Quaestor károsultak megmentéséért
Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével
Ez a(z) Quaestor károsultak megmentéséért petíció automatikusan generált fórumtémája
Toilet |
#28762015-07-09 09:00
Emlékeztetőül:
Rogán Antal a károsultak védelmében kifejtette: a Quaestor-ügy károsultjai nem lehettek minden szempontból tisztában a valódi kockázatokkal, hiszen „ez egy címeres gazemberség volt”, a károsultak többségét egyszerűen átverték, azt a látszatot keltve, hogy betétgyűjtéshez hasonló tevékenység folyik. Nem befektetési kockázat az, ami bekövetkezett náluk, hanem egész egyszerűen eltüntették a céghez befizetett megtakarításokat – fűzte hozzá. Ezért tartjuk indokoltnak a kártalanításról rendelkező jogszabályt – mutatott rá A javaslat lényegét összefoglalva a Fidesz frakcióvezetője elmondta: el szeretnék érni, hogy létrejöjjön egy követeléskezelő alap, amelybe bekerül az ügy minden károsultjának összes kötvénye. Ez 30 millió forint erejéig minden károsultat kártalanítana. E követeléskezelő alapba fizetné be a Befektetés-védelmi Alap (Beva) azokat az összegeket, melyeket a befektetés biztosítás keretében a Beva megítél a károsultak számára. A Beva által befizetett összeget a Befektetési Vállalkozások Piacának kell kiegészítenie, annak résztvevői cserébe ők kapnák a Quaestor felszámolásából keletkező vagyont. Ezt a kiegészítést a jegybank hitelnyújtással megelőlegezné, e kölcsönt pedig tíz év alatt kellene visszafizetni – számolt be Rogán Antal. Kitért arra is, hogy ha a Beva elhúzza az időt a kártérítés ügyében, akkor nem a Beva befizetéseit kell kiegészíteni 30 millió forintra, hanem akkor nulláról kell kiegészíteni a követeléskezelő alapot. Szavai szerint a kormánypárti előterjesztéssel elérhetővé válik az, hogy ne a károsultaknak kelljen éveket várniuk a felszámolásra. A Quaestor-ügy károsultjai a tőkéhez juthatnak hozzá, a hozamokra, kamatokra mindez nem vonatkozik – jegyezte meg. Egyúttal felhívta a figyelmet: a tervek szerint a károsultaknak a törvény hatálybalépése és a felszámolás megindítása után a kormányablakoknál kellene benyújtaniuk igényeiket. Ezt azzal egészítette ki, tisztában vannak azzal, hogy a kormánynak van tárgyalási kötelezettsége az ügyben, például a bankszövetséggel, de ha utóbbi szervezet nem tud jobb megoldást kínálni, a Fidesz-frakció a most ismertetett előterjesztést szavazza majd meg. fidesz.hu 2015 április 10 (2 nappal a tapolcai választás elött) |
Vendég |
#2877 Re: Re: Re: Re:2015-07-09 09:00Ez a számítás így nem teljesen korrekt. A 6 m-ig nem azt jelenti, hogy mindenkinek pontosan 6 milliója volt bent (lehet jóval kevesebb is). Tehát nem kell, hogy 88 mrd-ból fejenként 5,5 m-ig fussa a kártérítés. Valaki nyilvánvalóan ennél kevesebbet fog kapni befektetett összeg függvényében. |
Toilet |
#2878 Re: Re:2015-07-09 09:04Megint keresgethetjük a megfelelő ügyvédet, sajnos így állunk! De ha már van egy törvény amit nem tartanak be, ráadásul a sajátjuk, akkor jobb lenne valahogy rákényszeríteni őket a jogkövető magatartásra, mint évekig pereskedni és közben őszülni! Valahogy eszükbe kéne jutattni, hogy ha Magyarországon kormányoznak nem tehetik meg, hogy nem tartják be a törvényeinket! Ha valakinek ismerős a szöveg akkor az nem a véletlen műve!-.) |
Ezt a hozzászólást a szerzője eltávolította (Részletek)
2015-07-09 12:19- Date of removal: 2015-07-09
- Eltávolítás oka:
Vendég |
#2880 Re: Re: Re:2015-07-09 13:15most akkor lesz fiktív / nem fiktív válogatás?(hasraütés) |
Vendég |
#28812015-07-09 13:59Ha igaz lenne ahir miszerint hétfőtöl elkezdődik a kártalanitás akkor miért nem kapott még senki értesitést? Ti mit tudtok erről?
