Követeljük a fideszes bűnözők teljes körű elszámoltatását és büntetőjogi felelősségre vonását!
- Petíció
- Közlemények 4
- Aláírások 7 688
- Hozzászólások
- Statisztika
- Adatvédelmi irányelvek
- Fizetett hirdetés
Dr Csongovai Bableves Hilda bukott tünczyszervező |
/ #5198 Egy hét alatt 85 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma Izraelben2021-12-26 17:05Egy hét alatt 85 százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
A szombati ünnepnapon a szokásosnál sokkal kevesebb, közel 37 ezer teszt elvégzésével 760 újabb izraeli bizonyult vírushordozónak, és október óta először két százalék fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya.
A fertőzési ráta vasárnap 1,41 az egészségügyi minisztérium honlapja szerint, vagyis 100 fertőzött 141-nek adja át a vírust. Eran Szegal professzor, a Weizmann tudományos intézet biológiai statisztikusa a ynetnek elmondta, hogy ha különválasztják az omikron változat eseteit, akkor az Omikronnál 3-nál is magasabb adatot mértek az elmúlt tíz nap alapján, vagyis minden új omikronnal fertőzött legalább három másiknak adta át a vírusnak ezt a korábbiaknál sokkal fertőzőbb változatát.
A statisztikus azt jósolta, hogy két héten belül eléri a tízezret a naponta regisztrált új fertőzések száma, és a járvány megjelenése óta ebben a hullámban fertőződnek majd meg a legnagyobb valószínűséggel az emberek.
Ismét emelkedni kezdett az izraeli kórházakban ápolt Covid-betegek száma, jelenleg a 154 kórházi ellátást igénylő eset közül 98-an vannak súlyos állapotban, és 39-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére. A kritikus állapotban lévők túlnyomó többsége, 82,5 százaléka, közülük a 60 év alattiak 96 százaléka teljes mértékben oltatlan a koronavírus ellen.
Pénteken 379, szombaton pedig 141 Izraelbe érkezőnél mutatták ki a vírust. Az Egyesült Államokból 135-en vitték el Izraelbe a fertőzést, az Egyesült Arab Emírségekből 60-an, Törökországból 59-en, Franciaországból 40-en, Magyarországról 30-an, az Egyesült Királyságból 21-en, Szaúd-Arábiából pedig hatan. Számos más országból is érkeztek csekélyebb számban vírushordozók, akiket a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren bevezetett szigorú teszteléssel kiszűrtek.
A járvány megjelenése óta a 9,4 millió lakosú országban 1 364 289 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Jelenleg Izraelben 11 894 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, többségük tünetmentes, vagy nagyon enyhe tünetei vannak.
Izraelben tavaly december vége óta 6 502 720, ötévesnél idősebb személyt - az ország lakosságának 69,93 százalékát - oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. 4 191 735-en, a lakosság 45,08 százaléka már három oltást kapott.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8242-en, az utóbbi hét napban öten haltak meg Izraelben. |
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Mentsük meg a soproni ovikat!
3165 Létrehozva: 2025-02-24
ADJ REMÉNYT petíció a Duchenne izomdisztrófiával született gyermekekért
10041 Létrehozva: 2024-06-21
Debreceni Óvodák megmentése
755 Létrehozva: 2025-02-28
Mentsük meg a KRE-BTK képzéseit!
364 Létrehozva: 2025-03-03
Dr Bordás Noémi doktornő szabadlábra helyezése
548 Létrehozva: 2025-02-23
Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításának halasztása
2575 Létrehozva: 2025-02-20
Napraforgó Ovi bezárása elleni petíció
711 Létrehozva: 2025-02-23
Petition for a visual identity worthy of BCE / Kiállás egy a Budapesti Corvinus Egyetemhez méltó arculat mellett
1325 Létrehozva: 2025-02-19
A Velencei-tó sukorói partszakaszának védelméért
2374 Létrehozva: 2024-09-29
ÁLLÍTSÁK VISSZA AZ ÁTALÁNY (RÉSZSZÁMLA) FIZETÉST AZ MVM-nél!
743 Létrehozva: 2025-02-21
Mentsük meg a fákat!
128 Létrehozva: 2025-02-25
Gyopárosfürdőért
118 Létrehozva: 2025-02-28
Változzon a közforgalmú gyógyszertárak ügyeletes rendszere!
113 Létrehozva: 2025-02-26
Zalaszentgrót város vasúti elérhetőségének helyreállítása
626 Létrehozva: 2021-12-18
Petíció a VÁCI ÚJ DUNA-HÍD ÉPÍTÉSE ELLEN
543 Létrehozva: 2025-02-05
A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK ELLÁTATLANSÁGA AZ ÁLLAMI SZFÉRÁBAN!
4814 Létrehozva: 2023-04-02
Petíció a Békéscsaba-Budapest vonal vasúti szolgáltatásainak fejlesztéséért.
227 Létrehozva: 2024-06-24
Manóvár tagóvoda bezárása elleni szülői tiltakozás
610 Létrehozva: 2025-02-18
KÉRELEM Fehérvárcsurgó 2025. évi építményadójának felülvizsgálatáért és újratárgyalásáért
74 Létrehozva: 2025-02-23
Követeljük a sátoraljaújhelyi képviselő-testületi ülések online elérhetőségét!
41 Létrehozva: 2025-03-01