megértem a személyes, múltbeli sérelmeket, de itt emberek ezreinek életről van szó, AKIKÉRT MINDENT MEG KELL PRÓBÁLNI, AMI LEHETSÉGES.
Kérem, mérlegelje újra a helyzetet.
Köszönettel várom mielőbbi válaszát.
Öszinte tisztelettel:
Menyhért Péter
2014. január 27. 7:27 Hitelesmozgalom írta, <hitelesmozgalom@gmail.com>:
Sziasztok!
Teljes mértékben egyetértek Léhman ügyvéd úrral.
Évekkel ezelőtt saját szerződésemmel kapcsolatban az Ügyészséghez (is) fordultam én is. Eredménytelenül, mint mindenki.
Amíg olyan személy áll az Ügyészség élén, aki valótlan állításokkal kívánja befolyásolni a Kúria munkáját, azért hogy az a bankok számára kedvező döntést hozzon, addig mi értelme hozzá fordulni?
Amíg annak parlamenti elhangzása után, hogy a bankok "egymillió embert megtévesztettek és becsaptak" az Ügyészség nem érzi önmagától feladatának, hogy nyomozást indítson, addig mi értelme hozzá fordulni?
111. ülésnap (2011.09.19. ) felszólalásai
Sajnálom, de nem látom semmi, de semmi értelmét.
:) jozef
Feladó: Menyhért Péter <petermenyhert@gmail.com>
Dátum: 2014. január 27. 8:38
Tárgy: Re: nyílt levél
Címzett: "Dr. Léhmann György" <lehmann@invitel.hu>
Tisztelt ügyvéd úr!
Én anno nagyon sokat tanultam Öntől, mint ennek az ügynek az egyik legkiemelkedőbb személyiségétől.
Megértem az aggodalmait, amelyek azonban alaptalanok.
Az én anyagaimat eddig jogszerűen senki nem utasította el!
Azt írta: "bűncselekményt elkövetők jutottak a feljelentés elutasítást, vagy nyomozást megszüntető tartalmazó határozatokkal abba a helyzetbe, hogy hivatalos okiratuk van arról, miszerint alaptalanul gyanusították őket bűncselekmények elkövetésével."
Ez a feljelentéseimmel kapcsolatban eddig egyetlen egyszer sem valósult meg.
A kezdeményezésem éppen arról szól, hogy ezt a patt helyzetet a nyomásgyakorlás újabb eszközével oldjuk fel.
Tisztában vagyok vele, hogy ügyvédként Ön nem csatlakozik hozzánk, de kérem, az ügyfeleit tájékoztassa erről a lehetőségről!
Meggyőződésem szerint, ha 3000 polgári peres eljárást kellene a bíróságoknak a feljelentés miatt HIVATALOSAN felfüggeszteni, az olyan nyomást jelentene, hogy az ügyészség kénytelen lenne elkezdeni a vizsgálatot.
Kérem, mérlegelje a helyzetet.
Köszönettel várom mielőbbi válaszát.
Öszinte tisztelettel:
Menyhért Péter
Menyhért Péter
Csináljuk végre mind ugyanazt!
2014-01-26 16:13:11Tisztelt deviza-harcos barátaim!
Támogatásukat, véleményüket, együttműködésüket kérem!
GYŐZZÜK LE EGYÜTT a magyar történelem legocsmányabb bűnözőit!
Megtisztelő figyelmüket ezúton köszönöm.
Léhmann György ügyvéd Úrnak
Damm Andrea jogász Asszonynak
Czirmes György ügyvéd Úrnak
Madaras János ügyvéd Úrnak
valamint minden olyan ügyvédnek, aki a szakmája becsületét is védi a devizás áldozatok segítésével;
Makkos Albert közgazdász Úrnak
Varga István közgazdász Úrnak, és minden jogvédő polgárnak
Tárgy: Felhívás büntető feljelentés támogatására!
Tisztelt címzettek: a magyar ügyvédi kar bátor és jogtisztelő tagjai; és a deviza alapú áldozatokat védő kiváló szakemberek!
Manapság ezt a tisztán jogi problémát sokan a politika zavaros területére szeretnék terelni.
Önök nálam ezerszer jobban tudják, hogy a létező magyar jogrend megcsúfolása az, ami jelenleg a hazánkban zajlik.
Megoldási javaslattal fordulok Önökhöz egy JAVASLATTAL, amit úgy gondolom, érdemes mérlegelniük.
A teljes pdf fájl a DAC csoport oldaláról letölthető!
https://www.facebook.com/groups/devizacsalas/560456270716798/
Menyhért Péter
Svájci feljelentés 3 új petíció aláírása
2014-01-18 14:31:41Kedves barátaim!
A Kúria dec 16-i döntése megteremtette azt az alapot, hogy feljelenthettem a csaló bankárjainkat a SVÁJCI ÁLLAMÜGYÉSZNÉL mintegy 10 milliárd CHF jogosulatlan és fedezetlen kibocsátása miatt!
Olvassátok el az anyagokat a DAC csoport fájlok füle alatt:
https://www.facebook.com/groups/devizacsalas/files/
Kérek mindenkit, írjátok alá az új petíciónkat IS!
Menyhért Péter
Újabb nyomásgyakorlási eszköz
2014-01-08 18:21:25Barátaim, Adjátok be a csatlakozás igényeteket a közösségi feljelntéshez!
Jean-François Paroz nagykövet Úrnak Budapest, 2014. január 06.
Svájc Magyarországi Nagykövetsége
Ambassador of Switzerland in Hungary © Embassy of Switzerland
1143 Budapest, Stefánia út. 107.
e mail: vertretung@bud.rep.admin.ch bud.vertretung@eda.admin.ch
helpline@eda.admin.ch
Tárgy: Büntető feljelentés
Tisztelt Nagykövet Úr
Európai-magyar polgárként, ismét segítségért fordulok Önhöz, hogy az alábbiakban leírt, illetve mellékletként csatolt feljelentéseimet is szíveskedjék megküldeni Svájc Államügyészének, valamint az illetékes bankok vezetőinek is.
Majd egy éve harcolok a magyarországi bankármaffia ellen. Az elmúlt időben rá kellett jönnöm, hogy ezek a bűnözők nem csupán bennünket magyarokat károsítanak meg, hanem az európai bankrendszert, és Svájc polgárait is.
Az Ön szíves közreműködését abban kérem, hogy feljelentésemet mielőbb eljuttatni szíveskedjen Svájc Államügyészének, és szükség szerint az illetékes bankok vezetőinek is.
Alulírott, Menyhért Péter, H-1213 Budapest, Vihorlát út 63. szám alatti lakos, Európai Uniós polgárként, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában feljelentést teszek fedezetlen pénzkibocsátás miatt a mellékelt magyarországi feljelentéseimben szereplő, magyar bankvezetők ellen Svájc Államügyészénél.
Álláspontom szerint megalapozott a gyanú, hogy nevezett személyek jogtalanul és fedezetlenül bocsátották ki Magyarországon Svájc nemzeti valutáját, 2006 és 2010 között legkevesebb 10.000.000.000.- CHF azaz tíz milliárd CHF (cca.2.000 milliárd Ft) értékben.
A jelenlegi hivatalos magyar álláspont szerint, az ezen időszakban kibocsátott legalább 7 ezer milliárd Ft Deviza Alapú jogügylet – devizaügylet, tehát ezen kihelyezett hitelek mögött állítólag CHF áll.
Ezen hiteleket a magyar bűnöző bankvezetők, az általuk kidolgozott magyar pénzügyi jogszabályok alapján, 2-5% tartalékráta képzésével és a Magyar Nemzeti Bankban történt elhelyezésével bocsátották ki; miközben a költségeiket minden magyar adósnak CHF-ben számolják fel.
Álláspontom szerint egyetlen magyar banknak sincs joga a magyar jogszabályok alapján, Svájc nemzeti valutáját fedezetlenül kibocsátani. Véleményem szerint a kihelyezett CHF hitelek teljes mennyiségével, minden időpillanatban rendelkezniük kellett volna.
Meggyőződésem, hogy ez a CHF hamisításával egyenértékű bűncselekmény, mely nem csupán Svájc, de az egész világ pénzügyi működését is veszélyezteti. Meggyőződésem szerint ezen bűnözők a nemzetközi anyabankok menedzsmentjét becsapva veszélyeztetik a bankok jó hírét, és a nemzetközi pénzintézetekbe vetett bizalmat is az egész világon. Kérem Öntől, hogy segítsen a feljelentésemet eljuttatni az Önök illetékeseihez: vizsgálják ki, hogy a magyar bűnözőknek mennyi CHF állt rendelkezésére ténylegesen a hitelek kihelyezésének időpontjában, majd később, folyamatosan volt-e CHF fedezet.