|
Toilet |
#2882 Re:2015-07-09 14:01Hétfőtől kezdik postázni a leveleket és gondolom, hogy ezzel párhuzamos lesz a kártalanítás. Hétfő elött ne várj levelet! |
Vendég |
#2883 Re: Re: Re:2015-07-09 14:04Én még hozzá tenném a Q.ügyintézőket is perelni kellene,akik megtévesztő módon félretájékoztattak bennünket,hogy ezek a kötvények amiket vásároltunk Államkötvények és 100%-ban biztos és védett befektetés! Ez a pénzünk volt lakásvásárlásra félretéve. Most,mikor lesz saját lakásunk? 6 millióból milyen lakást vegyünk 2 gyerekkel? |
Vendég |
#2884 Re:2015-07-09 14:11Ez így van már kellett volna kapni levelet már csak péntek van vagy majd hétfőn mindenki megkapja.Egyébként 2015 április 2 án Ibolya TIbor. az Atv EGyenes Beszed c. műsorában azt nyilatkozta,hogy 160 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le Quaestornal.ezzel mi van?' |
Vendég |
#2885 Re: Re:2015-07-09 14:20Köszi úgylegyen! |
Vendég |
#2886 Re: Re:2015-07-09 14:26Majd ezt a vagyont is lefogják nyúlni,majd meglátod! és sajnálatos módon a zsernyákok megint nem találják a konkrét tetteseket,se a vagyont. |
Vendég |
#2887 Tüntetésre busz Szombathelyről!!!!!!!2015-07-09 17:17Érdeklődnék, hogy a tüntetésre Szombathelyről indítanak buszt? Szervezze meg valaki legyen szíves. Köszönöm.
|
Vendég |
#2888 Felszólítás!!!2015-07-10 02:56Tisztelt Rogán Úr! 32000 Qaestor károsult is szeretne Önnel jóban lenni! Az utóbbi napokban sérelmünkre elkövetett törvénytelenségekre hívnám fel a figyelmét.A törvények be nem tartására, valamint a háttérben folyó kormányzati cselszövésekre a károsultak hazug, aljas átverésére, becsapására.Ami most folyik az Önök asszisztenciája alatt az minden magyar ember jogbiztonságát fenyegeti és felveti a jogállamiság kérdését. Várjuk az Ön és Orbán Viktor Úr mielőbbi felelősségteljes megoldási javaslatait, azonnali intézkedési terveit a nyilvánosság előtt!!! Köszönettel! |
Vendég |
#28892015-07-10 05:13Ha jól értem pl. a 6 alattiak is 5,5-öt kapnak, ha eltörlik a törvényt, tehát nekik is érdekük a közös fellépés. Ha marad a törvény, ők is megkapják a 6-ot. És már senki nem beszél arról, miért hozták a törvényt, hogy miért dőlt be a Q, hogíy kivették az orrunk elől a pénzt. |
Vendég |
#28902015-07-10 05:22Pénz arra van, amire akarják, hogy legyen. Addig voltunk jók, amig politikai hasznot lehetett kovácsolni a Questorból, a károsultak megmentői szerepében lehett tetszelegni. Aztán április óta, minta nem is léteznénk. Most meg, hogy közeleg a július vége, a beígért kártalanítás, kiderül, hogy "sajnos" nincsen pénz. Rohadjanak meg. Pénz arra van, amire akarják, hogy legyen. 2015.07.10. mfor.hu cikkek Deutschek_1_milliardot__a_Fradi_750_millio_kapott_az_EMMI_tol.html "5 sportklub összesen 2,5 milliárd forintot kapott a tárcától különböző jogcímeken. Ezek közül is a legtöbb a Deutsch Tamás elnöklésével működő MTK kasszájába vándorolt. 