Amennyiben a fedezetlen CHF kibocsátás a hitelek teljes időtartamára nem történt meg, hanem csak adott pillanatban rendelkeztek megfelelő mennyiségű CHF-fel, úgy az a magyar büntető feljelentéseim alapját bizonyítják: a bűnözők csaló módon átverték a magyar ügyfeleiket.
Indoklás:
A volt kommunista csaló-magyarországi bankvezetők olyan konstrukciót fejlesztettek ki, amellyel nem csupán az igen alacsony pénzügyi ismeretekkel rendelkező magyar lakosságot csapják be folyamatosan, de megtévesztik még a nemzetközi bankvilág vezetőit is.
A csalók bevezették a DEVIZA ALAPÚ HITEL fogalmát, mellyel a saját bankjaik vezetőit és részvényeseit is becsapják.
Álláspontom szerint ezek nem deviza kölcsönök (devizát a magyar polgárok sohasem vettek volna fel, hiszen NINCS deviza jövedelmük) de a magyar Kúria és a Magyar Bankszövetség szerint ezek CHF kölcsönök.
A magyarországi feljelentéseim szerint olyan – svájci Frank, Euró, japán Yen – összefoglalóan DEVIZA ALAPÚ kölcsönöket nyújtottak magyar polgárok százezrei számára, amelyek mögül az első pillanatban kivették a devizát, ezzel becsapták az embereket és a magyar államot is.
A sok milliárd CHF - kölcsön mögött, a valóságban sohasem volt teljes CHF fedezet, mert MINDEN egyes SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSEKOR forintért, jogalap nélküli kereskedelmi ügyletben, devizavételként a hitel TELJES CHF összegét AZONNAL VISSZAVÁSÁROLTÁK!
A csaló magyarországi banktisztviselők az illegális és gyors meggazdagodásukért (mivel a kiemelkedően magas szintre felhozott hitelforgalom után sok millió eurós bónuszban részesültek!) 100.000 CHF rendelkezésre állása esetén havonta akár 10.000.000 CHF ALAPÚ – valójában színtisztán forinthitelt – is kiadhattak a magyar adósoknak, hiszen EGYETLEN magyar CHF alapú hitelt kapó adós SEM LÁTOTT SOHASEM A CHF-ből!
Csalás, és a nemzetközi bankvilág megtévesztése az az állítás, hogy Magyarországon nagy tömegű CHF hitel van!
Mellékelem az Európai Központi Bank elnökségének, az Euro fedezetlen kibocsátása tárgyában írt feljelentésemet is, melyben őket is felkérem a magyar csalók bűncselekményének kivizsgálására.
Álláspontom szerint ugyanis, ha az európai illetőleg amerikai tulajdonú magyarországi bankok által, a magyar tartalékráta jogszabály szerint 2-5% tartalék Magyar Nemzeti Banki elhelyezése fedezetet jelenthet a mintegy 40 milliárd CHF (6-7 ezer milliárd Ft) nagyságrendű svájci fizetőeszköz 5-25 éves futamidejű kihelyezésére, az súlyosan veszélyezteti Svájc pénzügyi szuverenitását.
Álláspontom szerint ugyanis, idegen fizetőeszközt még számlapénz-követelés formájában sem bocsáthat ki a svájci nemzeti bank engedélye nélkül egyetlen más bank sem!
Álláspontom szerint szükséges annak a vizsgálata is, hogy a fedezetlen CHF alapú bedőlt hitelekre, vettek-e fel hitelgarancia alapoktól vagy viszont-biztosítóktól valós CHF pénzeszközt a csaló magyarországi bankvezetők.
Felmerült bennem a kérdés: svájci polgárként, én mit szólnék hozzá, ha idegenek, a rendelkezésükre álló 10 valóságos CHF-ből (5%) a tudtunk nélkül 200 CHF-et (100%) „csinálna”?? Én biztosan üldözném a pénzhamisítót!
Nagykövet úr!
Állításaimat Önnek, a svájci ügyészségnek, vagy bármely bankszakembernek, a rendelkezésemre álló dokumentumokkal bizonyítani tudom.
Ezek a csaló magyarországi bankvezetők az anyabankok bónuszaiból és jutalmaiból olyan milliárdosakká lettek, akik igen nagy politikai hatalmat képviselnek.
Bizonyítani tudom bármely bíróság előtt a magyar jogszabályok szerinti csalás, és más bűncselekmények tényét: ha arra felkérnek, hogy egy svájci bíróság előtt tegyek ennek megfelelően nyilatkozatot, vagy bizonyítsam az állításaimat, ezt készséggel megteszem!
Hogy a magyar helyi sajátosságokat értelmezni tudják, kérem elemezzék az egyik legjelentősebb, független, pénzügyi területen jártas magyar jogász összefoglalóját.
http://www.youtube.com/watch?v=jU48CI2_auE
Ezek a csaló magyarországi bankvezetők szétverik az emberekben a bankokkal szemben fennálló BIZALMAT és tiszteletet!
Külön felháborító, hogy ezek a csalók szerencsejátékot játszanak a betétesek – az érintett svájci és európai polgárok – vagyonával is!
Sajnos, a Magyar Bankszövetség nevezetű bűnszervezet (kartell/maffia szervezet) és a csaló magyarországi bankvezetők tevékenységéről a kormány nem hajlandó a DAC csoport szakértőivel tárgyalni, nem hajlandók tájékoztatni a nemzetközi anyabankokat és közvéleményt, miközben a magyar bankármaffia lejáratókampányt folytat a károsultak ellen.
A magyar ügyészség súlyos szakmaiatlansággal, korrupcióval és bűnpártolással terhes – kénytelen voltam ezért a legfőbb ügyészt és tucatnyi más ügyészt is feljelenteni korrupció és bűnpártolás miatt.(mellékelem a Legfőbb Ügyész ellen tett feljelentésemet)
Minden erőmmel azon dolgozom, hogy a - itt, helyben fékezzük meg a a magyarországi bankármaffiát - magyar büntetőjogban vessünk véget ennek a tragikus és más módon kezelhetetlen állapoton.
Tekintettel arra, hogy a csalók módszeres kártétele és anyagi kifosztása az egész lakosságra kihatással van magamat is beleértve, így sajnos sem fordításra, sem nyomtatott, hivatalos formájú küldeményre, sem pedig személyes utazásra nincs anyagi lehetőségem, ezért voltam kénytelen az internetes kapcsolat formáját igénybe venni.
Megtisztelő figyelmét és szíves intézkedését ezúton köszönöm.
Őszinte tisztelettel
Menyhért Péter DAC csoport koordinátora, a büntető feljelentés készítője
DAC csoport – (Deviza Alapú Csalás áldozatai Facebook csoport)
Mellékletek:
1. sz. Melléklet. birkereset0407.pdf A legelső feljelentésem
2. sz. Melléklet összfeljel0702.pdf Az összes csalóról egységesen tett feljelentésem
3. sz. Melléklet poltfeljel1026.pdf nyomtatvány a személyes azonosító adatokkal.
4. sz. Melléklet. kúria1216.pdf A Kúriának tett tanúvallomásom
5. sz. Melléklet pkk1223.pdf A bűnözői vagyon zár alá vétele
6. sz. Melléklet közfeljel1229.pdf Mintegy 10 feljelentő személy közösségi feljelentése
7. sz. Melléklet ekb140106.pdf A fedezetlen euró kibocsátás feljelentésem
Menyhért Péter
MINDEN ALÁÍRÓNAK!
2013-12-22 14:32:18FONTOS – MINDEN ALÁÍRÓNAK!
FONTOS – MINDEN ALÁÍRÓNAK!
Kérek mindenkit, aki a feljelentést ténylegesen alá akarja írni, a következő adatokat küldje el a mail címre. Én csak azokat az adataitokat használhatom, és csak arra a célra, amire felhatalmaztok!
Nagyon fontos lenne, hogy minél több – lehetőleg az összes aláíró felhatalmazást adjon a KÖZÖSSÉGI FELJELENTLÉÉS CÉLJÁRA!
KIEMELT ÉS KATONAI ÜGYEK FŐOSZTÁLYA Dr. Sinku Pál legfőbb ügyészségi tanácsos, főosztályvezető ügyész részére
E-mail: kiemelt@mku.hu
KÖZÉRDEKVÉDELMI FŐOSZTÁLY Dr. Seereiner Imre főosztályvezető ügyész részére
E-mail: kozerdek@mku.hu
Tárgy: KÖZÖSSÉGI FELJELENTÉS bűnszervezetben elkövetett csalás és más halmazati bűncselekményekről
Alulírott, …............................, az alábbi adataim egyidejű,
a daccsoport@gmail.com címre
történő megküldése útján nyilvánítom ki az akaratomat a közösségi feljelentéshez való csatlakozásomról.
név: Az adós neve
cím: A lakcíme
bank: A finanszírozó cég neve
szerződés típusa: jelzáloghitel; autó-finanszírozás; személyi hitel; árú hitel; diákhitel stb.
szerződés értéke: A kölcsön Ft/deviza össz.
feljelentés kelte: A dátum, ha már volt
csalással okozott kárértéke: kölcsön Ft össz. fele
a daccsoport@gmail.com címre
menyus
Menyhért Péter
új feljelentési módszer
2013-12-18 16:15:21Kedves barátaim!
Sokat rágódtam a Kúria jogegységi döntésén alapuló új sablon kialakításán, és a következő elhatározásra jutottam:
Elkészítettem az egyéni feljelentések jogalapján egy olyan ÚJ, eddig még nem létező, KÖZÖSSÉGI FELJELENTÉST, amelyet szándékom szerint mindenki bátran, bármiféle jogkövetkezménytől való félelem és anyagi terhek nélkül, valamint a jövő több ezer reménybeli aláírója számára is elérhetően csatlakozhat egy egyszerű Email adatszolgáltatással.
Indulásként itt és most kérek mindenkit a következők nagyon komolyan vételére:
Olvassátok el a közfeljelentés tervezetemet, és kössetek bele minden hibájába, félreérthető szövegébe, és általatok nem érthető részébe legkésőbb vasárnap estig!
Az ismeretségi körötökben alaposan nézzétek szét jogász véleményezés, és idegen nyelvi fordítás lehetőségét keresve.
Hétfőn, miután a végleges anyag megküldésre került, fel fogom tenni, és csinálok mellé egy olyan felhívást, aminek segítségével remélhetőleg tízezer-szám lehet majd bombázni az ügyészséget! Ez reményeim szerint kiütheti majd az elhallgatás lehetőségét is, és a fősodratú médiába kerülhet a bűncselekmény ténye.
Első körben a már feljelentést tett minden barátunktól kérem, hogy amennyiben egyetért ba feljelentéssel, az az adatainak Emailben való megküldését a címemre, legkésőbb vasárnap estig! Ha ismerős feljelentő nem jut mail közelbe, segítsétek azzal, hogy elkéritek a hozzájárulását jelentő adatait, és megkülditek nekem.
A szükséges adatok:
név: A
cím: A
bank: A finanszírozó cég neve
szerződés típusa: jelzáloghitel; autófinanszírozás; személyi hitel; árúhitel; diákhitel stb.
szerződés értéke: A kölcsön Ft és deviza összege
feljelentés kelte: A
A feljelentést önállóan még be nem küldött sorstársainktól a jövőben a következő tartalmú Emailben megküldését fogjuk kérni a kiemelt@mku.hu és a kozerdek@mku.hu címekre, valamint másolatban a daccsopo@gmail.com címemre:
KIEMELT ÉS KATONAI ÜGYEK FŐOSZTÁLYA dátum
Dr. Sinku Pál legfőbb ügyészségi tanácsos, főosztályvezető ügyész
E-mail: kiemelt@mku.hu
KÖZÉRDEKVÉDELMI FŐOSZTÁLY
Dr. Seereiner Imre főosztályvezető ügyész
E-mail: kozerdek@mku.hu
Tárgy: KÖZÖSSÉGI FELJELENTÉS
Alulírott, ….név, az alábbi adataim egyidejű közlésével kinyilvánítom akaratomat a közösségi feljelentéshez való csatlakozásomról.
név: A
cím: A
bank: A finanszírozó cég neve
szerződés típusa: jelzáloghitel; autófinanszírozás; személyi hitel; árúhitel; diákhitel stb.
szerződés értéke: A kölcsön Ft és deviza összege
csalással okozott kárértéke: A kölcsön Ft összegének a fele
A DOKUMENTUMOT A DAC HONLAPON LETÖLTHETITEK!
Menyhért Péter
Sürgős, segítsetek!
2013-12-09 18:05:15Kedves barátaim!
A Kúriának 11-én tervezem beküldeni az anyagot. Segítsetek átnézni: ha találtok hibát, tévedést, a petermenyhert@gmail.com címemre küldjétek!
A segítséget előre is köszönöm. menyus
Dr Darák Péter Elnök úrnak Budapest, 2013. december 11.
Dr. Kónya István Elnökhelyettes úrnak
Dr. Wellmann György Polgári Kollégium vezető úrnak
Dr. Erőss Mónika Főtitkár asszonynak
Somogyi Magdolna Elnöki Titkárság vezető asszonynak
Józan Magda Sajtótitkárság vezető asszonynak
Dr. Kalas Tibor Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium vezető úrnak
Dr. Tálné dr. Molnár Erika Közig és Mügyi Koll vez-helyettes asszonynak
Dr. Madarász Gabriella Közig és Mügyi Koll szóvivő asszonynak
Dr. Török Judit Polgári Kollégium vezető-helyettes asszonynak
Dr. Banicz Erika Viktória Polgári Kollégium szóvivő asszonynak
Dr. Höltzl Lipót úrnak a Kúria Nemz Kapcs és Európai Jogi Iroda vezetőjének
Kúria, Budapest
E-mail: Elnok@kuria.birosag.hu KonyaI@kuria.birosag.hu ErossMonika@kuria.birosag.hu SomogyiM@kuria.birosag.hu JozanM@kuria.birosag.hu KonyaI@kuria.birosag.hu Kalas@kuria.birosag.hu TalneME@kuria.birosag.hu MadaraszG@kuria.birosag.hu WellmannGy@kuria.birosag.hu TorokJ@kuria.birosag.hu BaniczE@kuria.birosag.hu International@kuria.birosag.hu
Tárgy: Tanú vallomás és segítség kérés
Tisztelt Elnök Úr, tisztelt legfőbb bírói testület!
Alulírott Menyhért Péter, adófizető magyar polgárként, közvetlenül érintett – károsult – TANÚKÉNT fordulok Önökhöz meghallgatásért és segítségért, e speciális jogi konfliktusban.
Elnézésüket kérem, ha érzelmeim esetleg elragadnak, és hosszabb leszek a logikusan elvárhatónál, de én nem vagyok jogász, csak egy, az igazáért, alapvető emberi jogáért, és alkotmányos kötelezettségéért küzdő jelentéktelen kisember.
2013 februárja óta foglalkozom csak e kérdéssel, amikor rá kellett jönnöm. A bank nem vesz emberszámba, s a nagy hírveréssel meghirdetett segítségük csak átverés.
Nincs szép hangzatos múltam; nem képviselek jó nevű szervezeteket és ember-tömegeket sem, csupán a minden érintett károsultban megjelenő igazság vágyat. Az elmúlt időszakban, e kérdésben megtanultam mindent, amit elérni képes voltam. Véleményemet, érveimet eljuttattam mindenkihez, aki az álláspontom szerint érintett lehetett az ügyben, így reményeim szerint Önök is megkapták a június 24,25, július 4, 7, 18, 20, 25, augusztus 22, 29, szeptember 9, 12, 13, 14, 15, október 4, november 1, és 10. napokon megküldött dokumentumaimat.
Meggyőződtem arról, hogy ez a probléma EGYETLEN ÜGYBEN a bűncselekmények halmaza. Mivel még egyik feljelentésben sem kaptam jogerős elutasító határozatot a közvádlótól, ebben még a harcom folytatódik. Ha egyszer végre egyenrangú leszek az igazságszolgáltatás rendszerében Csányi Sándorral, és a többi érintett/érinthetetlen milliárdos bankvezérrel, és az ügyészség majd a törvényes kötelezettségét fogja ellátni, a korrupt bűnpártolás helyett, akkor ismét eljutok majd Önökhöz, de akkor érdemben már más szerepben.
Az elmúlt időszakban a DAC csoportban (Deviza Alapú Csalás Károsultjai Facebook csoport) együttműködő, egymással folyamatosan kapcsolatot tartó, az információkat megosztó, és egymást segítő polgárok közösségében minden elképzelhető információhoz hozzájutottunk.
A tények feldolgozása és elemzése vezetett a július 2-án a Legfőbb ügyésznek megküldött feljelentésemig.