714,5 millió forintot kaptak ugyanis a stadion és egyéb infrastrukturális beruházások költségeire, és még 300 milliót az idei sportszakmai többletfeladatok ellátására és a működés támogatására. .... a Magyar Labdarúgó Szövetség is kapott még összesen 1,5 milliárd forintot, melyből 1,4 milliárd az Utánpótlás-nevelési Program támogatását szolgálja, 100 millió forint pedig a Bozsik Programot..." Közben meg: A 2014–2015-ös bajnokságban 591 124 néző váltott jegyet NB I-es meccsre. Fordulóként átlagosan 19 704, ez 2463-as átlagot jelent meccsenként. (nemzetisport.hu) Majdnem kétszer annyi Quaestor károsult van, mint akik a bajnoki fordulóra kiváncsiak. Focira van pénz. Csányira meg a fideszes haverokra. Hogy a nulla nézettséghez közelítő Magyar TV 80 milliárdjáról már ne is beszéljünk. |
Vendég |
#28912015-07-10 05:59Sajnos félő, hogy egy előre megtervezett színjáték részesei vagyunk, ahogy azt már korábban is írták. 32 ezer embert kifosztottak. Ez elég nagy szám ahhoz, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni. Tehát indul a "Megmentés" projekt. Rogánnal az élen "Megnyugtató megoldás" születik. Aztán mindenki megnyugszik. Most tartunk ott, hogy meg kellene kapnunk azt, amit beígértek. És milyen érdekes, hogy mostanra derül ki: Nincs pénz. Csak egy kevés. De azt kioszjtuk. 32 ezer nagy szám. Ha megtörténik a részleges kártalanítás, a BEVA így fizet, a 6 millió alatti károsultak a 10% önrész buktát benyelik. 100-500 ezer Ft közötti veszteségért már nem fognak tüntetni. És 6 millió felett is lesz, aki azt mondja, hogy akkor így jártam, buktam 1-2 milliót, majd a következő 20 évben pótolom, ha tudom. Mire az alkotmánybíróság dönt, őszre, év végérel nem marad 8-9 ezer ember, akit tényleg tönkretett, hogy csak 6 milliót kapott vissza. És ez a 8-9 ezer akkor már kit fog érdekelni. De jövő tavaszra az egész Quaestor (Buda Cash, Hungária, Kun Mediátor) ügy kit fog érdekelni? "Osszd meg és urtakodj!" Ehhez nagyon értenek. |
Vendég |
#2892 Re:2015-07-10 06:15Azt gondolom nem veszi figyelembe,hogy nem 6 milliót kapunk,hanem annak olyan arányát /fiktiv/nem fiktiv/,amit ellenőrizni sem tudunk.Egyáltalán nincs kizárva egyeseknél a 0 ft sem |
Vendég |
#2893 Re: Re:2015-07-10 06:29Lehet,hogy előre meg volt beszélve csányival, hogy beadja? |
VENDÉG |
#2894 ÉBREDJETEK!!!!!2015-07-10 07:03DE azt azért kedves urak és hölgyek már tudomásul vehetnék, hogy amíg itt számolgatnak, meditálnak az órabérük piszok drága lesz!!!!!! -belemerülnek a fiktív-nemfiktív-be, a pénzüket meg viszi a Duna, meg az Orbán, meg a Csányi...stb gazemberek!!!- ébresztő!!! Mit óhajtanak tenni a közös ügyünk érdekében? Szervezik a buszokat a tüntetésre?? Sok lúd disznót győz!-erre kell most koncentrálni mindenkinek!!! Ki az utcára!!!!! ÉBREDJETEK FEL!!!! TENNI KELL!!!
|
Vendég |
#2895 Re: ÉBREDJETEK!!!!!2015-07-10 07:12#2894: VENDÉG - ÉBREDJETEK!!!!! Végre egy frappáns hozzászólás! |
Vendég |
#28962015-07-10 07:35Hogy segítsek. |
Vendég |
#2897 Re: Re: Re: Re:2015-07-10 08:10Sajnos lesz fiktív és nem fíktiv kötvény válogatás |
Vendég |
#2898 Re: Re: Re: Re: Re:2015-07-10 09:57Én is attól tartok,kíváncsi vagyok mi alapján döntik el.