Érdekes módon, a közvádló ez ügyben még nem volt képes eljutni addig a pontig, hogy a büntetőjogi felelősségem tudatában, konkrét személyek és egy önálló jogi személy elleni, mintegy 3 ezer milliárd Ft adósi, és legkevesebb 600 milliárd Ft adóhiányt, a magyar államot megkárosítását eredményező ügyben eljusson a nyomozás megkezdéséig, vagy annak határozatban történő elutasításáig.
Tudom, hogy ostobán hat a felmerülő kétely, de megkérdezem: van még jogállam Magyarországon? Normális az, hogy a közpénzekből ennyi büntetlenül ellopható, miközben az állam képviselője még vizsgálni sem akarja a kérdést?
A DAC csoportban elkészítettem egy olyan feljelentés sablont, amit bármely devizás károsult bátran, a hamis vád gyanúja nélkül megtehet. A sok egyéni feljelentés egy részében azonban az ügyészségek némi postai utaztatás után (csak ne nekem kelljen elutasítanom! jelleggel) megállapították az adósok és az állam meglopása nem bűncselekmény, illetve még a gyanú is hiányzik. (Érdekes kérdés a gyanú elutasítása, mert az olyan körülményekre utal, ami szintén országosan és bankonként is egységes, általános: meggyőződésem szerint a pénzügyi szolgáltatók nem vezetnek naprakész kölcsön-folyószámlákat. Ez az oka, hogy a károsultak egyike sem (soha, senki!) kapott még a felmondott hitele mellé korrekt, áttekinthető és részletes végelszámolást, pedig hihetetlenül sok DEVIZÁT fizettetnek ki velük, az adminisztratív munkájukért.)
Mivel ezek az elutasítások korrupt-megfélemlített-bűnpártoló, vagy dislexiás-alkalmatlan ügyészi munkát takartak, ezért az elutasító ügyészeket személyükben jelentettem fel, és kértem a NAV-ot is az anyagi érintettségük vizsgálatára. Az eredmény: ma már az ügyészségek hallgatnak, nem utasítják el a feljelentéseket. Csendben nem csinálnak semmit. Ismételten ki kell emelnem: a deviza alapú hitelezés EGY ÜGY, nem pedig 1,5 millió szerződéses jogvita.
A következőkben szeretnék tanú lenni az Önök által felvetett jogegységi kérdésekben, hogy érintetti, személyes segítséget nyújtsak Önöknek, a valóság tényeinek pontosabb megítéléséhez.
1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma (a deviza alapú kölcsön deviza kölcsön vagy forint kölcsön-e)?
Lássuk, mi a szerződésem (illetve az általam megismert sok száz szerződés) tartalma. Én 1 millió Ft hitelt kértem a banktól. Ők a kérelmet a következő közel másfél hét alatt elbírálták, és az eredményt közölték velem. Az OTP megállapította, hogy egymillió Ft-ot nem adnak, mert nem vagyok arra hitelképes, de felajánlottak 850 ezer forintot, de csak és kizárólag deviza alapon. Azt mondták, hogy a chf árfolyama az árfolyam jogi szabályozása miatt 15 %-kal változhat, és ezért a törlesztő részletem nyilvánvalóan nőni fog. Én ezt – más lehetőségem nem lévén – tudomásul vettem, és a döntésemre rendelkezésre álló 10-15 percben aláírtam a papírokat. Két lehetséges döntés közül választhattam: felveszem a szükséges hitelt, vagy nem. Mivel a banki bizalmam töretlen volt, a felvételt választottam, és aláírtam mindazokat a papír hegyeket, amiket az orrom alá toltak. Meg kell azt is jegyeznem, hogy a szerződésben szereplő banki szabályzatokat soha, senki nem mutatta meg nekem. Információim szerint egyetlen pénzügyi szolgáltatónál sem létezett ezen szabályzatok olyan változata, amelyben a konkrét kölcsönszerződésre vonatkozó néhány sort kiemelték volna a 20-40 oldalas banki szövegekben!
Most, utólag felmerül a kérdés: vajon, matematikailag lehettem-e alkalmas egy az elutasítottnál 15%-kal alacsonyabb kölcsönre, ha a bank által 2004 óta bizonyíthatóan látott, éves 15% növekedés volt prognosztizálható? Közgazdász-statisztikus tanulmányaim alapján már a második évtől hitelképtelen voltam, s a kölcsönöm bedőlése már a futamidő harmadik negyedére a bank részére tervezhető volt.
A mindenhol egyértelmű, és kizárólagosan forint kölcsönömet sohasem tekinthettem devizakölcsönnek, mert forintot kaptam, és forintban voltam visszafizetésre kötelezett. A „deviza alapú” megjelölés mindenhol és egyértelműen azt mondta ki: az csupán a banki nyilvántartásban szerepel, a bank olcsó forrás-szerzése miatt. Én szerződő félként sohasem vettem volna fel devizakölcsönt, mert a jövedelmem kizárólag forintban volt, és az élettapasztalatom (az elmúlt rendszerben az ember nem vásárolhatott szabadon devizát!) sem állt rá még a megvásárolható devizára. A pénztárcám szempontjából nézve a kérdést, ha az OTP felajánlotta volna, hogy forinthitelként ad kölcsönt, az ésszerű döntés csakis a költségmegtakarítás elve alapján állt volna!
A deviza alapú hitelezés a valóságban tehát minden szempontból forintkölcsön volt: a bank forint eszközt bocsátott az én rendelkezésemre, s a törlesztést szintén forint eszközben kellett teljesítenem. Az ügyletben szereplő pénz számviteli értelemben is csak és kizárólag eszköz oldali tételnek minősíthető; a bank deviza forrása irreleváns a kölcsönt felvevő szempontjából. A forrás a bank belügye; az üzletpolitikájának eleme csupán.
A bank a szerződés aláírásával, a kölcsön folyósításával egyidejűleg megvásárolja piaci áron az adós teljes deviza mennyiségét, tehát a kölcsönben a teljes futamidő alatt nincs már deviza, csak forint. Ebből logikusan származik, hogy valótlan bankszövetség állítása a deviza alapú szerződések forintosításának veszélyeiről.
Válaszom az első kérdésre: minden deviza alapú jogügylet csak és kizárólag forint kölcsönnek, forint ügyletnek tekinthető.
2. A deviza alapú kölcsön konstrukciója alapján megkötött szerződések érvényes vagy érvénytelen szerződések-e (vagyis ütköznek-e jogszabályba, nyilvánvalóan jó erkölcsbe, tisztességtelen szerződések-e, uzsorás szerződések-e, illetve szenvednek-e akarati hibában, vagyis színleltek-e, illetve megtévesztés, tévedés folytán kötött szerződéseke)?
Kezdjük a szerződésem akarat-egységénél. A banktól forintot kértem; a bank forintot adott, és nekem forint visszafizetési kötelezettségem volt. Akarategység tehát csak és kizárólag a forint vonatkozásában állhatott fenn, mivel a szerződés lényegét az adminisztratív eljárás (nyilvántartás) nem befolyásolhatja. A nyilvántartás az átszámítási műveletet indokolja ugyan, de nem a bank által használt tartalommal. Az átszámítás történhet transzfer vagy konverziós művelettel. A transzferálás egyszerű matematikai művelet: az adott értéket adott árfolyamon, a másik értékre szorozza fel. A konvertálás egy önálló pénzügyi szolgáltatás, önálló szolgáltatási díjjal. Ennek törvényszerűen feltételei és kötelezettségei is vannak, amelyek a kölcsönszerződés kereteibe ésszerűen, véletlenül, gondatlanul, hátsó szándék nélkül nem építhetők be. Ez a művelet a tudatos megtévesztés esete, amely büntetőjogi tényállást valósít meg.
Ha a bank azt állítja, hogy ő devizakölcsönt adott, akkor a szerződés nem is jöhetett létre. Nekem deviza számlát nem nyitott a bank; én devizát sem az átvételt aláírásommal igazolva, sem az én számlámra törőné átutalással nem láttam, s ha lett is volna valahol deviza, annak az átváltási önálló pénzügyi szolgáltatására megbízást senkinek sem adtam. Ha a szerződés formai tartalmát tekintem kiindulási pontnak, akkor kölcsönt egyáltalán nem kaptam a banktól, hiszen a szerződés szerinti deviza mennyiséget nem kaptam szabad rendelkezésű tulajdonomba. A szerződésben szereplő a 850 ezer forint, azonban az csupán a tőlem megvásárolt chf ellenértékeként került hozzám.