.....25 éve Magyarországon,MNB jóváhagyta a kibocsátást,felügyelet rendben találta,pacsi Szíjjártóval, köztévében reklám,állami pénzek náluk, stb. Ekkora csalást,.......és csak hárman vannak előzetesben,mi folyt/folyik itt?
Pár éve a feleségemnek munkahelyváltásnál a két munkahely között volt néhány nap kieső napja, mondanom sem kell,hogy azonnal jött a felszólítás,hogy haladéktalanul fizessen be 1423,-Ft-ot a kieső TB-re,vagy leülheti,leközmunkázhatja,stb.Egyből rohantunk a postára,nehogy megbélyegezzenek, adóelkerülőnek nevezzenek......Ezt egyből észrevették.
|
Vendég |
#28992015-07-10 13:38http://mszp.hu/video/fizessek_ki_a_quaestor_ugyfeleinek_jaro_penzt Az első tüntetés idején még talán jó volt függetlennek maradni, de mára úgy néz ki, hogy egyedül az MSZP szeretné visszaadni az ellopott pénzünket.
|
Szopóponty |
#29002015-07-10 14:03Beszoptuk... |
|
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
A Budapesti Wesley Iskolák megmentésére, működésének engedélyezésére szülői és támogatói kezdeményezés
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
PETÍCIÓ A VÁCI, DUNA-PARTI VENDÉGLÁTÓHELYEK FENNMARADÁSÁÉRT ÉS FEJLŐDÉSÉÉRT
5825 Létrehozva: 2025-02-03
El a kezekkel és fűrészekkel a Péterhalmi-erdő fáitól!
1730 Létrehozva: 2025-01-18
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
8254 Létrehozva: 2024-06-21
Petíció a magyarországi gyepmesteri telepek működésének törvényi szabályozásáért ‼️
1005 Létrehozva: 2025-01-19
Anconai szerelmesek
928 Létrehozva: 2025-01-29
Számodra is fontos a szentesi kórház?
831 Létrehozva: 2025-02-10
Adják le Megtévesztve 2.évadát
696 Létrehozva: 2025-01-25
Budaörs Pumpa Pálya
565 Létrehozva: 2025-01-22
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOTA TERMÉSZET HELYETT!!!!!
468 Létrehozva: 2025-01-19
Közös képviselők számára ingyenes földhivatali hozzáférés biztosítása
459 Létrehozva: 2025-02-06
Szeretnénk Lidl áruházat Tiszakécskére!
1268 Létrehozva: 2021-07-09
Életeket veszélyeztethet a Menczer – Lázár paktum Tát-Bajna – Szomor régióban. Ister-Granum Tiszasziget petíciója
337 Létrehozva: 2025-01-07
Hidradenitis suppurativa betegségben szenvedők részére adókedvezmény igénybevétele
332 Létrehozva: 2025-01-29
Töltéshasználati engedélyek visszaállítása Baranya megyében a horgászok részére
320 Létrehozva: 2025-01-17
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
272 Létrehozva: 2025-02-05
A PÉNZ SZÁMÍT, NEM AZ ÉLET?
257 Létrehozva: 2025-01-14
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2003 Létrehozva: 2024-09-29
Intézkedések az iskolai bántalmazások megelőzésére és kezelésére, Kisvárda
187 Létrehozva: 2025-02-03
Közvetlen buszjárat Tiszalúc-Miskolc között
185 Létrehozva: 2025-01-17
Emeljük a rokkantsági járadékot 120 000 forintra!
160 Létrehozva: 2025-02-02