A magyar jogban létezik forinthitel és kölcsön, vagy devizahitel és kölcsön. A deviza alapú hitel egy „MINTHA” deviza „hibrid” szerződés, melyre a banknak tuladonképpen nincsen érvényes engedélye sem.
Sem az adósnak, sem a banknak erre a hibridre nem lehetett, és nem is volt egybehangzó, és egyező akaratnyilvánítása, mert az adós, a kötelem valós jellegéről, és annak valódi kockázatáról, még formálisan sem tudhatott, mivel a bank szándékai előtte végig rejtve, a szerződésen kívüliek voltak. A bank az adóst, már a hibrid szerződés megkötésekor azonnal megtévesztette, és a mai napi folyamatosan tévedésben tartja. Ezzel már okozott károkat, de a jövőben is folyamatosan károkat fog okozni.
A „devizahitel-szerződés” nem csupán érvénytelen, de létre sem jött szerződés. Nézzük milyen okokat találunk még a létre nem jött polgári szerződésre?
LÉTRE NEM JÖTT DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK A Bankszövetség, mint bűnszervezet, tudatosan, irányított „hanyagsággal” készítette a csalást palástoló kölcsönszerződéseket. Már világos, hogy a szerződés blanketták tucatnyi olyan semmisségi okban szenvednek, amelyek bíróságon is érvényesíthetők. A semmisséget azonban megelőzi, a deviza alapú kölcsönszerződések létre nem jöttének jogi ténye. Lássuk a releváns jogszabályokat. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) Ptk. 205. § (1) kimondja: „A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre.” majd meghatározza: a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges, valamint rendelkezik arról is, hogy a létrehozni kívánt szerződés lényeges, vagy a felek által lényegesnek minősített kérdéseiben szükséges megállapodniuk ahhoz, hogy a szerződés létrejöjjön.
A Hpt. 210.§ (2) bekezdése rendelkezik a szerződés kötelező tartalmi elemeiről is. Egy közjogian magánjogi norma rögzíti a pénzügyi szolgáltatási szerződések kötelező tartalmi elemeit. A deviza alapú ügyletek esetében általam észrevett árfolyam-különbözet, árfolyamnyereség és az ebből adódó %-os költségek eltérése kérdéséből az következik, hogy a szerződés létre nem jötte tényszerűen megállapítható.
A közjog által előírt, ezért kötelező lényeges szerződési feltételek közé tartozik az árfolyam-különbözet, az árfolyamnyereség és az ebből adódó %-os költségek eltérése mint egyéb költség tekintetében a felek között megállapodás nem is jöhetett létre, mert ebben a kötelező költség elemben történő megállapodás a szerződésből teljes mértékben hiányzik.
Álláspontom szerint, részletesebben kell vizsgálnunk ezeket a szerződésen kívüli, a szerződésekben nem is tárgyalt norma sértéseket.
Az árfolyam-különbözet kétféleképpen is értelmezhető. Az első a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, adott értékelési időszakon belül. Ez vizsgálható egy elméleti %-os mértékben meghatározott kockázati költségelemkínt is, mely a külföldi deviza és a forint egymáshoz való viszonyát tükröző, meghatározóan jegybanki alapérték és a deviza műveletekben használatos korrekciós számviteli tényező, mely nem jár törvényszerűen pénzeszköz mozgással (pl. transzformációs típusú átszámításnál; könyvelésben). A másik vizsgálatban a tárgyhavi árfolyam különbözet valós pénzeszköz érték (a konverziós átszámításról – mivel az egyértelműen bevétel/jövedelem, a szolgáltató számlát, vagy ahhoz hasonló adóügyi bizonylatot kell hogy kiállítson), amely valójában konverziós díjat, mint a különleges pénzügyi szolgáltatási árat, ellenértéket takar. Ez meghatározóan a bank saját pénzügyi politikájától függ.
Az árfolyam-különbözet másik értelmében a két eltérő időszakban vizsgált vételi-vételi, illetőleg eladási-eladási árfolyamok közötti különbség értékéről beszélünk. Valójában az „árfolyamkockázat” kifejezést ezt az értelmezést jeleníti meg.
A deviza alapú hiteleknél a tájékoztatás, és a szerződés formai megjelenése (meghatározóan az önálló pénzügyi tevékenység megrendeléséről szóló bizonylat vagy megbízási dokumentum hiánya) egyaránt devizában való nyilvántartásról szól, azaz matematikai átszámítást, transzformációs árfolyam-különbözet értelmezést indokolna.
Ezzel szemben a valóságban a bankok az adóstól annak felkérése, megbízása nélkül, az elvont árfolyam különbözettel kárt okoznak, és e tényre semmilyen módon nem is utalnak. Nem adnak róla számlát; nem szerepeltetik önálló – látható tételként az elszámolásaikban és az elmúlt években ezt a Thm-ben benne levő „valami”-ként rejtegették az adós elől. Számításaim szerint ezzel a tétellel a teljes kölcsön összegre vetítve, mintegy 1-3 %-kal károsították meg az adóst – és a számlaadás nélküli bevétel kapcsán az államot is egyben.
A legdurvább károkozó tétel az egyenleghamisításból eredeztethető, nagyságrendje a teljes kölcsön összegre vetítve, mintegy 40-55 %-kos kárt okoz az adósnak – és a számlaadás nélküli bevétel kapcsán az államnak is.
Ez a világon egyedülálló, hungarikumnak tekinthető illegális tétel a polgári jog keretein belül nem értelmezhető, sohasem kerülhet elő, mert sem a szerződésekben, sem a bankok szabályzataiban erről nem esik szó. Lényege: a bankok az időszaki egyenlegek számításánál úgy tesznek, „mintha deviza” elszámolás lenne – és ezt mindig (még ma is!) így kommunikálják a világ, többek között saját bankjuk és az európai bank felé is devizahitelről beszélnek.
Miről is van szó?
A valós pénzeszköz a forint, amelyet mindig az aktuális deviza árfolyammal számolnak át a devizás nyilvántartásukhoz. Ezt a számítást minden értékelési időszak nyitóegyenlegénél „elfelejtik” megcsinálni! Az értékelési időszak nyitóegyenlege tehát hibás, mert az az előző időszak árfolyamszorzója alapján számított érték! Ez nehezen vehető észre, mert a nominális deviza egyenleg így változatlan marad, ami a hétköznapi életben alapkövetelmény. Mivel azonban az átszámítás alapja minden esetben a forint, egy előző havi nominális deviza egyenleg-összeg csak és kizárólag az árfolyam állandósága mellett lehet változatlan! Ha az árfolyam szorzó nő, akkor a nominális deviza egyenlegnek csökkennie kell Mellékelek két valós kölcsönelszámolást (az én személyi kölcsönöm, és Bán Károly újságíró barátunk autófinanszírozó kölcsönének esetét).
Egyszerűen megállapítható tehát a csalás ez irányú károkozásának tényállása minden egyes esetben, ahol a deviza egyenlegek nominális értékét változatlan nominális értéken görgetik tovább, mert az árfolyam állandóan, minden értékelési ciklusban változott!
Válaszom a második kérdésre: minden deviza alapú jogügylet létre nem jött polgári jogi szerződésnek tekinthető.
Ezek a szerződések a megtévesztő, tévedésben tartó károkozásuk, színlelt, és jogszabályba ütköző jellege miatt csak és kizárólag bűncselekmény következményeként kerülhettek aláírásra, így semmis és érvénytelen szerződések.
3. A pénzügyi intézményt milyen jellegű tájékoztatási kötelezettség terhelte a szerződés megkötésekor, annak esetleges elmulasztása milyen jogkövetkezménnyel jár?
A késés felvetése esetünkben, mivel búnszervezetben együttműködő csalók lopták el az adósok vagyonát, érdekes ugyan, e felesleges, hiszen a csaló hazugsággal és elhallgatással együtt, komplex módon foglalkozik. Egyértelműen, és igen nagy mértékben része, strukturális szerepe van a Magyar Bankszövetség nevezetű ál-társadalmi szervezet munkájának. Ez a kartell szervezetként is funkcionáló, kizárólagosan és egyoldalúan bank menedzsmenti érdekeket szolgáló bűnszervezet tette lehetővé a megfelelő és a szervezetek között egyeztetett adminisztratív feltételek alkalmazását; a jogalkotásban meghatározó részvételükkel a rendezetlen jogi környezet fenntartását, és a nyilvánvalóan tömegesen érkező panaszok kivédését.
Jogkövetkezményeket a Btk létező joghelyei ellenére nem látok, mert a közvádló szerepét alkotmányellenesen és jogsértő módon szabotáló ügyészségi magatartás a jogérvényesítést megakadályozza.
4. Milyen jogi lehetőségei vannak a bíróságoknak arra, hogy a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik szerződő fél lényeges jogos érdekét sértő hatását orvosolják?
A büntetőbíróság egyetlen bűnperben rendezni tudná ezt a társadalmat romboló konfliktus helyzetet. Lásd a mellékelt pótmagánvádas indítványom első olvasatban elkészített változatát.
5. Amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződések bármely okból érvénytelenek, az érvénytelenség törvényi jogkövetkezményei (érvényessé nyilvánítás, eredeti állapot helyreállítása, hatályossá nyilvánítás) közül a bíróság bármelyiket alkalmazhatja-e, illetve melyik jogkövetkezményt mikor indokolt alkalmaznia?
A büntetőbíróság kizárólagos joga a csalással készült szerződések megsemmisítése, a kártalanítási eljárás lefolytatása.
Álláspontom szerint a polgári jog tudatos megtévesztésen alapuló, különösen nagy értékű károkat okozó szerződéseket nem nyilváníthat érvényessé, nem állíthatja helyre az eredeti állapotot, és nem nyilváníthat hatályossá bűncselekményen alapuló jognyilatkozatot.
6. Az egyes lehetséges érvénytelenségi okok az egész szerződés érvénytelenségét, avagy részleges érvénytelenséget (az adott szerződési feltétel érvénytelenségét) eredményezik-e? Hogyan vonhatók le a részleges érvénytelenség jogkövetkezményei?
Álláspontom szerint a létre nem jött, bűncselekményt megvalósító dokumentumok csak teljes egészükben semmisek és érvénytelenek.
7. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel mikor felel meg az átláthatóság követelményeinek (csak akkor, ha az adós fogyasztó maga is ki tudja számolni, hogy a kamat, a költség és a díj milyen arányú emelését tették lehetővé az időközben bekövetkezett változások, avagy elégséges, ha maga az oklista átlátható és az egyoldalú szerződésmódosítások körében vizsgálható, hogy a módosításra a ténylegesség, az arányosság és szimmetria elvénekbetartásával került-e sor)?
A bankok tisztességtelen szerződési magatartásának megállapítása szükséges és meghatározó fontosságú lenne.
Ugyanilyen meghatározó fontossággal bírna a Magyar Bankszövetség fedőnevű bűnszervezet azonnali felszámolása után, a magyar pénzügyi jogalkotás rendbetétele.
Elnök úr!
Kérem, hogy büntetőjogi felelősségem teljes tudatában tett tanúvallomásomat
Tisztelettel
Menyhért Péter
Kapják:
a Kúria és a a törvényszékek vezetői
az Országgyűlés valamennyi vezető tisztségviselője, politikai pártok,
a Legfőbb Ügyészség és a megyei főügyészek
a NAV vezetői
a közjegyzői és a végrehajtói kamara
a Média szereplői
a Deviza Alapú Csalás Áldozatai /DAC/ csoport tagjai
a „Petíció a deviza alapú csalás ellen” több mint háromezer aláírója
a banki hitel károsultak szervezetei
Menyhért Péter
Már csak néhány nap van a józan ész lehetséges győzelméig
2013-10-29 10:57:39Kövér László Házelnök Úrnak 2013 október 28.
valamint minden országgyűlési képviselőnek
PETÍCIÓ II./ Nyílt levél folytatás
Deviza Alapú Csalás - Magyarország 9/11 -e!
Házelnök Úr!
Alulírott Menyhért Péter, adófizető magyar állampolgár, szeptember 11-én kelt Petíciómban már megkerestem Önt és a megválasztott országgyűlési képviselőinket – sajnos erdménytelenül. Utoljára, ismét felszólítom Önt, mint az én érdekeimet védeni hivatott, választott tisztségviselőt, hogy a mai ülésnapon ismertesse az országunknak a legnagyobb kárt okozó, fehérgalléros bűnözők által évek során folyamatosan elkövetett gazdasági-terrorcselekményéről, a büntetőjogi felelősségemnek teljes tudatában vállalt, és megfogalmazott álláspontomat.
-
A magyar országgyűlés ORSZÁGGYŰLÉSI HATÁROZATTAL azonnal ÁLLÍTTASSON LE minden olyan jogügyletet (bírósági végrehajtást; elkobzást; lefoglalást; zár alá vételt, letiltást, stb.), amely a bizonyíthatóan CSALÁS és más BŰNCSELEKMÉNYEK által létrehozott DEVIZA ALAPÚ JOGÜGYLETEKEN alapul, függetlenül attól, hogy milyen szervezet, természetes vagy jogi személy az eljárást kezdeményező fél.
-
A magyar országgyűlés ORSZÁGGYŰLÉSI HATÁROZATTAL azonnal SZÓLÍTSA FEL A KORMÁNYT a büntetőfeljelentést képviselő – közvetlenül érintett - DAC csoport – civil szakértői küldöttség tárgyalási-cselekvési tervének megvitatására.
-
A magyar országgyűlés VÁLASSZON olyan Legfőbb ügyészt, és NAV Elnököt, akik a független magyar bíróság és a társadalom nyilvánossága előtt el mernek számoltatni minden deviza alapú jogügyletben érintett pénzügyi szolgáltatót, ahol az bizonyíthatóan megkárosította a magyar államot és az adóst A magyar hatóságok a törvényes kötelességüknek eleget téve vizsgáljanak át MINDEN EGYES DEVIZA ALAPÚ JOGÜGYLETET. A pénzügyi szolgáltató a költségvetési csalását, valamint a többi hivatkozott bűncselekmény elkövetését, a bírósági eljárás előtt csak abban az esetben kérdőjelezhetik meg, ahol az adós törlesztése arányában a tartozás egyenlege arányosan CSÖKKEN, ahol a kölcsönszerződés mellett az adóssal devizaváltás pénzügyi szolgáltatás nyújtására feljogosító szerződés rendelkezésre áll, és ahol a kibocsátott elszámoló bizonylatokon/számlákon az árfolyamkülönbség vagy konverziós díj önálló költségként szerepel.
-
A magyar országgyűlés azonnal gondoskodjon az érintett felelős személyek és pénzügyi szolgáltatók vagyonának zárolásáról a büntetőeljárások befejezéséig.
-
A magyar országgyűlés azonnal gondoskodjon az érintett bankok anyabankjainak, tulajdonosi körének megfelelő tájékoztatásáról, a tárgyalások megkezdéséről.
-
A magyar országgyűlés ne akarjon új jogszabályokat alkotni, hanem TARTASSA BE AZ ÉRVÉNYES MAGYAR TÖRVÉNYEKET! Minket ne akarjanak „MEGMENTENI”, mert mi az IGAZSÁGOT KÖVETELJÜK!
NINCS TOVÁBB: ajánlatunk csak és kizárólag november elsejéig él.
A kormány megtette az első lépést – fejezze is be TISZTESSÉGGEL.
A DAC csoport egyetlen megoldási terve sok hete már az asztalukon van
Tisztelt Országgyűlés
Önök komolyan júdáspénzre váltják a becsületüket?
Fontosabb Önöknek néhány csaló banktisztviselő pénze, mint kétmillió magyar polgár élete? Fél éve már, hogy minden parlamenti tisztségviselő, minden párt, és közvgetlenül sok tucatnyi képviselő kapja meg rendszeresen az évezred csalásának bizonyítékait. Meddig dughatják a fejüket homokba, meddig tehenek úgy, mintha nem tudnának semmiről?
Mit ér a magyar képviseleti demokrácia, ha a pökhendi magyar képviselők arrogáns módon meg sem akarják hallgatni „Tiborc panaszát”?
Miért kényszerítenek arra egy csóró magyar kisembert, hogy saját HAZÁJÁT jelentse fel „idegenben” csak azért, hogy milliónyi magyar sorstársának igazságot szolgáltassanak?
Ide illik a fanyar humorú történetecske, mely Önökre igazítva így szól:
„A világ rádióiban bemondták, hogy az emberek szégyelljék magukat.
A földön minden ember elszégyellte magát.
A magyar országgyűlés összes képviselője ellenben kikapcsolta a rádiót.”
Tudják, sohasem gondoltam volna, hogy létrejön a nagy magyar KORRUPT-KOALÍCIÓ!
Bárki mondhatta volna sosem hittem volna el, hogy Orbán, Áder, Semjén, Lázár, Rogán, Vona, Schiffer, Mesterházi, Bajnai, Gyurcsány és Kuncze egy platformra kerül a teljes egyetértés alapján!
Gyurcsány nyilvánosan lerántotta a leplet az mszp „fekete” pénzeiről.
Jogosan merül fel ezért a kérdés: a büntetőeljárás megindítását, sőt, már a velünk való párbeszédet is nem az akadályozza meg, hogy a fidesz IS a gyilkos-csaló bankároktól kapja a fekete párt-pénzeket?
Miért akarnak arra kényszeríteni, jelentsem fel a HAZÁMAT - a fidesz vezetőit is az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)-nál és az Európa Tanács korrupcióellenes csoportja (GRECO)-nál emberiesség elleni bűntett, bűnpártolás és korrupció miatt?
Tisztelettel
Menyhért Péter csepeli polgár, előterjesztő
Kapják:
a Kormány tagjai, az Országgyűlés vezető tisztségviselői, a politikai pártok,
a Legfőbb Ügyészség és a megyei főügyészek, a NAV vezetői
a Kúria és a a törvényszékek vezetői
a közjegyzői és a végrehajtói kamara
a Média szereplői, a banki hitel károsultak szervezetei
a Deviza Alapú Csalás Áldozatai /DAC/ csoport /a Radikális Bankellens csoport
a „Petíció a deviza alapú csalás ellen” több mint háromezernégyszáz aláírója
Menyhért Péter
Elég volt az ügyészség packázásából!
2013-10-28 12:09:14BELSŐ ELLENŐRZÉSI ÖNÁLLÓ OSZTÁLY Budapest, 2013. október 26.
Dr. Papp Tibor osztályvezető
KIEMELT ÉS KATONAI ÜGYEK FŐOSZTÁLYA
Dr. Sinku Pál legfőbb ügyészségi tanácsos, főosztályvezető ügyész
KÖZÉRDEKVÉDELMI FŐOSZTÁLY
Dr. Seereiner Imre főosztályvezető ügyész
Tárgy: Feljelentés a Legfőbb Ügyész, valamint további ügyészek ellen
Tisztelt Ügyész Úrak!
Sajnálom, de az április óta általam, és a Deviza Alapú Csalás Áldozatai Csoport tagjai által megküldött feljelentések hányattatását, valamint az ügyészségek elkerülő magatartását figyelembe véve, a következő új feljelentéseimet kénytelen vagyok ezúton megtenni:
Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, erkölcsi és anyagi érdekeim feljelentést teszek dr Polt Péter legfőbb ügyész ellen (az ügyem összes iratának megküldésével az Europolnak; az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF), és az Európa Tanács korrupcióellenes csoportjának (GRECO) is) korrupció gyanúja, bűnpártolás gyanúja, kötelezettségszegés és szakmaiatlanság, valamint hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja miatt.
A legfőbb ügyész érdemi vizsgálat nélkül, mellébeszéléssel és jogtalan hivatkozással akadályozza a vizsgálatok indítását, ezzel tudatosan elvonja a független magyar bíróságok döntési jogkörét; tevékenységével jelentős kárt okoz a magyar költségvetés mellett az adósoknak is.
Felháborító számomra, hogy a legfőbb ügyész úgy tesz, mintha egy szerződéses panaszt tettem volna, amikor a nála július 2-án tett feljelentésemből egyértelműen tudnia kell: a 3 kiemelt, csaló károkozás következtében súlyos anyagi hátrányba kerül az adós, és a számla nélkülisége folytán a magyar költségvetés is. Ezek a rejtetten elkövetett, minden esetben pontosan kiszámítható károkozások egyike sem vezethető le a szerződések aláírt szövegéből, de a bankok szabályzataiból sem.
Polt Péter meggyalázta az ÜGYÉSZSÉG „szentségét”: a tisztességért, a jogért és igazságért való bátor kiállásból a korrupt, lélektelen maffia-ügyvédje szerepét osztja ki az általa vezetett szervezetnek.
A Polt Péter vezetése alatti ügyészség szándékosan „felment” bűnösöket, amikor már a vizsgálat elkezdését is megakadályozza, s azzal utasít el, hogy a feljelentés tárgya „nem bűncselekmény”, vagy amikor a Büntető törvénykönyv írott szabályaitól, és íratlan szellemiségétől eltekint.
A vádpontjaim, alátámasztására néhány konkrét eset:
-
Dr. Füzesi Mónika a XX., XXI. és XXIII. kerületi vezető ügyész a B.XXI. 4997/201/2-III. számú határozatában az általam a Btk. 196.§1 (1.) ütköző, Tartás elmulasztása címen kezdeményezett bűnügyben, egyoldalú valótlan/hazug rendőri állítás tudatos (a panaszom ellenére történt) elfogadása miatt, a bűncselekmény teljes körű, valóságos felderítését megakadályozta, és ezzel gyermekemnek és nekem mintegy egymillió Ft-os közvetlen anyagi kárt, valamint még meg nem határozott mértékű nem vagyoni kárt okozott. (Dr. Füzesi M. ellen: bűnpártolás, hivatali hatalommal visszaélés, szakmaiatlanság vagy korrupció vélelmezhető, ezért feljelentést teszek) Kérem ezen ügy jogszerű kivizsgálását is, a mondvacsinált „határidőn túli panaszra” hivatkozás helyett.2 Nem fogadható el, hogy az ügyész hazugságra alapozva meneküljön el a bűncselekmény kivizsgálása, és a teljes bűncselekmény büntetőbíróság előtti részletes feltárása elől. (Hiába került ugyanis bíróság elé -fellebbezés miatt- az ügy, hiszen a sokéves TÉNYEKET a bíróság az ügyész kötelességszegése miatt nem is kaphatta meg!) Nem az ügyész mentesíti a bűnöst a felelősségre vonástól, mert az a bíróság kompetenciája. Az ügyész a TELJES CSELEKMÉNY vizsgálatára kötelezett, nem a bíróság megtévesztésére.
-
Az általam bankár-csalás ügyekben név szerint, korrupció és bűnpártolás miatt feljelentett valamennyi ügyész megkárosította a magyar költségvetést azzal, hogy a feljelentésekben pontosan leírt költségvetési csalás, mérleghamisítás kérdéskörben az elvárható minimális vizsgálatot is elutasították.3 A bűncselekmények elhallgatása, a magyar adófizetők meglopása ellentétben áll a törvényes kötelezettségeivel!
-
Az 1. és a 2. pontban szereplő ügyekben az ügyész nem látja el a neki törvény által kötelezettségként előírt, a rendőrség felügyeletére vonatkozó kötelezettségét. Nem védheti az ügyész a „mundér becsületét” a Btk és a Be jogszabályaival ellentétben.
-
A csalás, gazdasági csalás, költségvetési csalás, a számviteli törvény megsértése, és a többi bűncselekményi tényállás hivatalból üldözendő lenne. Nem lehet joga az ügyészségnek a tényállás részletes, minden elemére kiterjedő vizsgálat megakadályozása.
Az ügyészségnek nem lehet joga a bíróság kompetenciájának elvonására, illetve a hanyag munkavégzése miatt az igazságszolgáltatás félrevezetésére A bíróság nem lesz képes az igazságszolgáltatásra, ha az ügyészség szándékosan NEM TÁRJA FEL a körülmények és a tényállás teljességét.
-
Felháborító, hogy a július 2.-án beadott (az egységes és egyetlen bűncselekményre vonatkozó), valamint az október 26-án beadott (a Magyar Bankszövetség terrorcselekménnyel való fenyegetésére vonatkozó) feljelentéseim sorsa máig ismertlen.
-
Elfogadhatatlan, hogy a feljelentéseimre vonatkozó jogosulatlan jövedelemszerzés a kölcsönszerződések helyett (az átszámítás matematikai művelete transzformáció), valamint a jogalap nélküli pénzügyi szolgáltatás (konverzió) ügyében hivatalból kötelességszerűen indítandó eljárás sem indult.
-
A Legfőbb Ügyész szándékosan nem egyesíti az ügyeket – ezzel közvetlen államigazgatási károkat okoz – az elhallgatás, a nyilvánosság félrevezetése érdekében. Ehhez sorolandó, hogy a Legfőbb Ügyész helyettese Dr. Lajtár István (ellene is ezúton: bűnpártolás, hivatali hatalommal visszaélés, szakmaiatlanság vagy korrupció vélelmezhető, miatt feljelentést teszek) folyamatosan hazudik, és szándékosan becsapta a Magyar Országgyűlés képviselőit, amikor Vágó Gábor képviselő kérdésére felszólalásában a következőket állította: „a hatályos jogszabályi rendelkezések arra jogosítják fel az ügyészt, hogy kérhesse a bíróságtól a tisztességtelen kikötés érvénytelenségének megállapítását..” és „a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit” illetve „az ügyészség minden olyan esetben vizsgálatot folytat hivatalból, amikor a hatáskörébe tartozó konkrét törvénysértésről, mulasztásról, vagy törvénysértő állapotra utaló adatról, hivatalos minőségében tudomást szerez” továbbá „hatáskör hiányában az ügyésznek vizsgálat lefolytatására, perindításra nincs jogszabályi lehetősége, tehát az ügyész nem tehetetlen, csupán a jogszabályi lehetőségek nem adnak lehetőséget” valamint „az ügyészség csak abban az esetben folytathat vizsgálatot, indíthat pert, ha a konkrét törvénysértésről, mulasztásról, vagy törvénysértő állapotra utaló adatról, hivatalos minőségében tudomást szerez. Ennek a kötelezettségének az ügyészség eddig is eleget tett, és a jövőben is eleget fog tenni.” lásd http://www.youtube.com/watch?v=d6paeDmg6ww&feature=share
Ezek az állítások nem felelnek meg a valóságnak, hiszen július 2.-a óta Polt Péter asztalán van az a feljelentésem, amiből egyértelműen kiderül: a deviza alapú csalás alapvető károkozása teljesen független az egyedi szerződésektől, és megalapozza a feljelentésben megállapított Btk tényállásokat.
Furcsa, hogy egy ilyen magas pozíciójú ügyész nem tud erről a kiemelt fontosságú bűncselekményről. Dr Lajtár István Legfőbb Ügyész helyettes az országgyűlés becsapásával méltatlanná vált tisztsége betöltésére!
Vádolom Polt Péter Legfőbb Ügyészt a magyar ügyészség erkölcsi szétverésével; törvényes kötelezettségeinek sárba tiprásával.
Tisztelt ügyészség!
A korrupció alapos gyanújához egy tényt ki KELL emeljek, amellyel az Európai Központi Bank Elnökét is félrevezették a csaló banktisztviselők - hazánk védelme érdkében minden eljárás előtt, azonnal, hivatalosan meg kell végre állapítaniuk, ki kell végre mondani:
NEM BESZÉLHETNEK TÖBBET DEVIZA KÖLCSÖNRŐL !
A csalás tudatosan kidolgozott kommunkációs része, hogy a csalók mindig és mindenhol DEVIZAKÖLCSÖNRŐL beszélnek!
Minden egyes szerződés elején a bank a kölcsön gyanánt felajánlott devizát, hivatalos kereskedelmi vételi árfolyamon teljes összegében MEGVÁSÁROLJA AZ ADÓSTÓL. Ez a tranzakció valós forint átutalással zárul, tehát a Bank, a forint utalásakor AZONNAL visszakapta az összes forrás-devizáját. A csaló szerződésekben megfogalmazott devizához kötött nyilvántartás semmilyen devizát nem igényel, hiszen csupán deviza néven könyvelik el az adós által forintban befizetett törlesztőrészleteket. A csaló banktisztviselők agresszív önteltségéből kifolyólag, önmagában a kölcsönök is megkérdőjelezhetőek, hiszen a csalók még arra sem vették a fáradtságot, hogy az „állítólagos” devizát ténylegesen átutalják vagy átadják az adósnak. Jelenleg az adósoktól csak „jogcím nélküli gazdagodás”, és nem a szerződés szerinti kölcsön jogalapján követelheti vissza a bank a pénzét. Az egyedi fogyasztási kölcsönszerződések mellé soha sem készült a bankot devizakereskedelmi szolgáltatásra felhatalmazó megbízás vagy szerződés.
Ezen tényeket egy héten belül meg lehet állapítani a következő eljárással:
Minden deviza alapú jogügyletet folytató pénzügyi szolgáltatótól be kell kérni különböző években, különböző szerződések, az adós által aláírt, megkapott deviza átvételi bizonylatát, valamint az adós által aláírt deviza eladására vonatkozó bizonylatot!
Kérem, hogy fentiek alapján az eljárást megindítani szíveskedjenek.
Úgy vélem, hogy a csalók a Legfőbb Ügyész politikai-gazdasági-hatalmi befolyásolásával, korrumpálásával (Megfélemlítés? Zsarolás? Megvesztegetés?) érik el a feljelentések szabotálását, küldözgetését, szakmaiatlan elutasítását.
Az értelmetlen küldözgetés – mivel az egységes bűncselekmény feljelentésem az asztalán van - az adófizetőknek, a magyar költségvetésnek kárt okoz. Ez a hűtlen vagy hanyag kezelés tétele az eddigi tapasztalatunk alapján becsülve (a feljelentést támogató 3200 személy, fejenként 2 ajánlott és 1 tértivevényes küldeményével számolva) 4.320.000.- Ft felesleges postaköltséggel (nem számolva az ügyészek erre fordított idejét) terheli közvetlenül az ügyészség büdzséjét, közvetve károsítja a magyar költségvetést.
Tisztában vagyok vele, hogy a csaló személyek az ország leggazdagabb, legbefolyásosabb emberei – ettől függetlenül azonban „fehérgalléros” BŰNÖZŐK, AKIKET NEM LEHET MEGTŰRNI.
Ha a milliárdos bankároknak szabad adót csalni, mérleget hamisítani; becsapni, kifosztani, halálba kergetni egyszerű, tudatlan embereket, akkor ezt mindenki más megteheti.
Ha Csányi Sándor és bűnbandája ellophat tőlem 340 ezer forintot, és követelhet rajtam további egymilliót büntetlenül – mert az ügyészek félne tőle, vagy korruptak – mert a határozatok szerint ez nem bűncselekmény, akkor nincs már JOG ebben az országban!
Ha Csányi Sándor büntetlenül kimenekítheti a látható részvény vagyonát láthatatlan készpénzbe, a várható vagyonelkobzás elől, akkor ott tartunk mint Al Capone Amerikája (bár ott legalább az adóhivatal működött, ellentétben a miénkkel).
tisztelettel: Menyhért Péter / feljelentő polgár
Kapják:
Europol
Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
Európa Tanács korrupcióellenes csoportja (GRECO)
az Országgyűlés valamennyi vezető tisztségviselője, politikai pártok,
a Legfőbb Ügyészség és a megyei főügyészek
a NAV vezetői
a Kúria és a a törvényszékek vezetői
a közjegyzői és a végrehajtói kamara
a Média szereplői
a Deviza Alapú Csalás Áldozatai /DAC/ csoport /Menyhért Péter baráti kör tagjai
a „Petíció a deviza alapú csalás ellen” több mint háromezer aláírója
a banki hitel károsultak szervezetei
1A jogalkotó egyértelműen azért hozta a törvényt, hogy a gyermekük felnevelését TUDATOSAN, szándékos módon akadályozó szülő, megbűnhődjön a cselekménye miatt.
Az a törvényi kitétel, mely szerint a gyanúsított mentesülhet a büntető eljárás következményei alól, ha az elmaradt gyermektartást kifizeti, (szemben a tehetetlen polgári joggal) egyértelműen és kizárólag aról szól, hogy a gyermekéért SZÁNDÉKOSAN FIZETNI NEM AKARÓ, de a FIZETÉSRE KÉPES szülő – a gyermek érdekében, rendezhesse tartozásást, így javuljanak a gyermek életkörülményei.
2Az ügyészség fő feladatait az Alaptörvény 29. cikkének (1) és (2) bekezdése határozza meg. Eszerint a legfőbb ügyész és az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként az állam büntetőigényét érvényesíti. Az ügyészség üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését.
3Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (Ütv.) 17. §-a az ügyész nyomozással és vádemeléssel kapcsolatos feladatait az alábbiak szerint határozza meg: Az ügyész a vádemelés feltételeinek megállapítása végett a) nyomozást végeztet; b) felügyeli a nyomozó hatóság önálló nyomozását; illetve c) a büntetőeljárási törvényben meghatározott esetekben a nyomozást maga végzi. A nyomozás során az ügyész a büntetőeljárás hatékony és a lehető leggyorsabb lefolytatása érdekében rendelkezik az ügyről, a nyomozás elvégzendő feladatairól. A nyomozásra vonatkozó intézkedéseiért, az általa elvégzett eljárási cselekmények, az általa tett intézkedések és meghozott határozatok megalapozottságáért, jogszerűségéért felelős.
Menyhért Péter